Az aktuális rész ismertetője: Dr. Toldy-Schedel Emil kardiológus, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója. Dolgozott az Egyesült Államokban, önkéntes orvosként segített Indonéziában a 2004-es cunami pusztítása után, és járt Szudánban is a polgárháború idején, valamint Európa egyetlen lepratelepén, Romániában. Hittel vallja mai segítő munkájának első kövei a zugligeti templomban, Kozma Imre atya akkori plébániáján keresendők. Itt szerveződött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, amely aztán az egyik legnagyobb hazai segélyszervezetté vált. 15-16 évesen már rendszeresen ment ki Erdélybe, ami akkor nagyon nagy szó volt. A plébánia udvarán a rendszerváltáskor egy kelet-német menekülttábort létesítettek, ahol ő is besegített.
A műsor ismertetése: Nem csak azért érdemes valakiről portrét készíteni, mert híres, sok díjat nyert, okos vagy szép. Sokszor sokkal érdekesebb az olyan történet, ami azokról szól, akik nem mindig vannak a reflektorfényben, de életük példamutató. Az Isten kezében című sorozat csaknem két évtizede arra törekszik, hogy bemutassa a Mindenhatót legkülönbözőbb emberi sorsokon keresztül.
Hozzászólások