Az eredeti rajzfilm megmentette a Disney-t a csődtől, a 25 éve bemutatott film pedig az első, korai fecske volt az stúdió élőszereplős remake-jei közül, ahol Szörnyellát még elviselhetőnek tervezték, de Glenn Close az asztalra csapott.
Az eredeti 101 kiskutya (1961) mentette meg a Disney-t a csődtől, legalábbis annak animációs részlegét. A stúdió ugyanis a Csipkerózsika komoly kudarca után súlyos adósságot halmozott fel, és sürgősen szükségük volt egy olyan filmre, ami komoly pénzt hoz, de olcsón lehet megcsinálni. Ez össze is jött, méghozzá úgy, hogy a film jelentős részét Xerox fénymásoló gépekkel készítették el, amivel rengeteg munkaköltséget spóroltak meg. Ez a technika határozta meg évekig a Disney karcosabb kinézetét, amíg a technológiai fejlődés lehetővé nem tette a fénymásolók elhagyását és egy kifinomultabb módszer alkalmazását.
Bár a stúdió az elmúlt években kezdte meg régi animációs filmjei élőszereplős verziójának elkészítését, az 1996-os 101 kiskutya ennek a korai kísérlete volt, és sikeresnek volt mondható. A nagyjából 67 millió dolláros bevételre ugyanis 320.7 milliós bevétel jött rá, és ez még csak a moziforgalmazás volt. Rejtély, hogy a stúdió miért jegelte olyan sokáig az ötletet.
Akárcsak a rajzfilm, az élőszereplős verzió is Dodie Smith írónő regénye alapján készült. Smith „mellékállásban” dalmatákat tenyésztett, és valóban volt egy Pongó nevű kutyájuk, illetve egyszer tényleg 15 kölyök született egyetlen alomba, amelyek közül egy élettelenül jött világra, de sikerült újraéleszteni. Szönyella figurája akkor született meg, amikor a házban éppen rengeteg dalmata volt, a család egyik, vendégségbe érkező barátja pedig viccesen megjegyezte, hogy ennyi kutyából milyen remek bundát lehetne készíteni.
A filmhez összesen 230 dalmata kölyköt, illetve 20 felnőtt dalmatát használtak fel – hogy hogyan tudták a kölyköket egymástól megkülönböztetni arról nincs információnk, ahogy azt sem jegyezték fel, hogy egyéb fajtájú kutyából mennyi volt a forgatáson.
Valahányszor Glenn Close megjelent a forgatáson Szörnyella De Frászként, parókában, kisminkelve, kosztümben és szipkával, a kutyák azonnal rettegni kezdtek tőle – ha „civil” ruhában volt, akkor ennek jelét sem adták. A Perdyt játszó kutyus félt tőle a legjobban, ő rendszeresen ki akart szökni.
A filmeseknek a legkevesebb gondjuk a Rogert alakító Jeff Danielsszel volt. Daniels állítólag annyira szabálykövető, figyelmes és engedelmes volt, hogy valahányszor elhangzott a kutyáknak az „Ül!” parancsszó, a színész rögtön lehuppant valamilyen székbe, hogy aztán külön szólni kelljen neki, hogy „Nem te, Jeff!”. Azt, hogy Danielst annyira szeressék a kutyák, úgy érték el, hogy nyers virslivel dörzsölték be az arcát és a kezét, amit aztán a kölykök lelkesen nyaltak le róla.
Az író és producer John Hughes ezzel a filmjével kereste a legtöbb pénzt, de nem a jegybevétel, hanem az ajándéktárgyak miatt. Hughes, nyilván George Lucastól tanulva, a szerződésében kikötötte, hogy százalék jár neki az eladott merchande termékek után, és mivel a filmhez rövid idő alatt nem kevesebb mint 17.000 féle ajándéktárgy készült, ez komoly pénz lett. Annak idején az animációs filmhez is rengeteg tárgy készült, de a nagy részüket ki kellett dobni, mert elrontották rajtuk a film címének helyesírását.
John Hughes filmjeinek egyfajta kabalajelenete, hogy valakit megrázzon az áram. Itt két szereplő is jókora áramütést kap, Szörnyella de Frász két samesza, Horace (Mark Williams) és Jasper (Hugh Laurie) járnak pórul. A két jómadarat az élőszereplős filmben egy az egyben Harry és Marv inspirálta a Reszkessetek, betörők!-ből (1990) – amit, milyen kicsi a világ, szintén John Hughes írt, és ő volt a producer is.
Azt a jelenetet, amikor Skinner (John Shrapnel) megérkezik a de Frász udvarházhoz, egy az egyben a klasszikus horror, Az ördögűző (1973) emlékezetes jelenetéről koppintották, amikor Merrin atya (Max von Sydow) először érkezik meg az éjszaka közepén a McNeil házhoz, hogy véghez vigye az ördögűző szertartást.
Assheton Gorton díszlettervezőnek különösen sokszor gyűlt meg a baja a dalmatákkal, és nem azért, mert azok megrágták a díszletet, bár ez is előfordult. A dalmata kölykök kicsi mérete ugyanis érzékelési és praktikus problémák sorát vetette fel, például a rendes lépcsőfokok jókora akadályt képeztek nekik, az átlagos bútorok mellett pedig eltörpültek. A megoldás az lett, hogy a díszlet legtöbb eleméből egy ember és egy kutya méretű verziót készítettek, és a legtöbb jelenetet egy kutya szemmagasságából vették fel.
Glenn Close eleinte úgy érezte, hogy Szörnyella karakterét nem írták meg elég gonoszra és elég markánsra, és hogy Stephen Herek rendező túl megengedő volt a karakterrel szemben. A színésznő addig-addig nyúzta a rendezőt és a producereket, arra hivatkozva, hogy a rajzfilmben is igazán genyó de Frász kisasszony, mégsem riasztotta el a nézőket, amíg azok beadták a derekukat, és igazán szemétre vették a figurát. Close aztán visszatért eljátszani Szörnyellát a 102 kiskutyában (2000) és az Emma Stone főszereplésével készült önálló film, a Szörnyella (2021) executive producere is lett. A színésznőnek egyébként van egy Instragram sztár kutyája, egy Sir Pippen of Beanfield nevű bichon havanese.