Születésnapja alkalmából összeszedtünk néhány érdekességet Jeremy Ironsról, és legjobb filmjeit is csokorba gyűjtöttük.
Övé volt az egész világ a '80-as és a '90-es években, mégis inkább szétpüföltette az arcát a ringben. Azért A pankrátorral összejött neki a Golden Globe-díj is.
A 2006-ban bemutatott World Trade Centerben láthatjuk először fikciós formában az ikertornyok leomlását. A filmesek minden apró részletre odafigyeltek. Leszámítva, hogy az egyik fekete katona szerepét egy fehér színész kapta meg.
Összeállításunk apropója a sárga Babettán száguldozó, rosszfiúkat lekaratézó nyomozót alakító Görbe Nóra 65. születésnapja. Isten éltesse!
Amikor drámainak indul, de röhejessé válik a nagy sírás-rívás. Nicolas Cage-től Mel Gibson át Stallone-ig terjed a sor.
A Roald Dahl-féle Boszorkányok mellett ez volt gyerekkorunk kedvenc boszis filmje, így tíz kulisszák mögötti érdekesség összegyűjtésével ünnepeljük meg, hogy ismét leadják a tévében.
Ez az a film, amiért az oly sokáig érdemtelenül mellőzött Martin Scosese végre megkapta a legjobb rendezőnek járó Oscart, pedig "csak" egy remake-ről van szó, amibe ráadásul rondán bele is piszkáltak Mark Walhberg kedvéért.
Ma ünnepli az 57-et Neo és John Wick megformálója. Tudj meg róla mindent, és nézd meg ma este valamelyik filmjét.
Augusztus 28-án volt nyolc éve, hogy a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon először találkozhatott a közönség Alfonso Cuarón nyomasztó űrfilmjével, amit a napokban a tévében is többször leadnak. Ennek örömére íme néhány érdekesség a forgatás kulisszái mögül!
Christian Slater és Cameron Diaz lettek volna eredetileg a főszereplők Brandon Lee utolsó filmjében, ami a legelső képregényadaptációk egyike volt. Magyarul A varjú címen kellett volna futnia, de végül A hollóként került mozikba.
Mindenki kedvenc patkányos-éttermes filmjét elképesztő alapossággal animálták meg. Tudj meg mindent a Pixar Oscar-díjas animációjáról!
Elképesztő, hogy repül az idő: már Jason Biggs második sikamlós vígjátékán is 20 évvel ezelőtt nevettünk a moziban. Most, hogy az Amerikai pite 2-t az egyik tévécsatornán is el lehet csípni, összeszedtünk a filmről 10 kacagtató kulisszatitkot!
A film, amelyben (és ami után!) Lady Gaga és Bradley Cooper olyan hitelesen alakított duettező szerelmespárt, hogy az egész világ azt hitte: csakugyan szerelmesek. Cikkünkből további érdekességeket is megtudhatsz az Oscar-díjas alkotásról.
Nem csak a Csillagok háborúja szériát, de a végtelenül hosszú stáblistát is George Lucas korai filmjének köszönhetjük, ahogy talán Harrison Ford karrierjét és még valami mást is.
Ez volt a magyar mozik első igazi kasszarobbantó hollywoodi blockbustere, amire már nem is kellett olyan sokat várni, mint a korábbi sikerfilmekre. Azerbajdzsánban bezzeg Zombi 42: Two Times the Death-ként vetítették, hangalámondással!
A Krisztus utolsó megkísértésében Martin Scorsese mindössze annyit mesél el, hogy Jézus számára megjelenik egy boldog jövő lehetősége, de végül a mártíromságot választja, de ez sokaknál verte ki a biztosítékot.
Habár most hétvégén csak a második részt tűzte műsorra a tévé, annyira szeretjük az összes John Wick-filmet (és szerintünk ti is), hogy mindegyikből választottunk valami érdekességet a kulisszák mögül.