Amióta létezik humor, azóta létezik annak éjfekete verziója is. Ősi ösztönünk, hogy egyszerre nevessünk és borzongjunk, illetve hogy olyan morbid dolgokat találjunk mulatságosnak, amelyeken inkább sírni vagy megbotránkozni kellene. A fekete humorral manapság nem csak a vígjátékokban találkozhatunk: a romkomtól a drámán át az akcióthrillerig minden műfajjal kompatibilis. Íme néhány példa ezekre a régi klasszikusoktól a frissebb alkotásokig!

The Dark Backward (1991)

Adam Rifkin szatírája nálunk kevésbé ismert, pedig olyan színészek szerepelnek benne, mint Judd Nelson, Bill Paxton és Laura Flynn Boyle, de Rob Lowe és James Caan is beugrik egy-egy cameóra. A Nelson által alakított főhős egy kukás, aki egy szeméttelepre hasonlító szürreális környéken lakik, és másodállásban stand-up komikusként próbál befutni, annak ellenére, hogy semmi humora. Még pincérnőként dolgozó barátnője se hisz benne – egyedül kollégája és legjobb haverja (Bill Paxton) nevet a viccein.

Amerikai szépség (1999)

Sam Mendes 5 Oscar-díjas filmje ma már azért is pikáns, mert Kevin Spacey személyében egy szexuális ragadozó alakítja a tinilánya barátnőjét megkívánó negyvenes családapát – de ezt a bemutató idején még természetesen nem tudtuk. Az Amerikai szépség ezt a körülményt leszámítva is tele van provokatív pillanatokkal, a rózsaágyban meztelenkedő Mena Suvari vágyálomképétől a különféle szexuális elfojtások bemutatásán át az öngyilkosság témájáig. Az Alan Ball által írt sztori emiatt nem is tekinthető vígjátéknak:

a fajsúlyos társadalmi kérdések felvetése miatt inkább szatírába oltott dramedyként értelmezhető,

és ma talán már el sem készülhetne.

A film elérhető az HBO GO-n.

Gyilkos játékok (1989)

A 80-as években a tinifilm műfaja egyet jelentett John Hughes munkásságával, aki olyan klasszikusokat rendezett, mint a Nulladik óra vagy a Meglógtam a Ferrarival. Ezek a filmek bár komoly témákat érintettek, alapvetően pozitív végkicsengésűek voltak – ezt akarta ellensúlyozni Michael Lehman rendező és Daniel Waters forgatókönyvíró, amikor elkészítették a Gyilkos játékokat, vagyis a Heatherst. A fekete komédia, amelyben olyan (leendő) sztárok szerepelnek, mint Winona Ryder, Christian Slater vagy Shannen Doherty, a gimnáziumi lét árnyoldalait is meg akarta mutatni.

A sztori szerint a westerburgi iskola négytagú lánybandájából az egyetlen, akit nem Heathernek hívnak, egyre inkább megutálja a többieket, és új, enyhén pszichopata osztálytársával szövetkezve véletlenül megöli az egyik lányt.

Az alkotók nagy ötlete, hogy a morbid cselekményt és a sötét témákat az émelyítően színes látványvilággal állítják kontrasztba.

Amerikai pszichó (2000)

Bret Easton Ellis regényét olvasva aligha csapkodja bárki is a térdét hahotázva. Patrick Bateman története persze már írásban is elég szatirikus, de az erőszakos jelenetekben semmi mulatságos nincs. A filmverzió viszont éppen azzal sokkol, hogy hiperrealista trancsírozásokat mixel a főhős szubjektív és sokszor nagyon is komikus látásmódjával. Ráadásul ami a regényben kétértelmű (nem világos például, hogy a sorozatgyilkos rémtettei közül melyik valóság és melyik képzelgés), addig Mary Harron rendező sokkal konkrétabban fogalmaz. Ennek köszönhető, hogy ugyan bőven vannak morbid módon vicces pillanatok a filmben, a téma miatt mégis felkavaró az élmény.

Jellemző adalék, hogy annak idején David Cronenbergnek is felajánlották a projektet, de a kanadai horrorrendező arra hivatkozva mondott nemet, hogy túl erőszakos a sztori.

Delicatessen (1991)

Nem a Delicatessen az első olyan komédia, amelyben a kannibalizmus is része a sztorinak, Jean-Pierre Jeunet filmjében azonban ez a fő cselekményszál. A helyszín a jövő Európája, ahol a régi világ és civilizáció törvényei már nem érvényesek. Az élethez szükséges alapvető feltételek, köztük a legfontosabb, az élelem állandó hiánycikknek számít. Egy bérház lakóinak élete Clapettől, az épület és a hentes bolt tulajdonosától függ. A szomszédoknak van egy közös titkuk: az új albérlőket darált húsként szokták értékesíteni a hentes boltban. Az újonnan érkező Louisonba azonban beleszeret a kegyetlen tulajdonos lánya, Julia, és megmentése érdekében felveszi a kapcsolatot a vegetáriánus ellenállási mozgalommal.

Bohóc-sztori (1991)

Több mint húsz évvel a Tapló télapó bemutatása előtt lépett színre Shakes, az alkoholista bohóc, aki egy nap arra ébred, hogy gyilkosságért körözik, mert valaki eltette láb alól a főnökét, és ráterelődött a gyanú.

Nem annyira barátságos bohócokkal gyakran találkozni a vásznon (gondoljunk csak Jokerre vagy az Az címszereplőjére), és az alkoholizmus is sokszor jelenik meg a komédiákban – a Bohóc-sztori első jelenetében viszont a főhőst egyből hányás közben láthatjuk a fürdőszobában, és az alkoholbetegséget később is a súlyához mérten kezelik. A korabeli kritika nem is nagyon szerette Bobcat Goldthwait rendezését (ő maga alakítja a bohócot is), azóta viszont komoly rajongótábora lett:

Scorsese például „az alkoholista bohócos filmek Aranypolgárának” nevezte.

És ha ez nem elég jó ajánló, olyan komikusok tűnnek fel benne, mint Adam Sandler, Paul Dooley, Kathy Griffin és Robin Williams.

Raul a terítéken (1982)

A Flúgos futamot is jegyző Paul Bartel rendezte, írta és játszotta a főszerepét ennek a kis költségvetésű filmnek, ami sztorija alapján az amerikai álom hajszolásáról szóló ártatlan komédiának is tűnhetne. A középpontban egy házaspár áll, akik Hollywood közelségét megelégelve úgy döntöttek, éttermet nyitnak vidéken. Az elszakadáshoz azonban pénz kell, hiszen a kiválasztott ingatlan 25 ezer dollárba kerül, Blandéknek pedig csak rosszul fizető állásuk és adósságaik vannak. A megoldás spoiler is lehetne, de benne van a film címében: a véletlen gyilkossággal nyitó film kannibalizmussal zárul, ami itt abszolút happy endnek számít.

A diktátor (1940)

Ahhoz képest, hogy még ma is vita folyik arról, lehet és illik-e viccelni a nácizmussal és Hitlerrel, az első fekete komédia a Führerrel a főszerepben már a II. világháború alatt megszületett. Ma már Charlie Chaplin filmje nem verné ki a biztosítékot, de 1940-ben nagyon is merésznek számított. A legendás komikus a háború végén azt nyilatkozta: ha előre tudja, milyen borzalmakra képes Hitler, sosem készít róla szatírát. A film hőse azonban nem az igazi diktátor, hanem a rá megszólalásig hasonlító I. világháborús veterán zsidó borbély, aki véletlenek sorozatának köszönhetően egyszer csak a helyére kerül. Chaplin első hangosfilmje (amelynek nemcsak főszereplője, de rendezője, forgatókönyvírója, producere és zeneszerzője is volt) nagyszerűen koreografált és mélységesen humánus komédia. Hitler állítólag A diktátor megtekintése után

adott parancsot titkos ügynökeinek Chaplin fizikai megsemmisítésére,

amit csak Amerika hadba lépése akadályozott meg.

A komédia királya (1982)

Martin Scorsese filmje egy stand-up humoristáról szól, aki önmagában is komikus figura, mégsem tudunk jóízűen nevetni rajta, mert ijesztő az a megszállottság, ahogy az amerikai álmot, a hírnevet és a pénzt kergeti. Célja, hogy egy fellépés erejéig bekerüljön az ország legnézettebb talkshow-jába, és ezért mindenre képes.

A cselekmény hasonlósága a 2019-es Jokerrel nem a véletlen műve, ahogy az sem, hogy a humoristát alakító Robert De Niro Todd Phillips drámájában a showmester szerepét játssza.

Az élet szép (1997)

Hitlerrel már sokszor élcelődtek (lásd A diktátort feljebb vagy a 2019-es Jojo Nyuszit), de holokauszt témájú vígjátékból csak egy készült, és az rögtön meg is nyerte az Oscart. Az író-rendező Roberto Benigni alakítja a szeretetre méltó, álmodozó Guidót, akit a II. világháború kitörése után családjával együtt koncentrációs táborba visznek. Az apa, hogy túlélhesse a borzalmakat és hogy fiát minél jobban megkímélje, azt találja ki, hogy az egész, ami körülveszi őket, tulajdonképpen egy nagy játék, amelyben a rabok a versenyzők és az őrök a játékvezetők.

(via: Taste of Cinema)

A PORT.hu zenés műsora, a SZESSÖN e heti vendége a Nem akarok beleszólni trió egyik frontembere, Fancsikai Eszter, aki a YouTube-ról úgy lehet ismerős mint Vegamama. Most megmutatta, hogy mit tud a dobok mögött.