Az aktuális rész ismertetője: "Biztos, hogy okosan élek? És a gyerekeim? Jó helyre születtek?" Ilyen és hasonló kérdések foglalkoztatták Kepes Andrást, mikor elkészítette kalandos, világjáró sorozatát, a Világfalut: az élet mindennapos, de kultúránként eltérő jelenségeit mutatja meg. A sorozat első része azt a kérdést feszegeti, mely kultúrában, mi történik a gyerekekkel. Van, ahol megkeresztelik őket, más kultúrákban a babát Istennek mutatják be. Sok helyen egy- vagy három éves korban rituális hajvágással jelzik a csecsemőkorból a gyerekkorba való átmenetet. Marokkóban ilyenkor körülmetélik a kisfiúkat, amin a zsidó kisfiúk már pár napos korukban túlestek. Mindez Kepes András kamerája előtt. Marokkóban majdnem baj is történt, mert András majdnem összeroppant a látottak hatására. Az első részben az is kiderül, hogy Csángóföldön miért kell az újszülötteket megköpködni. És ha megverték a gyereket szemmel, semmi baj, vizet vetünk. Kepes András végül hosszas töprengés után Peruban keresztapaságot vállalt. Milyen gyereknek lenni Japántól, Mongólián és a Csángóföldön át Indiáig?
A műsor ismertetése:
"A "Világfalu" kifejezést McLuhan használta először bolygónkra, amit a tömegkommunikációs eszközök kicsiny faluvá zsugorítottak. Igaz, az információk percek alatt eljutnak távoli földrészekre, de hogy mennyire értjük egymás gondolkodásmódját, az is kiderül a véres híradásokból. Az életem úgy hozta, hogy különböző kultúrákban nevelkedtem, az elmúlt harminc év során, pedig több tucat országban forgattam. Mindig abban reménykedtem, ha sikerül megértenem, hogyan gondolkodnak az emberek egy kis afrikai faluban, a dalai láma udvarában vagy a dél-amerikai esőerdő mélyén, akkor talán sikerül megértenem a pesti szomszédomat is.
A világ nagy részén az emberek másként születnek, másként élnek, másként halnak, másként szeretnek, másként gondolkodnak, mint mi! Valami okuk talán csak lehet erre! Hátha lehet tőlük tanulni. Két éve elhatároztam, ismét nyakamba veszem a világot. Megkértem Magyarországon élő külföldi barátaimat, mutassák meg saját kultúrájukat.
Kíváncsi voltam, boldogabbak-e Indiában azok, akiket már gyerekkorukban összeadnak, és nem kell a kamaszkori szerelmi csalódásokkal bíbelődniük. Vagy, mondjuk Marokkóban, akiknek egyszerre van három feleségük, nem egymás után, mint nekem. Milyen lehet nem a lakásért, házért küzdeni egy életen át? Nem lenne jobb négyezer méter magasságban a Titicaca-tó közepén, egy úszó nádszigeten élni vagy egy jurtában a mongol sztyeppén, úgy, ahogy őseink éltek másfélezer évvel ezelőtt? Kíváncsi voltam képes lennék-e stressz nélkül élni. Mondjuk, az Andok hegyei között elengedni magam egy transz-szertartáson, és a sámán tanácsára a révületben eggyé olvadni a természettel. Vagy Japánban, egy többórás teaszertartáson elmélyülten gyönyörködni a teáskannában és egy kétszázötven éves teáscsészében. A Gangesz partján a lélekvándorlással barátkoztam, miközben a máglyán elégettek egy halott asszonyt, Észak-Afrikában pedig egy véres dzsinn-szertartáson igyekeztem meglesni a szellemeket. De legalább ennyire érdekelt az is, milyen értékrend szerint élnek gyimesi csángó, oláh cigány vagy ortodox zsidó barátaim.
A tizenkét részes sorozatban tucatnyi kultúra mindennapjait hasonlítjuk össze a születéstől a halálig. Sőt azon túl is."
- Kepes András
Hozzászólások