Csukrán Mihály a szabolcsi Újfehértón él. Vagy harminc éve bokszbajnokságot nyert a Vasas csapatával, de ivott és verekedett, így hamar visszakerült a falujába. Rokkantnyugdíjából tartotta el a tsz-ből kisemmizett szüleit, szegényen éltek, mégis négy Guiness-rekordot állított fel. A maratoni távot például hétszázszor futotta le. Bosszantotta, hogy az újságok valami bolond franciáról cikkeztek, hogy micsoda eredményt ért el, ezért hát ő is megpróbálta. Hátrafelé, gumikötelezve. A falu sihederei először gúnyosan nevetve futottak utána, majd kifogyva a szuszból, halálos komolyan. Egy idő után az odalátogató idegen azt látta, hogy az egész falu hátrafelé fut és gumikötelezik. Mihály épített is egy tornatermet, a szüleitől örökölt portán. A világ legfurcsább edzőterme ez: a fal drótból, a tető bádoglemezekből. Ki-bejár rajta a szél, de minden délután megtelik. A "ketrecben" fociznak, súlyt emelnek, egy srác súlyos vasrúddal traktorgumit püföl. Misi bácsi szerint ez elsőosztályú vállizomerősítő. Csupa szegénysorsú kamasz, akik ketrecükből Mihály segítségével szeretnének kitörni, hogy visszafordíthassák a visszafelé járó idő óra mutatóját.
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások