Téma: The Outfit

9/10
Zsolt_72 szept. 07. 12:05:05 9/10
(15/15)
Nekem kifejezetten tetszett. Végig le tudott kötni, jó volt a történet és remekül működött a narráció.
Kellemes kikapcsolódás volt, szerintem újra meg fogom nézni. 👍
9/10
trev júl. 22. 09:34:57 9/10
(14/15)
Ruha teszi az embert, legalábbis a szabászok esetében, úgy tűnik. És az is igaz, hogy tévedni emberi dolog. Néhány dolog nem állt össze (bár nézőként konstruálható logikailag), de az öltöny megtervezésének és elkészítésének kontextusa jó keretet ad a film cselekményének. Nem mondanám, hogy a film fércmunka, de mintha a szabász itt-ott menet közben döntené el, hogy az öltöny egyes részei milyenek is legyenek, amibe az ügyfeleknek is van beleszólásuk (pl. a tégláról folytatott kockázatos párbeszéd Richievel, vagy amikor a végén feltűri az inge ujját, és elmeséli, mit is csinált az előtt, hogy szabász lett, gyakorlatilag választási lehetőséget kínálva). Szóval, a főszereplőt és a film végét tekintve talán az is elmondható, hogy kutyából azért mégsem lesz szalonna. És ez a három közmondás számomra egész jól összefoglalja a filmet. Tetszett. :-)
3/10
tesz-vesz márc. 04. 10:07:50 3/10
(13/15)
aki nem látott még filmet, annak biztos nagyszerű alkotás lehet ez a történeti, dramaturgi giccsparádé, annyi IRREÁLIS csavar van a végén, hogy már egy paródiának is elmenne...
7/10
Cukros csirkecomb 2023 aug. 02. - 23:55:42 7/10 Előzmény Bob19
(12/15)
Nekem a csavargatástól lesz valami tucat, az árnyalt karakter- és lélekábrázolás jobban érdekel a filmekben. De ízlések és pofonok. Így mindenféle filmet szeretnek valakik. :) Mi, kommentelők meg talán segítünk kicsit filmet választani estére. Időnként előfordul, hogy egy fél filmnyi időt eltöltök válogatással. A kommentek sokszor segítenek.
9/10
Bob19 2023 júl. 31. - 09:38:34 9/10
(11/15)
Zseniális film, sok csavarral. Legalább kétszer kell megnézni, hogy mindent megérts.
Cukros csirkecomb: Ha úgy csinálják, akkor csak egy tucatfilm lenne amilyet már ezerszer láttunk. :)
7/10
Cukros csirkecomb 2023 jún. 08. - 22:07:19 7/10
(10/15)
Elviekben tetszett a film. Mármint az elgondolás, a kivitelezés, a szabász és környezete igényességének kontrasztja a maffiózók világával... De egy ponton bennem is leült a dolog. De hogy hol és miért, az már spoiler.

Szóval én ott váltam le a sztoriról, amikor kiderült, hogy az egész vérfürdő a szabász precíz terve alapján zajlott le. Itt vált a karaktere hús-vér figurából szuperhőssé. Szerintem kár volt ennyit csavargatni. Lélektanilag érdekesebb szituáció lett volna, ha a finnyás szabász meg az asszisztense véletlenül keveredik a maffiaháborúba, és az előállt helyzetben valahogy helytállnak.


5/10
Tudom 2023 máj. 15. - 21:42:05 5/10
(9/15)
Jól indult, de érdektelenségbe fulladt - legalábbis nekem. Amatőrnek tűntek a színészek, teátrális volt a rendezés, sztori meg gyakorlatilag nem is volt (a főhős backstory-ját leszámítva...). Nem számítottam sokra, de azt is alul múlta.
9/10
APBT 2023 febr. 04. - 22:04:58 9/10
(8/15)
Egyértelműen nem mozivászonra készült alkotás, de esti filmnek otthonra ebben a mai filmes fostengerben, kivételesen jó!
Ocsisonka 2023 jan. 21. - 15:41:21
(7/15)
Szerintem egy igen jól elkészített film. Egy helyen játszódik, de ez nem érződik a filmen. Fokozotosan fejlődik a csúcsig, a végkifejletekig. A szabász nagyon jól játszott. Egy igen jól elkészített krimi film, amit érdemes megnézni.
7/10
The Cortez 2023 jan. 14. - 02:03:29 7/10
(6/15)
1 helyszínes, színpadias krimi, aminek lazán Gengszterek szabásza is lehetne a címe. A történet faszán épül fel: az egyszerű kezdést követően, a sztori hamar izgalmasba fordul, majd keményen feszült helyzetek és váratlan fordulatok váltogatják egymást, végül egy triplacsavart visz be a forgatókönyvíró. Mark Rylance egy olyan öreg szabászt (!) játszik, aki egyre nagyobb szarba keveredik, de mázlijára nemcsak az ollója, hanem az esze is élesen vág. A narráció párhuzamba állítja a főhős melóját a cselekmény főbb pontjaival, a szereplők kitárgyalnak néhány amerikai vs angliai kulturális különbséget, akadnak popkult-utalások, valamint befigyel egész sok vérengzős jelenet. A színészi játék hitelesre sikeredett.
6/10
stellaz 2022 dec. 22. - 14:40:17 6/10
(5/15)
Kicsit túlértékeltnek érzem ezt a filmet. Nem lenne rossz, de alapvetően nekem kiszámítható és a szereplők viselkedése sem mindig racionális.
7/10
itsme1 2022 szept. 29. - 07:20:20 7/10
(4/15)
Ezt a forgatókönyvet nagy valószínűséggel színpadra álmodta meg a szerző. A történet jó, de a filmes kelléktárnak csak a töredékét használta fel a rendező, ami bennem hiányérzetet hagyott.
6/10
pihes 2022 szept. 27. - 15:03:23 6/10
(3/15)
6/10
10/10
Józan Paraszt 2022 szept. 24. - 12:48:24 10/10
(2/15)
Nem kellett sok helyszínre kimenni forgatni, az már biztos. Tutit van, vagy lesz színdarab változata is. Egyszeren kihagyhatatlan. Egyéb iránt zseniális a film, a story. Olyan , amikor egy zenész egy szál gitárral kenterbe vág egy egész nagy színpadi zenekart. Ilyen filmek láttán kicsit mindig visszajön a hitem, hogy még azért manapság is csinálnak normális filmeket. 10 pont! Nálam továbbjutott! :-D
9/10
3,14159 2022 szept. 23. - 18:28:23 9/10
(1/15)
Zseni egy film! :D 1 helyszín , kevés szereplő, mégis végig fordulatos, izgalmas!