Az aktuális rész ismertetője: Egyre ritkább az a régi, becsületes, szakmáját szerető és jól értő mesterember, amilyen egykor Szent József is lehetett, akinek ünnepét üljük május elsején. Ebből lett később a munka ünnepe, amikor még keresztény alapokon szerveződött a munkásmozgalom. Urbán Kálmán bácsi egy öreg bognár, aki édesapjától örökölte a mesterséget, és azzal a ritka szeretettel végzi még nyolcvan fölött is, ami a régi mesteremberek sajátossága volt. Ritkaságszámba menő bognárműhelyében vannak száz évesnél idősebb szerszámok, gépek is, amelyeket ő még rendszeresen használ. Időről időre felkeresik a gödi Piarista Szakmunkásképző növendékei, akiknek nagy szeretettel mesél a szakmáról, a munka értelméről, a mester-becsületről.
A műsor ismertetése: Nem csak azért érdemes valakiről portrét készíteni, mert híres, sok díjat nyert, okos vagy szép. Sokszor sokkal érdekesebb az olyan történet, ami azokról szól, akik nem mindig vannak a reflektorfényben, de életük példamutató. Az Isten kezében című sorozat csaknem két évtizede arra törekszik, hogy bemutassa a Mindenhatót legkülönbözőbb emberi sorsokon keresztül.
Hozzászólások