Ki volt Szendrey Júlia azon kívül, hogy Petőfi Sándor felesége? Ki írta az első magyar gyerekkönyvet, és ki volt az első női lapszerkesztő Magyarországon? Ezekre a kérdésekre kaphat választ az olvasó Wéber Anikó új meseregényében.
A felnőttek körében népszerű városi séták mintájára a gyerekkönyvkiadó a kis olvasók kedvenc meséire, történeteire épülő játékos, nyomozós feladványokból álló városi sétát indított.
Nyaralás, sötétség, kísértetek és családfa. A négy igazi nyári olvasmány között a legkisebbeknek szóló képeskönyvet és kétnyelvű kötetet is találunk.
Dániel András és Kiss Ottó könyveit díjazta a HUBBY, azaz a 2016-ban alakult Magyar Gyerekkönyv Fórum (Hungarian Board on Books for Young People), de elismerték a Csimota, a Kolibri, a Scolar és a Móra köteteit is.
Berg Judit Két kis dínó-sorozata az elmúlt évek egyik legnagyobb gyerekkönyves sikere, ami nem is meglepő, hiszen három népszerű témát egyesít: a meseregényt, a játékos ismeretterjesztést és persze a dínókat – akiket még mindig imádnak a gyerekek.
Vadadi Adrienn ezúttal a legkisebbeknek, a bölcsis, kiscsoportos korosztálynak írt szívmelengető mesét, Kolozsi Angéla könyve pedig a kiskamaszoknak szóló Abszolút könyvek sorozatban jelent meg, és a mobiltelefon-használatot taglalja.
Két könyvvel jelentkezik a Pagony: Vibók Ildi A szuperlétra című kötete óvodásoknak és kisiskolásoknak mesél egy fontos, de nagyon nehéz témáról, Iwasa Megumi most megjelent kötete pedig a korábban kiadott Szeretettel üdvözöl: Pingvin című könyv folytatása.
Most egy különleges kampány keretében névre szóló levelet kaphatnak a mesehősöktől a 4–10 éves gyerekek.
A legkisebbeknek szóló lapozóval bővül Kiss Judit Ágnes népszerű Babaróka-sorozata. Kőszeghy Csilla és Szálinger Balázs lapozójában vicces mondókák kísérik a rajzokat. Jesztl József és Lencse Máté új kötetében pedig olyan társasjátékok találhatók, amelyekhez nem kell semmi más, csak a fejünk és az ujjunk.
A jelenlegi helyzetben családi programot szervezni, ráadásul olyat, amit a család minden tagja élvez, és biztonságban is érzi magát, nem könnyű feladat. A Pagony most városi kalandsétákat indít, amelyek során az egész család kikapcsolódhat, a program kényelmesen megközelíthető és biztonságos az összes résztvevő számára.
A kiadó új sorozatában Shakespeare-drámák prózai átiratai olvashatók népszerű kortárs ifjúsági szerzők tollából. Három kötettel folytatódik a Pagony olvasástanulást segítő sorozata, de megmenthetjük Einstein életét is.
Kevesen tudják, hogy az iskola udvarán álló hatalmas, ősöreg platánfába rejtett titkos ajtó a múltba vezet. Lóri, Réka, Hanna és Sanyi tudatosan választja úti célul 1956. október 23-át, mert Lóri a dédapját szeretné megkeresni a tömegben.
Új kötettel bővül Pásztohy Panka népszerű sorozata, folytatódik a Történetek kíváncsi gyerekeknek is (melynek friss kötetéből többek között az is kiderül, miért görbe a banán), és ez még nem minden.
7–10 éves gyerekeknek szóló, első egyedül olvasós könyvek, amelyek megadják a paplan alatt, zseblámpával olvasás izgalmát.
Azoknak az ételeknek, amik nap mint nap a tányérunkra kerülnek, mind történetük van. Valaki egyszer megsütötte az első pizzát, valaki kitalálta, hogy a szendvics remek eledel, és valaki rájött, hogy a kakaófa terméséből port lehet kinyerni, és abból isteni italt készíteni.
A tavalyi karantén egyik legnagyobb meglepetése Agócs Írisz online rajziskolája és az abból születő könyv volt. Most már a második kötet is megjelent. Emellett új résszel bővült a 3-5-8 perces mesék sorozat is.
A járvány okozta kiszámíthatatlanság és az újabb karantén mindenki számára nehéz – de a gyerekek számára talán a legnehezebb. A Pagony Kiadó három könyvet is ajánl, ami segít színessé tenni az egyforma napokat. Olvass Wéber Anikót vagy Bendl Verát, és rajzolj krumplit Agócs Írisszel!
Három nagyon népszerű mesehős lett a főszereplője a három most megjelent játéknak – sőt: a kuflikkal egy friss könyv is a polcokra került.
Jönnek Shona Innes könyvei, melyek a gyerekek nehezen megválaszolható kérdéseire segítenek választ adni. Czernák Eszter friss kötete szintén kérdések köré fonódik: a mindennapi séta során a gyerekekben megfogalmazódó, a világra rácsodálkozó kérdéseket veszi sorra.
Laboda Kornél regénye, a Gavarin és az álomantenna az Abszolút könyvek sorozat legújabb tagja, és egyenesen a világűrbe repíti kiskamasz olvasóit.