Evorának nemcsak a hangja és az előadásmódja rendkívüli, a sorsában pontosan tükröződik a sziget és a morna története. Édesapja hegedült, nagybátyja, a béna B. Leza híres mornaszerző volt, de mindkettőjüket elveszítette még a negyvenes években. A kis "Cize" anyukájának hét gyermekről kellett gondoskodnia; Cesaria egy katolikus internátusba került, a testvérei pedig hamarosan elmenekültek Mindelóból. Abban, hogy Cesaria énekelni kezdett, a nagybátyja és a coladeira-szerző Gregorio Goncalves bátorításán túl annak a fiatal gitáros tengerésznek volt kirívó szerepe, akibe Cesaria tizenhat évesen beleszeretett. Ám miután kislányuk született, Eduardo visszatért Hollandiába, Cesaria pedig maradt - ezt követően tűnt fel egyre gyakrabban a kikötő bárjaiban, ahol az "itala fejében" énekelt. Aztán férjhez ment, és hamarosan újabb gyermeke született. A helyi rádió néhány felvételt is készített vele, melyek a hatvanas években lemezen is megjelentek Hollandiában és Portugáliában, de hogy igazán nekivágjon szerencsét próbálni, arra nem bírták rávenni. Sőt, amikor `75 körül úgy hozta a sors, hogy még az italáért is fizetnie kellett, inkább leállt. 1985-ben a köztársaság kormánya felkérte a sziget ismertebb énekesnőit, hogy lépjenek fel egy ünnepi rendezvényen, Cesaria - tíz év múltán - ekkor állt közönség elé újra. Két év múlva pedig arra is rávette egy Portugáliában élő pályatársa, a gitáros Bana, hogy egy kis ottani turnét és lemezfelvételt szervezhessen neki. Banában megbízott Cesaria, hiszen egykor ő fuvarozta a nagybátyját az előadásaira, s általa jött össze az ugyancsak zöld-foki emigráns José da Silvával, aki Párizsba "csábította". Az első Cesaria-albumot (La Diva aux Pieds Nus) 1988-ban készítettek Silva Lusafrica nevű kiadója számára; a negyedik, a Miss Perfumado kétszázezer példány felett fogyott, és a "mezítlábas dívát" a world music egyik legkeresettebb-ünnepeltebb előadójává tette.