Novemberben érkezik a második rész, az elsőt pedig a héten többször is el lehet csípni a tévében. Kiváló alkalom ez arra, hogy beleássuk magunkat a kulisszatitkokba.
Anne Hathaway még teljesen ismeretlen volt a 20 évvel ezelőtti filmje forgatásakor – egy feldőlt széknek, a rendező unokáinak és a Micsoda nő!-nek köszönhette a főszerepet és az azzal járó világhírt.
Mármint a legelső, 1963-as A Rózsaszín Párducról, merthogy még tíz hivatalos és nem hivatalos folytatás és remake született a balfék felügyelő és a ritka gyémántra pályázó úri betörő történetéhez.
Az Apple TV-n és a Horizon GO-n magyar felirattal nézhetjük Wolfgang Petersen remek akció-thrillerét.
Tudj meg néhány érdekességet a színészről, és ha megnéznéd valamelyik filmjét, mutatjuk, melyikeket streamelheted.
Ez a képregényadaptáció volt Cameron Diaz első mozifilmje. A gumiarcú Jim Carrey pedig rengeteget spórolt a stábnak azzal, hogy nem kellett folyton számítógéppel turbózni a grimaszait.
1932. július 28-án volt a díszbemutatója A fehér zombi című horrorfilmnek, a filmtörténelem első olyan filmjének, amelyben élőhalottak voltak a főgonoszok. Ennek kapcsán íme néhány érdekesség a műről!
A ma 20 éves filmnek még a színészek se értették a befejezését. Összegyűjtöttünk néhány érdekességet a jubileum kapcsán.
1964-ben született, azaz július 26-án ünnepli 57. születésnapját a Féktelenül, az Aludj csak, én álmodom és a Beépített szépség sztárja. A jeles alkalomból olvass el róla 5 érdekességet és nézd meg, melyik 5 streamelhető filmjét ajánljuk az ünneplésre!
Az eredeti rajzfilm megmentette a Disney-t a csődtől, a 25 éve bemutatott film pedig az első, korai fecske volt az stúdió élőszereplős remake-jei közül, ahol Szörnyellát még elviselhetőnek tervezték, de Glenn Close az asztalra csapott.
Michael Jackson lánya, Paris a keresztapja sorozatának spin-offjában kapott szerepet, úgyhogy kikérte a színész véleményét.
Ki gondolná, hogy az érzékeny témát boncolgató film készítése során is számos érzékeny téma merült fel, és nem azért, mert 25 alkalommal írták át a forgatókönyvet.
Magyarországon szeretik a legjobban a sorozatot, így nehéz összeszedni olyan érdekességeket, amelyek meglepnék a rajongókat.
Szombaton végérvényesen véget ér a Barátok közt. Minden idők legsikeresebb magyar sorozata 23 évadot élt meg az RTL Klubon, mi pedig összeszedtünk 10 médiatörténetet író jelenetet, amellyel sikerült a nézőket ledöbbenteni!
Folytatás vagy egyetlen egység a Kill Bill 1-gyel? Jóban volt a forgatáson Uma Thurman és Daryl Hannah, vagy utálták egymást? Tudj meg mindent, amit érdemes egyik kedvenc Tarantino-filmünkről, amit a napokban többször is újra műsorra tűz a tévé.