Böröcz Sándor evangélikus lelkészt 1948. augusztusában, közvetlenül Szent István napja előtt vitte el vadasfai otthonából két borkabátos nyomozó. Nyolc év, két hónap és két hét pokoljárását idézi fel a nyolcvanas éveiben járó lelkész, aki máig nem érti, hogyan ítélhették el huszonöt év kényszermunkára kémkedésért. Az ÁVH börtönei és kínzókamrái, az ausztriai gyűjtőtáborok, és az urali Vorkuta rettegett szénbányái, az ütlegek, megaláztatások, testre fagyott pufajkák és nélkülözések után Böröcz Sándor filozófiája mit sem változott: "embernek maradni minden körülmények között, szeretni Istent, embert, hazát". Megható, őszinte, indulatoktól mentes vallomás a szégyen és rettegés évtizedeiről.