Carrie, Samantha, Miranda és Charlotte elmegy egy „jógázz kecskével!” foglalkozásra, megpróbálnak leszokni az okostelefonjaikról, na és persze a #MeToo mozgalomról is megvan a véleményük – ilyen és ehhez hasonló izgalmakat álmodtak a széria írói hősnőiknek modern világunkban.
A tévéből is jól ismert Anthony Bourdainre kollégája és jó barátja, Tom Colicchio (szintén egy sztárséf) emlékezett.
Itt az első előzetes az HBO által készített dokumentumfilmről, a Robin Williams: Come Inside My Mindról, ami a néhai komikus pályáját követi a kezdetektől 2014-es öngyilkosságáig.
Húsz év után tér vissza a tévébe, méghozzá Michel Gondry rendezésében, akivel már az Egy makulátlan elme örök ragyogásában is együtt dolgoztak.
A Potter-univerzum után újabb J.K. Rowling-alkotások köré épült mozgóképes világ, hiszen immár kisképernyőn is élvezhető az írónő három összefüggő detektívregénye, a Cormoran Strike-könyvsorozat, amit a BBC adaptált televíziós szériává – tökéletesen.
Benedict Cumberbatch egy utcán megtámadott biciklis futárt védett meg nem kevesebb, mint négy támadójától.
Bond Aston Martinja, Mad Max Ford Falconja vagy az időutazó DeLorean a legmenőbb? A héten lesz időnk eldönteni, csupa közönségkedvenc filmet tűznek műsorra a tévécsatornák.
A nálunk is rendkívül közkedvelt sitcom, az Agymenők spin-offjaként készült, annak egyik legnépszerűbb karakterének gyerekkorát bemutató Az ifjú Sheldon ugyanolyan addiktív, mint a kockákról és hozzátartozóikról szóló vígjátékszéria, csak kevesebbszer lehet nevetni rajta. A jó hír viszont, hogy ez egyáltalán nem baj.
Andrea Constand miatt ítélték el végre a sorozaterőszakoló komikust áprilisban – 13 év után először és utoljára szólalt meg.
A botrányhős sztár Két pasi – meg egy kicsit rebootot szeretne. Már ki is nézte magának egy napokban elkaszált széria megüresedett műsorsávját.
Roseanne Barr legközelebb kétszer is meggondolja, megéri-e nyilvánosan rasszista megjegyzéseket tenni.
Az Igazából szerelem című romkomkból is ismert Andrew Lincoln a kezdetek, azaz 2010 óta játszik a zombis szériában.
Ahogy haladunk előre az évadokban, az MTVA fiataloknak szóló szériája egyre jobb lesz. A kínos első szezon mondvacsinált álproblémái, idiotizmusa és színjátszó szakkörbe illő színészi alakításai után a másodikban végre igazi hősöket, igazi színészeket és igazi problémákat láthattunk. A most induló harmadik évad pedig még a korábbinál is jobb lett.