Csaknem két évvel az eredetileg tervezett bemutató után végre megtartották a Nincs idő meghalni díszpremierjét.
A leköszönő Bond-színész egy showműsorban nosztalgiázott. Bautista másképp emlékszik vissza az incidensre.
Az új 007-es film, a héten bemutatandó Nincs idő meghalni rendezője, Cary Fukunaga nemrégiben kimondta, amit a közönség eddig is tudott: a korai Bond-filmek főhőse „alapvetően erőszaktevő volt”. De hoz ez vajon valamiféle változást a jövőben?
Még a Nincs idő meghalni utolsó forgatási napján mondott köszönőbeszédet a stábtagoknak, de csak most került nyilvánosságra róla a videófelvétel.
A Bond-filmek szereposztója emlékezett vissza a színész Bond-karrierjének legelejére. Daniel Craig még keményebben dolgozott, amikor a közvélemény utálta, hogy ő lett az új James Bond.
Többször is eltolták, de végre hivatalos: a Nincs idő meghalni világpremierjét szeptember 28-án tartják Londonban.
„Én vagyok az az ember, aki odaadja az eszközöket a színészek kezébe, és reménykedik benne, hogy nem vesztik, törik vagy rontják el” – nyilatkozta egyszer egy kellékes. De Murphy törvényeinek megfelelően természetesen ami el tud romlani, az el is romlik. Egy filmforgatáson ráadásul nemcsak a kellékek, hanem például a méregdrága kamerák is megsérülhetnek...
Rowan Atkinson a korábbi vicces tévéreklámjai és Mr. Bean előtt is tisztelgett ezzel a 2003-as akciókomédiával, amelyben a címbéli szuperkém Aston Martin DB7-ese valójában a brit komikus saját kocsija volt.
A fogadóirodák szerint Regé-Jean Page az új kedvenc, mint lehetséges James Bond a Daniel Craig után következő korszakban.
Na de ki a legnagyobb kedvencünk? A szórakozott professzor a Flubberből? Doki a Vissza a jövőbe-trilógiából? Tony Stark a Marvel-filmekből? Vagy Az alkimista és a szűz kémikusa? Szavazz a kedvencedre!
Március 31-én volt 132 éve, hogy befejeződött ennek a csodálatos épületnek, Párizs egyik jelképének az építése, melynek örömére abszolút szubjektív alapon összeválogattunk tíz filmet/sorozatot, amiben látható – így legalább ha a valóságban nem is, legalább gondolatban utazhatunk egy kicsit.
Tavaly a koronavírus miatt több várva-várt film bemutatóját is eltolták 2021-re, így gyakorlatilag, ha minden jól megy, két év kínálatát is nézhetjük idén.
A fogadóirodák szerint igen komoly esélyes a zimbabwei felmenőkkel rendelkező brit sztár, Regé-Jean Page is.
Tanya Robertsről, a Halálvágta sztárjáról hétfőn a fél világ megírta, hogy életét vesztette. Élettársa ezután egy tévéinterjú kellős közepén értesült róla, hogy mégiscsak életben van.
Pierce Brosnan mindent látó napszemüvegét alighanem sokan megirigyelték, Roger Moore felragasztható harmadik mellbimbóját már kevésbé.
Az angol színésznő a 2008-as A Quantum csendjében játszott Bond-lányt, de már keservesen megbánta. Egy új interjúban azt is elárulta, miért.