Mázlista seggfej. A megfogalmazás 80 százalékosan fedi le Rod Stewartot, ami nem is csoda, ő írta. A robbantott hajú énekes úgy jellemzi saját pályáját, mint egy luxus repülőutat, ahol a hajtóművet telibe találja néha egy liba, de aztán valahogy rendbe jön minden.
Lassan erősödik a párhuzam a könyvespolc és a temető között: szuperlatívuszok gyászjelentéseken, sírköveken és hátoldalakon. „Legjobb apa, feleség, sógornő” az egyik pályán, „hihetetlen, lebilincselő, forradalmi, univerzummegváltó” a másikon. Engem meg a hideg ráz, mi a pék*nek dönti el a könyv magáról, hogy milyen?
Volt már részed pozitív pofára esésben? Amikor valamihez citromképpel állsz hozzá, igazából nem is érted, miért csinálod, majd egyszer csak vigyorra torzul az arcod, és csillogó szemekkel mondod: Haver, azannya! Nos, én simán így voltam Kicsi Tyson könyvével.
„..és kiált millió torok, és égnek a reflektorok… a kétlábúak napja leáldozik! Ezt a két lassú, rossz eszközt felváltja a tökéletesség jelképe, a kör örökös szimbólumának megtestesítője: a kerék! Halleluja!"