John Updike

író, forgatókönyvíró, szerző
Született: 1932. március 18. (Amerikai Egyesült Államok, Shillington, Pennsylvania)
Meghalt: 2009. január 27. (Amerikai Egyesült Államok, Beverly Farms, Massachusetts)
Film: 5 db
Színház: 4 db


Updike 11 éves volt, amikor családja a pennsylvaniai Shillingtonból egy farmra költözött. Ebben az időben kezdte különösebben érdekelni az írás és az olvasás. Itteni élményei meghatározók voltak életében, a vidéki háttér több korai regényében és novellájában is megjelenik.
A Harvard angol szakán tanult, és summa cum laude diplomát szerzett 1954-ben. Ezután a képzőművészet felé fordult, és beiratkozott egy neves rajziskolába Oxfordban. Angliából visszatérve a New Yorker című folyóirat munkatársa volt két évig, itt jelentek meg első novellái és versei is. 1959-ben jelentkezett első regényével, A szegényházi vásárral. Az igazi hírnevet azonban az 1960-ban megjelent első Nyúl-regénye, a Nyúlcipő hozta meg számára. A történetet később a Nyúlketrec (1972), a Nyúlháj (1981) és a Nyúlszív (1990) című regényekben folytatta. A regényciklusban az ötvenes évektől a Reagan-korszakig követi az amerikai társadalom életének változásait. Több mint 25 regényt és egy tucat novellagyűjteményt publikált kritikai munkássága és gyermekkönyvei mellett. Utolsó regénye - The Widows of Eastwick, amely a nagysikerű Az Eastwicki boszorkányok folytatása - 2008 októberében jelent meg.
Regényeinek magyar fordításai Göncz Árpád, Réz Ádám, Ungvári Tamás tolmácsolásában olvashatók.

Updike-ot egyéni stílusa, rugalmassága és a más irodalmi irányzatokra való nyitottsága a XX. századi modern amerikai irodalom egyik legjelentősebb elbeszélőjévé tette.
Pulitzer-díjjal tüntették ki a Nyúl-sorozat két regényéért és kétszer kapta meg az egyik legrangosabb amerikai irodalmi elismerést, a National Book Awards-ot.

76 éves korában tüdőrákban halt meg otthonában.
  • 2009
    Eastwicki boszorkák 7.0 író író (amerikai kalandfilmsorozat, 60 perc, 2009)
  • 1996
    A & P forgatókönyvíró forgatókönyvíró (amerikai rövidfilm, 17 perc, 1996)
  • 1987
    Az eastwicki boszorkányok 8.1 író író (amerikai vígjáték, 113 perc, 1987)
  • 1979
    Túl messze vagy 10 forgatókönyvíró forgatókönyvíró (amerikai tévéfilm, 98 perc, 1979)
  • 1970
    Fuss nyuszi, fuss 8.7 író író (amerikai filmdráma, 90 perc, 1970)

Hozzászólások

pingvincorpse 2009 máj. 02. - 17:01:55
Nyugodj békében.
Született: 1932. március 18. (Shillington, Pennsylvania, USA)
Meghalt: 2009. január 27. (Massachusetts, USA)
pingvincorpse 2008 nov. 10. - 16:25:40
Szeretem ezt az írót.
A Nyúl sorozata, évek óta Nobel díj esélyes.
Szeretem a filmet amelyet a mûveibõl csináltak.
Nagyon szépen ír, okos, jó okfejtései vannak. Amikor olvasod a könyveit olyan mintha képeket néznél.

John Updike (szül. 1932) a modern amerikai próza egyik legkiemelkedõbb képviselõje. 1960 és 2000 között alkotott hatalmas családregényfolyama, a Nyúl-sorozat nagy ívû fejlõdésregény: a fõhõsé, Harry ("Nyúl") Angstromé éppúgy, mint a hétköznapok Amerikájáé. A legkiválóbb irodalom, s egyben részletes irodalmi bedekker az Egyesült Államok fél évszázadához. (Kiadásunk a szerzõ által újabban átdolgozott változatot követi.) Nyúl - nemrég még egy kisváros középiskolájának kosarassztárja, ma, huszonévesen, az 1950-es évek vége felé áruházi ügynök - nemigen akar beleszokni a házaséletbe. A gépies-népies amerikai udvarlás után (légyottok kölcsönlakásban meg az autó hátsó ülésén) feleségül vett Janice hamar teherbe esett, és máris iszik: az asszony méla unatkozása mintegy eljövendõ életük szürkeségét vetíti a körvonalazatlan, de igen intenzív ábrándokat kergetõ Nyúl elé. Azt a fajta szürkeséget, amely szülei megsavanyodott házasságában, apja robotéletében, apósa kisszerû ügyeskedésében, anyja és anyósa örök elégedetlenségében ölt testet elõtte. Az elsõ szökési kísérlet csupán egy eszeveszett autózás, a második azonban egy prostituált karjai közé vezet - Ruthban az igazi szerelem (talán csak félig csalóka) ígéretét látja hõsünk. Ám Janice közben megszüli második gyereküket, s Nyulat visszarántja a kötelesség - testi-lelki terelgetõi nemcsak a család, a mindkét ági szülõk, a munkáját fáradt-lelkesen végzõ pap, hanem önnön, alakulófélben lévõ felelõsségérzete is.
Igazi, korántsem hétköznapi tragédiának kell bekövetkeznie ahhoz, hogy Harry Angstrom ismét felvegye a nyúlcipõt. S hogy merre, meddig szalad, arról a sorozat hamarosan megjelenõ többi kötetében olvashatunk, amelyeknek sorrendje: Nyúlketrec. - Nyúlháj. - Nyúlszív. - Nyúlfark.