A kert, a már súlyosan beteg rendező, Derek Jarman művészi hattyúdalának tekinthető, jólllehet, végül is kihasználva azt a bő három évet, ami még megadatott neki, további három film készítésere is elegendőnek bizonyult. Képi telítettségben, utalásrendszerében, a felvételek és a szöveg absztrakt egymáshoz rendeltségében ez a film az egyébként is sokrétű és több olvasatú munkáiról ismert filmalkotó legösszetettebb, legradikálisabb műve. A személyesség még a korábbiaknál is erősebb, erre utal egyrészt a felvételek helyszíne, a címben is jelölt kert, vagyis a rendező vidéki háza, másrészt Jarman személyes jelenléte a filmben. A krisztusi passiót meleg szemszögből feldolgozó film az angol társadalom mélyreható bírálata, de kritikájának éle ezúttal politikailag kevésbé közvetlen. Inkább saját nemzedékéről beszél lemondóan, és először említi az AIDS-ben már elhunyt barátait. A vízió mégsem teljesen negatív a kerthez kapcsolódó biblikus utalások miatt, kiegészülve a filmben a kertjét többször ásó Jarman már idézett mondatával: "Mint minden igazi kertész, én is optimista vagyok."