A Floridai álom rendezője a Horrorra akadva egykori sztárjából farag igazi színészt egy tabudöntögető szociokomédiában.
Július 7-én ünnepelte 52. születésnapját az egyik legnépszerűbb magyar színész, aki végzett grafikusból lett énekes egy együttesben, majd színpadi színész, végül mozisztár. Összeszedtük, miket szeretünk a legjobban tőle.
Űrgolyhók, Fényes nyergek, Producerek, Az ifjú Frankenstein - megannyi klasszikus komédia és paródia, de melyik a legviccesebb?
Újra leadja a tévé John Cleese és Michael Palin egyik legjobb komédiáját, amely Kevin Kline-nak még egy Oscart is hozott. Kiváló apropó ez arra, hogy összegyűjtsünk róla néhány érdekességet.
Van olyan, hogy a fél világ rajong egy filmért, azon belül is egy karakterért, ami nem mellesleg az adott színészt híressé és sikeressé tette, aztán kiderül, hogy az illetőnek nem éppen a szíve csücske a szóban forgó alakítás.
Érkezik többek közt Adam Sandler és Jennifer Lopez új filmje, és még egyszer utoljára visszatér a Birmingham bandája.
Baranyi Benő Zanox – Kockázatok és mellékhatások című bemutatkozó nagyjátékfilmje kellemes meglepetés lesz azok számára, akikben zsigerből előítélet támad a magyar (műfaji) film szókapcsolat hallatán.
Változik az RTL Kub műsorrendje: nyári szünetet tart A Séf meg a többiek, ami a pajkaszegi kalandok vetítési időpontját is érinti.
A kómába esett, majd 20 év után magához térő pomponlányról szóló vígjáték, A végzős év ütős alapötlete teljesen félresiklik a rossz forgatókönyv miatt – amin még a humorát nem, csak a kilóit vesztett Rebel Wilson sem tud segíteni.
A Good Luck To You, Leo Grande egy idősödő asszonyról szól, akinek még sosem volt orgazmusa, és elszánta magát, hogy tegyen ez ellen. Előzetes.
Megérkezett az első előzetes a Szia, Életem! című vígjátékhoz, amelyben a népszerű színész karakterének addig sosem látott kisfiával kell megküzdenie.
2011. április 28-án volt a Koszorúslányok díszbemutatója, mi pedig a jeles esemény évfordulójának alkalmából összeszedtünk egy tucatnyi olyan komédiát, amelynek nők állnak a középpontjában, és nagyon viccesek.
Natasha Lyonne osztotta meg forgatási emlékeit a néhai színészről, akinek végül le kellett mondania a szerepet.
1889. április 16-án született az egyetemes filmtörténelem talán legnagyobb nevettetője, Charles Chaplin. A jeles esemény alkalmából összegyűjtöttük legjobb filmjeinek azt az öt részletét, amely a mai napig képes bárkit megkacagtatni.
Két súlyosabb darab után ismét romkomban láthatjuk Sandra Bullockot. Az elveszett város ráadásul A smaragd románca-féle nyolcvanas évekbeli romantikus kalandfilmek hagyományait eleveníti fel. Kérdés, mekkora sikerrel…
Vannak olyan filmek, amelyek megnevettetik a nézőt, vannak olyanok, amelyek facsarnak egyet a szívén – és van néhány olyan is, ami egyszerre képes megtenni mindkettőt. Szerintünk ezek közül az alábbiak a legjobbak.
Ma napközben a Bud Spencer-rajongók lesznek előnyben a tévékészülékek előtt. De hogy ne csak nekik legyen jó, arról többek közt Tom Hanks, Julia Roberts és Adam Sandler gondoskodik.
Nincsenek benne a Netflix TOP10-ben, de attól még érdemesek a figyelmünkre ezek a különféle streaming szolgáltatóknál megtalálható alkotások. És most időnk is lesz megnézni őket!