Az osztrák császári és a velük szövetséges cári orosz csapatok által levert szabadságharc, különösképpen a világosi fegyverletételt követő kegyetlen leszámolás, a honvédtábornokok aradi kivégzése elevenen élt az utókor emlékezetében. Az emigrációban élő Kossuth "magyar Golgothának" nevezte el Aradot, ahol már 1861-ben gyűjtés indult egy méltó emlékmű felállítására. Az adakozók között sok román, német és szerb nemzetiségű polgár is volt. A kiírt pályázatot Huszár Adolf nyerte meg, kinek hirtelen halála miatt Zala Györgyre várt az országos érdeklődés középpontjában álló emlékmű végleges kivitelezése és befejezése. A harminchat láb magas monumentumot 1890. október 6-án leplezték le az aradi magyar színház előtti tágas téren. "Mikor a lepel lehullott és a szobor láthatóvá lőn, meghatottság vett erőt a tömegen. Az ősznek talán minden virágát letépték e napon. A talapzatot koszorúként övezte a tizenhárom vértanú nemes arczmása, kik értünk és alkotmányunkért bitófán és nemtelen golyók által haltak." A szoborcsoportozatot 1919 után bedeszkázták, majd 1924-ben az aradi vár sáncába szállították. Restaurálására, újraállítására az utóbbi évtizedekben többször látszott már remény. A két nép történelmi megbékélésének, baráti közeledésének, kölcsönös tiszteletének szép szimbóluma, jelképe lehetne az okos politizálással, türelmes diplomáciával, sok-sok remélt kölcsönös bölcsességgel megvalósítható esemény.