Úgy ballagnak ki a tehénkék világunkból, mint egykor Huszárik Zoltán lovai. A szatmári falvak csordái pótolhatatlanok lesznek. Összenőttek a tájjal, a faluval, az itteni emberekkel. Nélkülük üresek lesznek az óriási legelők, elhagyatottak a csendes kis istállók. Hajnalban nem lesz tehénbőgés, surrogó tej. Nem hallatszik a csordás ostordurrogtatása. Nem vegyül a harangszóba a kolompok hangja? Lassan örökre elballagnak a szatmári csordák.