Az aktuális rész ismertetője: Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány a Magyar Nemzeti Galériával és a Munkácsy Alapítvánnyal együttműködve hatrészes sorozatot szervezett Munkácsy Krisztus-trilógiájáról a Magyar Nemzeti Galériában. Négy alkalom a görög katolikus, római katolikus, református és evangélikus felekezet püspökeinek tárlatvezetéséből és az ehhez kapcsolódó felekezeti böjti egyházzene bemutatójából áll. Két alkalom meditáció, mikor is két neves teológus elmélkedéssel készül, két kortárs zeneszerző pedig a Munkácsy Trilógiáról szóló zenei alkotását adja elő. Első adásunkban Jelenits Isván piarista szerzetes, Vukán Gyögy zeneszerző, zongoraművész, Fabiny Tamás evangélikus püspök és Finta Gergely orgonaművész szerepel.
A műsor ismertetése: Nem csak azért érdemes valakiről portrét készíteni, mert híres, sok díjat nyert, okos vagy szép. Sokszor sokkal érdekesebb az olyan történet, ami azokról szól, akik nem mindig vannak a reflektorfényben, de életük példamutató. Az Isten kezében című sorozat csaknem két évtizede arra törekszik, hogy bemutassa a Mindenhatót legkülönbözőbb emberi sorsokon keresztül.
Hozzászólások