1950. Budapest. Ülésezik az egyetemi bizottság, melynek most az a feladata, hogy eldöntse, kik lesznek a Szovjetunióban ösztöndíjasok. Az egyik legesélyesebb Flandera János, akinek keserves gyermekkora, a fasiszták ellen tanúsított magatartása és nem utolsó sorban az ifjúsági mozgalomban végzett munkája indokolja a helyzetét. Ám egy névtelen levél összetöri minden birodalmát...
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Nem erről szól a film. A szerző bárhová, bármelyik korszakba elhelyezhette volna, mint Az ötödik pecsétet vagy bármelyik, örökérvényű alkotást. A mű a torz karrierizmusról és az ennek megfelelően hozott döntésekről szól, karrierista emberekről, akik folyamatosan csak helyezkednek, folyamatosan pozicionálják önmagukat, és próbálnak felfelé törtetni, a környezetüket, más embereket pedig csak eszközként használják, a pillanatnyi érdekeiknek megfelelően. Ezek a törtető emberek pedig nem hisznek semmiben, csak a saját érvényesülésüket tartják szemük előtt, mindent kizárólag ennek rendelnek alá.
A főszereplő egykor hitt nagy eszmékben, részt vett a megszállók elleni küzdelemben. Azóta elhomályosodott idealizmusa néha előtör benne, és hoz néhány tisztességes döntést, a karrierje rovására. Lejtmenetben azonban igyekszik belekapaszkodni azokba a szalmaszálakba, amelyek ismét felfelé repítik a szerencséjét. Egy, foltokban becsületességet is felvonultató szereplő hullámvasútját mutatja be a film, a karrierizmus hullámvasútján. Van, amikor lejtmenetben van, olyankor igyekszik úgy helyezkedni, hogy a pályája ismét felfelé íveljen. Az egyik ajtó zárul, a másik ajtó tárul, sőt, olykor egy-egy lejtmenet kell ahhoz, hogy az így kialakult helyzet során hosszú távon még többet nyerjen ezzel. Sokszor egy lépést hátrafelé tesz, hogy aztán kettőt ugorhasson előre. Igazi karrierista esettanulmány, amely ma is játszódhatna, csak sokkal képmutatóbb körülmények között.
Nem az '50-es évek a lényeg, ami a történetben konkrétan az '50-es éveket illeti, azt a főszereplő is tudja, hogy ez a rendszer tömegek számára adta meg a felemelkedés lehetőségét, így neki is. Korábban elképzelhetetlen volt, hogy egy átlagos paraszt- vagy munkáscsalád gyermeke tovább tanulhasson, egyetemre mehessen. Azzal a korszakkal kezdődött el Magyarországon a társadalmi mobilitás, ezt a főszereplő is tudja. Hajt is a moszkvai ösztöndíjra. Na nem azért, mert következetesen hinne bármiben, hanem mert óriási karrierlehetőség. De azt, hogy a társadalmi mobilitást, a hozzá hasonló karrierista szerencselovagok lehetőségeit is ez a rendszer bővítette ki, hogy ennek a rendszernek köszönhetően járhatott egyetemre, azt ő is tudja. Az ő szüleinek esélye nem volt egy generációval korábban egyetemre mennie és bármiféle karriercélokért küzdenie. Az ő szülei még nyomorban születtek és nyomorban is haltak meg. Neki, a rendszer által lehetővé tett társadalmi mobilitás révén már megadatott, hogy a szegény sorból felfelé törtethessen.
Elég szomorú. Azt hiszem ezt hívják sznobságnak, hogy nem is nézzük a valódi étéket, hanem egy kvázi kikiáltott vélemény alapján alkotunk magunk is véleményt. Szóval szerintem a film jó, s szomorú, ha sznobságból lepontozták.
Az ember hajlamos a saját korát, társadalmát szapulni: minden olyan sz., bezzeg régen! No, ebben a filmben láthattuk a "bezzeg" életet, az '50-es évek légkörét!Hogy lehetett azt a kiszolgáltatottságot, rettegést, gyanakvást, bizalmatlanságot túlélni, elviselni? Természetes igény, hogy az évek múlásával jobb legyen minden, javuljon az ember komfortérzete. Hát, nem is tudom...
A színészek közül Ráckevei Anna játéka ragadott meg: érzékeny, gyönyörû orgánumú mûvész. Szerepe szerint is a film leghumánusabb szereplõje.Aki csak a szülei elbeszélésébõl ismeri a "soha, sehol, senkinek" korszakot, az ne hagyja ki a filmet!Élni benne nem volt ANNYIRA rémisztõ, mint kívülrõl látni.A túlélni akarás adta talán az erõt.
Divat, nem divat, a film tökéltesen rendben volt. Mondhatni lebilincselt. Sajnálatos, hogy ritkán lehet látni, csak véletlenül kaptam el én is. Kitûnõ korajz, minden színész és a rendezés is kiváló. Mázli, hogy a 80-as években még tudtak hiteles filmeket készíteni, nem nyomták tele digitális technikával, olcsó gegekkel. Egyszerûen olyan érzésem volt, mint amikor színvonalas amerikai filmet nézek. Persze csak a színvonalat tekintve, mert az egész nagyon európai volt, nagyon magyar. Mindenképpen 10 pontot adtam rá, hogy a csúf 6,4-es értékelést feljebb húzzam. Azért kíváncsi vagyok, hogy az a néhány ember, aki miatt a pontérték 6-os körül van, mivel indokolja ezt.
Moldovázni sem divat, meg maárgyulázni sem. Pedig Maár Gyula nevéhez fûzõdik a "rencerváltást" bemutató egyetlen szatíra, a Hoppá c. film is. (1993-ból!) Ez utóbbi szintén csak VHS-en. (Nekem az Odeonból sikerült kikölcsönözni, néhány éve.)
Mivel hogy régen nem tûzték mûsorra így nem sokan látták.Amúgy meg nem divat mostanában"Moldovázni".Pedig kitûnõ regény,regények(Malom a pokolban-Változások õrei alkotják a filmet)Valamint a film is jól sikerült.Annak idején a Madách Színházban láttam a színdarabot is(Mácsai Pál fõszerep)Az is remek volt.Azóta is mûsorra tûzik színházak.Valahol VHS kazettán megvan a padláson.Még emlékszem a Duna tv adta.Úgyhogy ideje volna hogy valamelyik tv mûsorra tûzze.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások