A címszereplő történelmi figura: Nakamura Jirokichi (1797–1831) híres tolvaj volt Edóban (a mai Tokióban), akit főleg becenevén, Nezumikozóként ismertek, amit magyarra talán a legszerencsésebb „Kisegér”-nek fordítani. Apró termete és bámulatos ravaszsága segítségével több mint száz magas rangú szamuráj erődített otthonába sikerült besurrannia, s ezekből mindig elképesztő értékű zsákmánnyal távozott. Ám amikor elfogták, szinte semmi pénzt nem találtak nála. Kivégzése után ezért terjedhetett el róla az a városi legenda, hogy nyilván minden gazdagoktól elrabolt vagyonát szétosztotta a szegények között. Így válhatott egyfajta japán Robin Hooddá az egyszerű nép szemében. Nem véletlen tehát, hogy Kawatake Mokuami, a bűnözőkről szóló darabok specialistája már a halála után huszonöt évvel kizewamonót, azaz a kabuki erős stilizáltságát háttérbe szorító, a való élet realizmusát bátrabban érvényesítő színművet írt róla.

A most látható, 2003-ban készült előadás, amelynek szerzője és egyben rendezője a mai japán dráma és színház sokak szerint legtehetségesebbnek tartott alkotója, igencsak idézőjelbe teszi mind főhőst és az őt megörökítő drámát, mind pedig a kabuki hagyományos formanyelvét. Santa, a mindig pénzszűkében lévő, ezért rendkívül kapzsi koporsókészítő a kabuki-színházban őszinte csodálattal szemléli Nezumikozo történetét. Hazatérve azonban mélységes csalódással tapasztalja, hogy elhunyt bátyja, akinek már a koporsóját is elkészítette, végül nem őrá hagyta a vagyonát. Elkeseredésében ördögi terv fogan meg az agyában: álöltözetben Nezumi példáját fogja követni. A holttest helyett titokban ő bújik hát a koporsóba, s hagyja, hogy egy gazdag házhoz vigyék. Ezzel azonban olyan kaotikus eseménysort indít el, amelyre sem ő, sem környezete nem volt fölkészülve… Az egyre örvénylőbb bonyodalmakból a kabuki formanyelvét szinte már csak nyomokban érvényesítő, vitriolos társadalmi szatíra kerekedik, főszerepben a műfaj egykori sztárjával, Nakamura Kanzaburóval.