Az aktuális rész ismertetője: Franciaország egyik legszebb részén, a provance-i Aups városkája mellet, a világtól szinte teljesen elzárva él Maria de Faykod szobrászművész, aki Balatonfüreden született. A svéd származású orvos édesapját az 56-os forradalom után bebörtönözték, és ott is hunyt el. Ezután édesanyja egyedül nevelte őt és négy testvérét. Máriát egyből felvették a képzőművészeti főiskolára, persze miután szakrális témákkal szeretett foglalkozni, a főiskola és a magyar képzőművészet akkori irányítói gyakorlatilag kitagadták. 1975-ben Magyarországot elhagyva, a művésznő néhány vésővel a táskájában Párizsban telepedett le, ahol másfél év alatt elvégezte a Párizsi Képzőművészeti Főiskolát, mellette a Sorbonne-on filozófiát és metafizikát tanult, később pedig galériát nyitott. Egy idő után a francia főváros is szűknek bizonyult. A rengeteg megrendelésnek köszönhetően elhagyta Párizst és huszonöt évvel ezelőtt Provance-ba költözött. Maria de Faykod nem beszél sokat politikai üldöztetéséről, de jobb is így. Ehelyett inkább arra a világhírű művészre tekintünk, aki az egykori üldözött szobrászjelöltből lett az, aki megalkotta a világhírű Lurdes-i kegyhely keresztútját is.
A műsor ismertetése: Nem csak azért érdemes valakiről portrét készíteni, mert híres, sok díjat nyert, okos vagy szép. Sokszor sokkal érdekesebb az olyan történet, ami azokról szól, akik nem mindig vannak a reflektorfényben, de életük példamutató. Az Isten kezében című sorozat csaknem két évtizede arra törekszik, hogy bemutassa a Mindenhatót legkülönbözőbb emberi sorsokon keresztül.
Hozzászólások