Az aktuális rész ismertetője: "A menyasszony a vőlegényé. A vőlegény barátja csak ott áll mellette, és szívből örül a vőlegény hangját hallva. Ez az örömöm most teljes lett." _ Keresztelő Szent János válaszolt így, amikor tanítványai arról kérdezték, kicsoda Jézus. Ha pedig ő a vőlegény, a menyasszony pedig az egyház, a lelkész maga is olyan, mint a vőlegény barátja, aki a népet Jézushoz vezeti. Koch Szilviát két éve avatták evangélikus lelkésszé, idén nyáron került első önálló szolgálati helyére, és éppen ezekben a napokban készül a parókusi alkalmassági vizsga letételére. Bár mindez tömérdek feladattal és elfoglaltsággal jár, mégis sikerült alkalmat találni arra, hogy hivatásáról beszéljen nekünk: az Istenbe vetett hit magvait elvető balatonszabadi szülői házban és siófoki templomban, a friss kihívást jelentő győrújfalui parókián, és Sopronban, a lelkésszé avatás helyszínéül szolgáló, történelmi hangulatú evangélikus templomban.
A műsor ismertetése: Nem csak azért érdemes valakiről portrét készíteni, mert híres, sok díjat nyert, okos vagy szép. Sokszor sokkal érdekesebb az olyan történet, ami azokról szól, akik nem mindig vannak a reflektorfényben, de életük példamutató. Az Isten kezében című sorozat csaknem két évtizede arra törekszik, hogy bemutassa a Mindenhatót legkülönbözőbb emberi sorsokon keresztül.
Hozzászólások