Az aktuális rész ismertetője: "Ars sacra, azaz szent művészet. A megragadhatatlant megragadhatóvá tévő. Természetesen természetfeletti. A művészet hit, tehát vallás. A teremtés dicsérete és a Teremtő magasztalása. A művészet magasztosság" - vallja Kisléghi Nagy Ádám festőművész, aki a szombathelyi székesegyház kereszthajójának négy üresen álló fülkéjébe négy nagyszabású műalkotást álmodott meg, melyek a Vizitációhoz kapcsolódva az angyali üdvözlet, Jézus születése, Jézus levétele a keresztről, illetve a pünkösd témaköréhez kapcsolódnak, s melyek közül épp most készült el a harmadik festmény. Filmünk a festményeken keresztül mutatja be a tanúságtevő művészt, azt az embert, aki talentumaival időtálló, nagy, megrendítő alkotásokat hozott létre. Olyan alkotásokat, melyeket csak az tud létrehozni, aki kiválasztott...
A műsor ismertetése: Nem csak azért érdemes valakiről portrét készíteni, mert híres, sok díjat nyert, okos vagy szép. Sokszor sokkal érdekesebb az olyan történet, ami azokról szól, akik nem mindig vannak a reflektorfényben, de életük példamutató. Az Isten kezében című sorozat csaknem két évtizede arra törekszik, hogy bemutassa a Mindenhatót legkülönbözőbb emberi sorsokon keresztül.
Hozzászólások