Kancso25 2010 máj. 28. - 11:08:56
(62/322)
És igen, a lányok megöregedtek, ehhez méltóan kellett volna õket olyan szerepbe helyezni, amibe még beleillenek. Nincsen semmi gond az öregedéssel, de Samantha inkább nevetséges volt már ezzel a habitussal, mint a végzet dívája. Carribõl pedig eltûnt a báj, ami az õ szerepéhez igenis kell.

Sokkal jobb lett volna egy olyan fordulat, hogy pl terhes lesz, vagy vmi ilyesmi.
soirbenni 2010 máj. 28. - 11:07:32
(61/322)
Ebben igazad van. Vannak benne pozitív dolgok is, mint barátság, együttérzés stb., de a többi elvetendõ dologgal együtt a legtöbb ember ezeket, mikor megnézi , hatással van rá, aztán vegyíti a jót a rosszal. Például, tegyük fel, egy gyerek lát egy gördeszkás filmet és készsége van rá, hogy gördeszkázzon, mert ügyes és jó sportnak tartja.Van olyan is, aki még ráadásul magányos is, vagy komplexusa van, ezért társaságra, közösségre vágyik, ami egy természetes életérzés egyébként. Szóval pl. lát egy videót, vagy élõben egy görizõ társaságot és mikor csatlakozni próbál és/vagy sikerül neki azonosulni akár egyedül is, leggyakrabban a jó mintát társítja és vegyíti a rosszal, és mondjuk amellett, hogy gördeszkázni tanul, elkezd cigizni is, mert ezt látta. Ha tudja is, hogy káros dolog, akkor is jobban megéri neki már gördeszkásnak lenni dohányosan, mint magányosan nem dohányzónak. Ez így nagyon le van egyszerûsítve , de az elv ez.
Vannak persze olyanok is, akik el tudják magukban különíteni a jót és rosszat. Azokra ezek nem vonatkoznak, de ez csak egyetlen egy indok volt, hogy miért nem érdemes a világ dolgaival foglalkozni.
Ezzel én most be is fejezem, mert tudom, hogy van egy pont, ahol már nem tudjátok ezeket befogadni és már csak megbotránkoztok ezekben. Akit viszont mindezek elgondolkoztatták,annak levelét vagy kérdéseit szívesen várom a danieltorbo@gmail.com email címen.
Üdv,
d
Kancso25 2010 máj. 28. - 11:05:12
(60/322)
Tegnap este memnéztem a filmet, mivel az elsõ mozifilm is nagyot tetszett, a sorozatért pedig egyenesen odavoltam. :) Hát nem tudom, itt az egyik kommentelõ azt írta, hogy tanulságos volt a film... Mi volt benne tanulságos? Mert az oké, hogy szépek a sminkek, a ruhák, a hajak, a szálloda, az egész - kb a anno a Frei Dosszié volt ilyen, hogy csal a luxusról tájékoztatott - , ha vki ennyit szûrt le az egész SATCbõl, a soroazatból, akkor annak biztosan szóarkoztató lehetett. De ha azt vesszük alapul, hogy Big egy papucs, Carrie nem tud fõzni, ezért a 2. házassági évfordulóra PapucsBig csinálja a vacsit, vagy hogy Charlotte htb-ként egy dadával az oldalán azon jajgat, hogy milyen nehéz is ez a gyereknevelés, akkor bizony kiakasztó a film. A sorozat erõl azért sokkal többrõl szólt. Carrienek megfásul a házassága - a 2. évben!!! hol van még a 10!!!- mert jódolgában nem tudja, mit tegyenek Biggel (heti 3-4 étterem, a többin kajarendelés :-/), Charlotte-ot pedig nem is értem.

Summa summarum nem volt jó a 2. rész, ettõl az egésztõl én többet vártam.
soirbenni 2010 máj. 28. - 10:43:46
(59/322)
Nem érzem úgy, hogy ez erõszakos térítés lenne. Úgy gondolom, ennek megállapításában is szerepet játszott az elõítélet. Nem tudom ,végi figyelted-e a kommenteket, de köztük van egy ilyen is:

"
Azért hirdetem az evangéliumot, mert hiszek benne, és akik vágynak az igazságra és boldogságra, megtalálják azt.
Ha te ezt mondod, butaság erre azt mondani, hogy káros és nem kell komolyan venni, akkor ez igazolhatatlan, hiszen éppen az elõttem szólók igenis komolyan vették. Ennek jelentõsége van, ezt nem lehet nem látni.
Éppen a megelõzés a fontos és hatékony. Ha ezekre a filmekre vagy dolgokra azt hiszitek, hogy ártalmatlan, akkor ami már elõzõleg még elutasítandó lett volna, azt is befogadjátok majd, s arra is azt mondjátok; ez nem káros.
Aki nem érti ezt, azért nem érti, mert a világ szerint ítél."
10/10
csimbikati 2010 máj. 28. - 10:28:50 10/10
(58/322)
Tegnap este láttam a filmet, nagyon nagy hatással volt rám, (pedig a 4. sorból néztem, ami nem a legjobb hely a moziban) de ez nem befolyásolja a véleményemet....én minden percét élveztem, jók a poénok, gyönyörûek a helyszínek, bútorok, - lakberendezõ szemmel nézve, - és nem utolsó sorban a lányok, a ruhák és a történet is elgondolkodtató számomra...! Lehet, hogy egy huszonévesnek ez unalmas volt, de nekem tanulságos és életszerû...!
Csak ajánlani tudom, mindenkinek, egy jó kikapcsolódásként - nem tünt fel, hogy milyen hosszú, mivel minden percét élveztem, mindenképpen barátnõvel nézzétek meg - habár legalább 4 fiú is volt a teltházas moziteremben:-))))
Zsuccy 2010 máj. 28. - 10:25:48 Előzmény soirbenni
(57/322)
Szia!

Értem az álláspontodat nem vagyok a hit ellen hisz sok embernek segít a nehéz idõszakban stb.A valódi hit és nem a kétszínûsködés, csak az baj h sok ember elhiszi az egyház gyalázatos tevékenységét és ez ellen senki nem tesz semmit(pl. nem tudom tudtad e de a pápa megáldotta Hitler fegyvereit)
A lényeg a lényeg a hit jó addig amíg fanatikussá nem válnak az emberek...ott vannak az arabok és az a gyalázatos mód ah a nõkkel bánnak azt hiszem az sokkal rosszabb mint h vki feslett,hûtlen stb.Ez egy döntés mki eldöntheti milyen ember akar lenni .A filmben a karakterek mindegyike nem egyezik meg az én erkölcseimmel se de ettõl kellemes kikapcsolódás,hiszen azért vannak benne pozitív dolgok is:barátság,nõi öntudat olyan problémák amik akár velünk is megeshetnek.A karakterek nem tökéletesek de mi sem vagyunk azok,így teremtett minket Isten:).De ez csak az én véleményem.
tametta 2010 máj. 28. - 08:25:16
(56/322)
Én nagyon szeretem a sorozatot.
De az 1. mozifilm szerintem egy fos volt.
A 2. részt már meg se akarom nézni. Amiket láttam róla (fotók, kritikák, kommentek), csak megerõsítettek ebben.

A VB-t pedig nagyon várom!!!! Pedig nõ vagyok (31) :):):)
soirbenni 2010 máj. 28. - 06:22:41
(55/322)
Továbbá például a Baptista Szeretetszolgálat nagyon komoly tevékenyésget végez világszerte segítségnyújtásban ,de rengeteg egyházat ide tudnék sorolni, melyek éppen az elesetteken segítenek. Utána tudsz nézni neten, ha szeretnéd. A hitben járóknak pedig( nem a szimplán vallásosak, akik bejárnak a templomba, szertartásokon vesznek részt, de a lelkükben nem valltak bûnt) egszerûen hozzátartozik az életükhöz a segítségnyújtás. Errõl rengeteg helyen ír a Biblia, és Krisztus maga s számos cselekedetet s csodát hajtott végre, melyben akkor sokan hittek, sokan pedig megbotránkoztak benne minden ok nélkül, gonoszságból.
A segítségnyújtás pedig még fel is frissít lélekben.
Egy második ok, amiért legtöbb hitetlen alapvetõen ellenzi a kereszténységet vagy a hitet az az alárendeltség tudata, az hogy Istennek meg kell felelni. De erre azt mondom,ha felszállunk a buszra, akkor azon a buszon mindenki alárendelt a buszsófõrnek. Képzeljük csak el, ha mindenki odamenne a sóförhöz, hogy hé itt álljál meg, vagy itt kanyrodj be, fordulj vissza, stb. nagy káosz alakulna ki. Ezért többszörösen is alá vagy rendelve , mert a menetrendnek és a a haladási pályának, útnak is alá vagy rendelve. S eljutsz gyorsabban oda, ahova szeretnél. Nem érzed ettõl még rosszul magad mert felszálltál a buszra. Ehhez hasonaltos dolog ez. Vagy hasonló még a sínen haladó vonathoz( hogy maradjak a jármûveknél:-). Sín nélkül kisiklik, el sem indul, talán késõbb meg is rozsdásodik. Efféle dolog ez. A parancsolatok azért adattak nekünk, mert azok javainkra válnak. Szeretetbõl adta az Úr.
soirbenni 2010 máj. 28. - 05:57:32
(54/322)
Szia
Megértem a válaszod, de sajnos nem értek egyet vele teljesen. A Vatikán és hozzá hasonló egyházak valóban képmutatásukkal számos hitetlen emberben azt a benyomást keltik, hogy a kereszténység egy máz, s csak szimpla vallásosság, hit nélkül. De az Egyház nem maga a VAtikán és nem is katolikus egyház, hanem az Egyház, ahogy a Biblia ír róla, Krisztus Egyháza az õ hívõinek és követõinek egysége, mely a hitbeni biblia követést jelenti, s Krisztus elfogadását, mint Megváltót. Ez egy örömteljes és boldog élettel jár, mely nélkülözi a világi dolgokat. Hogy ide eljus, meg kell térned, amely röviden ennyit jelent:
A megtérés eredetileg egy görög szóval van leírva "metanoia"-azt jelenti 180 fokos fordulatot tenni. Eddig erre mentél, és megfordultál és ellenkezõ irányba mész. Az új fordítás így fejezi ki: megváltoztatod a gondolkodásmódodat és az életviteledet.
Egy tudatos döntés, ami nem függ az érzelmektõl. Nem az érzelmek generálják, hanem a bûntudat és a bûnbánat. A döntést az érzelmek követhetik, de ez mindenkinél másképp van. Az elméd pedig a csatatér, és az is marad. Hosszú idõ, több év is lehet amíg az elméd megtisztul, átalakul, tehát ne ijedj meg a rossz gondolataidtól. Imával és igeolvasással gyorsíthatod a folyamatot, de harc nélkül nem lehet megúszni.
A megtérés tudatos döntés Krisztus követése mellett , az imát nem lehet elszúrni, mert nincs leírva egy forma "varázs" ima, amit el kellene mondani. Az Úr a szívedet nézi...
Rika 2010 máj. 27. - 23:57:18
(53/322)
Természetesen az elsõ hozzászólásodra gondoltam, csak rosszra linkeltem. Mea maxima culpa:P
Rika 2010 máj. 27. - 23:55:56 Előzmény soirbenni
(52/322)
Nekem is tetszik ez a hozzászólás, bár szerintem is fölösleges volt az utolsó mondatot leírni. Ma már a kereszténységen belül is vannak 'klikkek', ahol nem feltétlenül a Biblia szó szerinti értelmezése a mérvadó...most tudnék tippelni, te melyik gyülekezethez tartozol.
Arról nem is beszélve, hogy pl. nekem, aki az unitarianizmushoz áll még a legközelebb, nincs sok közöm J.K.-hoz. Hagyd inkább, hogy mindenki saját maga lele fel az életében követendõ példát. Amúgy a nõk viselkedése néhol valóban borzasztó, szomorú, kiakasztó, és jól látod a lényeget.
Rika 2010 máj. 27. - 23:44:30
(51/322)
Az elsõ film valóban katasztrofális lett, és szerintem a folytatás se lesz sokkal különb...bár eddig még csak férfi véleményt hallottam róla, de azért én se akarok 2 óráig pár korántsem szép táskát nézegetni, azért ez elég kevés ahhoz, hogy összepisiljen magam, na nem az örömtõl, hogy moziba jöhettem; max a megivott két liter kólától.

Csak hogy egy nõi fikázó vélemény is legyen. Ugyanakkor kívánom, hogy ne így legyen és legalább egy közepesen élvezhetõ film kerekedjék ki belõle, mert elõre látom, hogy kényszeríteni fognak a megnézésére.
Zsuccy 2010 máj. 27. - 23:22:00 Előzmény soirbenni
(50/322)
Sziasztok!
Még nem láttam a filmet de nagyon várom h eljussak rá mert nagyon szeretem a sorozatot.Arra h írjak ez a Bibliás hozzászólás késztetett ugyanis elég kétszínûnek tartom h ezeket a nõi alakokat bûnösnek titulálja.Mikor a világban ölik egymást mikor gyerekek halnak meg és vannak akik dõzsölnek a pénzben mások meg éhenhalnak akk kérdem én hol vannak a nagy vallásos beállítottságú emberek?Tudtommal a Vatikán az egyik leggazdagabb ország,ami röhejes hiszen nekik kéne "krisztusi szegénységben" élni.Majd ha ezeket a problémákat megoldják lehet vitatkozni az erkölcstelenségen és akár a S&NY2-n.
1/10
Cerberosz 2010 máj. 27. - 21:15:33 1/10
(49/322)
Nyihahahahaha prrfff prffff prffff nyihaa:)))
Wilde 2010 máj. 27. - 21:07:05
(48/322)
Ha S.J. Parker vonz valakit, aki mondjuk nem zsoké, ott komoly gondok vannak...:)
1/10
Cerberosz 2010 máj. 27. - 21:06:22 1/10
(47/322)
MÚMIA VISSZATÉR:)))

sjparker , ha nem lenne rajta fél kiló alapozó akkor maradhatna a sivatagban és befeküdhetne egy ókori sírba...tuti megrökönyödve találná õtet meg egy egyiptológus, majd hangosan felkurjantana a többi arabusnak:

"Né má srácok, ilyen rossz állapotban lévõ múmiát se találtunk még!"


Nálam ott írta le magát a nõ amikor 2 millióért vett egy béranyát, hogy hordja ki a gyerekét -mert õ nem ér rá, hogy teherbe essen és álapotos legyen. Minek az ilyennek gyerek basszus...

Jah a film amúgy borzasztó...még az elsõnél is rosszabb. New York? inkább Sex & Sivatagi szörnyek 2
TerrorkaxD 2010 máj. 27. - 20:31:43
(46/322)
Egyátalán nem igaz,hogy csak buta,éretlen nõk nézik és szeretik a Szex és New York-ot! Én ezen nõttem fel és imádom,és sok mindent lehet rám mondani,de azt nem hogy buta vagyok. Néha jól esik az ilyet nézni,mert kikapcsol közben az agyam és ilyenkor beléphetek a nekem tökéletes mesevilágba. Imádom a igényes,tartalmas filmeket,kedvenceim:Hetedik,Viharsziget,Tégla,Gladiátor,Száll a kakukk fészkére. Szóval nem kell bántani azokat a nõket akik szeretik!
ENNYI
10/10
csontosmeggymag 2010 máj. 27. - 18:33:37 10/10
(45/322)
Kedves Sonicated!
8 óra güri után, fáradtan, izzadtan, feminizmusodat elfeledve igenis ez egy olyan film, ami feltölt és egy kicsit a "hercegnõk" birodalmába sodor. Magyarul: Ez egy vicces, divattal teli film, ami minden nõies nõnek dukál. Számomra csodálatos 2 és fél óra volt a szürke hétköznapok között.
10/10
csontosmeggymag 2010 máj. 27. - 18:30:01 10/10
(44/322)
Most néztem meeeg!:D Király! Sokkkal jobb, mint az 1.!:D Hülyére röhögtem magam. Fõleg amikor SPOILER másodjára mentek a piacra!XD Samantha!XD
Isstenem de feltöltött ez a film!
Sonicated 2010 máj. 27. - 16:51:25
(43/322)
Az a baj, hogy ma a nõket (mondjuk inkább lányoknak) ilyen filmek izgatják fel. Felszínes poénok, idióta vihogás, egy kis koktél, egy két férfi felsõtest és már vihognak-örülnek, az érett és kicsit igényesebb kívülálló meg látja a savanyú igazat: ezeknek a lányoknak ilyen buta, agymosott dolgok elegendõek, hogy bután, felszínesen jól élrezzék magukat, mert a fejlõdés kicsiny szikráját sem mutatják valami tartalmasabb felé.