FeHér ElepHánt Kulturális Ajánló Portál www.toptipp.hu
PÁL ADRIENN ------ Kocsis Ágnes filmje ----- o.: Filenz Ádám -----


Rövid, de boldog életünkben egyszer töltöttünk el egy hosszú délelõttöt kórházban, fekve viszont soha. Látogatni is csak a végsõ esetben megyünk, emberfélében pedig a "gondolkodó nádszál"-at szeretjük. Bár a film messze elkerüli a szokásos, hazai kórházi állapotokon való szörnyülködést, a legmagasabb nívójú ellátást mutatva, fenti okokból az elsõ negyedóra keserves mellénézésekkel, csöndes ellenállással telt.
Aztán elsistergett egy 70 éves sárga Stuka-villamos valahol a város peremén, a megállóban,
a csenevész kiserdõ elõtt ott feketéllett a Piroska-monolit - és akkor elszakadt valami, az
elkövetkezõ 120 percet fojtogató belsõ zokogossál éltem át. Fogalmam sincs miért, semmilyen racionális okot nem találok, a legvédtelenebb, legtitkosabb tudatalatti szakadékokba nyitott rést.
Rettenetesen kopogó léptek a sápadtfényû kórgházi folyosón, döngõ liftajtó, az ismétlõdõ
alászállás a boncterembe, - értelmetlen újraélesztések, haldoklók panorámája, túrós kockák rituális zabálása az éjszaka csöndjében. Otthon uram-parancsolóm hétvégi hazatérése,
vasúti terepasztalának bel cantóval fûszerezett élvezete, kikísérése a pályaudvarra, 8 óra-kor pedig a napi rendes, ellenõrzõ jellegû telefonhívása a vidéki munkahelyrõl. Kényszeröröm az evés, állandóan, gépiesen, sokat. Még taszítóan egyhangú, de a képsorok ritmusa
rejtett zeneiséget hordoz.
Hirtelen meglódul a cselekmény, egyre lázasabb nyomozás kezdõdik a 20 év elõtti barátnõ
keresése. Elindul: a kertvárosi utcákat rója, volt osztálytársai bukkannak fel, minegyiktõl
megtud valamit, egyre inkább magáról, mint az eltûnt Pál Adrienn-rõl. Esti utca tágasságában közeledik, áll a nógrádi falu templomdombja alatt, metrólépcsõ ezüstszürkéje kúszik
vele fölfelé: Fillenz Ádám külsõi szûkspektrumú szépséget hordoznak, az enteriõrökben,
világítás nélküli hatást keltõ árnyalt természetességet. Egészen megkapó a képek színdinamikája, a blúzok bumfordi virágmintái és a környezet koloritja vice versa összhangoltak, halovány tónusból fokozatosan megyünk át auz élettelibb kontrasztosságba. De minden fehér
felületnek, - köpeny, lepedõ, papír - , erõteljes textúrája van a színtelenség fény-árnyék
mátrixában. Észrevehetetlen a kézikamera: az ócskavas-telep daru-totálja hosszú követõmozgás után bújik a szûk iroda néhány négyzetméterébe, annyira bravúr, hogy észre sem
vesszük!
Szó sincs nyomorról, a panelkomfort tökéletes, enni lehet a padlóról, vagy éjjel fridzsider-világítás mellett, az emlékek válogatására a csempefényû toalett-ücsörgés is alkalmas. A régi ismerõsök arcképcsarnoka egytõl-egyig érdekes portrékból áll, Kocsis Ágnes tudatos
koncepcióval találta meg a valódiságukban tökéletes szereplõket. Horváth Ákos elkínzott
értelmiségije, Thúróczy Szabolcs elképesztõ hitelességû pincére, Sarkadi Kiss János joviális mûszakija egytõl-egyig közeli ismerõsünk, Keszég László nagyvállalkozója viszont annyira figurateremtõ, hogy nem is ismerünk rá a színészre. Pomponos papucsáig talpig narancsban, Urbanovits Krisztina irigyelt eleganciával társalog újgazdag miljõjében, Margittai Ági
a kihagyó emlékezet bravúros epizódját formálja meg tolószékes magányában.
Aki végigvezet a befelé tartó stációkon, Piroska a krónikus-osztályról: Gábor Éva, aki teljes
átlényegüléssel teremti meg emblematikus extremitását. Élõ szobor, amely feltárja titkait,
miközben maga is egyre többet lát magából. A szenvtelensége mögött szemében sötétlõ
gyõzhetetlen kíváncsiság, a lassúdad váltás a katatón motyogásból a célzott kérdések élességébe, az orgánum ellenállhatatlan vonzása teszi létezését múlhatatlanul izgalmassá.
A monitorfalon egy atomreaktor adatgörbéi helyett az utolsókat verõ szívek pulzálása rajzolódik elénk, de mi inkább hosszan figyeljük furcsa hõsnõnk szemmozgását, amely végül
összekapcsolódik ámuló tekintetünkkel. Sikerül elkerülni az elcsépelt szívhangokat, mint
minden, ez is vizuális jellé manifesztálódik Kocsis Ágnes képnyelvében.
Szokás értékelni a filmeket, de ezt most nem pontokkal mérjük, hanem "fokokban, mint a
lázat, karátban, mint a gyémántot" /Szép Ernõ/. - Huszonnégy karát.