A nemrég debütált netflixes Maradj mellettem példája is bizonyítja, hogy a közönség imádja a Nagy-Britanniából érkező krimiket. Mutatjuk, mit érdemes még nézni a 2010-es és ’20-as évekből, ha esetleg kimaradt volna!
Csak az kattintson, aki nem fél a SPOILERektől, mivel kíméletlenül eláruljuk újabb öt sorozat legsokkolóbb fordulatát – és még csak azt sem mondhatjuk meg előre, melyik ötét, hiszen már az is spoiler lenne… Ja, és a nyitókép csak illusztráció!
Sok év után konkrétan a halálból, a sorozat teljes elkaszálásából tért vissza az elmúlt évek egyik legkedveltebb tévés antihőse, sorozatgyilkosa. A feltámadás jól sikerült, nem egy unalmas rebootba oltott remake lett.
A filmek is ludasak, hogy úgy állítják be a karaktereket, de mi is, mert bennünk is ott bujkál a kisördög.
A Halloween napján született, 2016-ban elhunyt legendás pofonosztó 1997-ben A végső határ című korhatáros filmmel lovagolta meg A bárányok hallgatnak sikerét.
Idén lesz 25 éves az első Sikoly-film, nemrég mutatták be a közelgő ötödik rész előzetesét, ráadásul mindjárt itt a halloween – minden adott tehát, hogy feltárjuk a tinihorror vérfagyasztó hátterét.
A 2002-es Véres munka alapja, hogy az infarktuson átesett FBI ügynök egy meggyilkolt nő szívét kapja meg, majd nekiáll, hogy levadássza az elvetemült sorozatgyilkost, akit eleve nem szívlelt!
Friss hír, hogy független nyomozók csapata kiderítette a hírhedt pszichopata sorozatgyilkos személyazonosságát. A Zodiákus rettenetes ténykedése mindig is izgatta a filmesek és tévések fantáziáját – mi pedig összeszedtük a figura legizgalmasabb megjelenéseit az amerikai filmekből és sorozatokból.
A több évtizedes rejtélyre független nyomozók csoportja jött rá. Évek óta foglalkoztak már az üggyel, ami a filmesek fantáziáját is régóta izgatja.
A 44. gyermek (2015) a volt Szovjetunióban játszódik, hősei és antihősei oroszok, a történet valójában skandináv krimiként működik, ráadásul Tom Hardyn kívül itt mindenki skandináv.
Az eredeti széria végét újraíró reboot első része november 7-én érkezik a Showtime-ra. Addig is röpke másfél perc erejéig betekinthetünk a közelgő történésekbe.
Az utóbbi években elárasztanak minket a Ted Bundy nevű hírhedt sorozatgyilkosról szóló filmek és sorozatok. Hamarosan újabb kettő érkezik – a filmrajongók ki vannak akadva.
A bárányok hallgatnak, a Zodiákus és A pokolból is azért igazán félelmetes, mert mind megtörtént eseményeken, valódi gyilkosok bestiális rémtettein alapul.
David Fincher sorozatgyikosos sorozata, a Netflix egyik legjobbja, két évad után csonkán maradt, örömhír, ha tényleg folytatják.
Több mint egy évvel az első teaser után kapott új trailert a Chris Rock komikus nevével fémjelzett kilencedik Fűrész.