7/10
napraforgó 2016 jún. 01. - 07:00:51 7/10
(675/2695)
Rahmi bûnbánatát én egy pillanatig sem veszem komolyan, tudjuk ugye, hogy kutyából nem lesz szalonna. Ahogy az öngyilkosságot a lánya sírjánál sem gondolta komolyan, úgy bûnhõdni sem akar komolyan. Nagyon is tiszta fejjel irányítgatta Szuátot, hogyan jusson az unokája, illetve Teoman nyomára. Ez a bûnhõdnöm kell, megyek a börtönbe szöveg csak "csak szöveg", mert még nem tudta végiggondolni a történteket és megtervezni, hogyan is jön ki belõle jól. Számkivetettõl szeretne õ is visszakerülni a család kebelére, no meg a jólétbe, Dzsihán elismerését megszerezni. Valahogy a Hazal iránti aggódás is elég furcsán fest a szájából (te az én vérem vagy), mert pár napja még a fiatalkorúak börtönével, meg a javítóintézettel fenyegette az "õ vérét", csak úgy kis kígyónak titulálgatva.
Én hiszek abban, hogy az emberek megváltozhatnak, no de ennyire, és ráadásul oda-vissza?
----
Amúgy kíváncsi vagyok, mi a fenét csinálnak Teoman holttestével, meg persze a motorjával. Nyilván azt is el kell tûntetni. A fejsérülése egy motoros balesetben is bekövetkezhetett, de akkor megfelelõen el kell rendezni a terepet. Hol találnak a közelben olyan helyszínt, ahol lecsúszhatott az útról? Jó lenne valami sziklás út, szakadékokkal, ilyesmi. Rahminak tán lennének erre emberei, de Dzsihán elküldte õt. Vagy õ is meg tudja ezt rendezni? De kivel, kikkel?
offtopic
ildimix 2016 jún. 01. - 06:47:37
(674/2695)
Azért írtam a tv2-nek mert azt szerettem volna elérni 1 másik fórumtárssal együtt, hogy duplán adják le a részeket. Szerintem ezzel semmi rosszat nem csináltam.

Örülök, hogy megvették a 2. évadot. Ez hány török részbõl fog állni?

Spoiler kérdés: itt már nem fog élni Gülszeren?
offtopic
ildimix 2016 jún. 01. - 06:35:37
(673/2695)
A tegnapi részt még nem volt idõm megnézni de a hétfõibõl tiszta krimit csináltak. A nagyapa rosszul döntött akkor amikor egyedül ment a házhoz, hogy Hazalt hazavigye. Igazán vihetett volna magával valakit. Hazal 1 naív liba kíváncsi leszek ezek után hogy alakul az élete csalódni fog a férfiakba? Ma este lesz idõm megnézni a keddi és a mai részt.
Érsekvári 2016 máj. 31. - 21:14:12
(672/2695)
Rahmit megmenti a fia , bár bûnhõdni akar és feladni magát , de Cihan nem akarja , mert csak árthat megint ezzel a családjának , tele lennének az újságok , így elküldi az öreget tûnjön el .
Cihan a lányt Gülserenhez hazaviszi és megbeszélik Gülserennek ne mondjon semmit el . Hazal csak akkor tudja kimondani az Anya szót amikor bajba van . Gülseren végül minden részletet megtud és Cihan kéri csak õk négyen tudnak errõl senki más ne tudja meg .
Gülseren úgy dönt vigye vissza Cihan a villába , mert nem tud a lányra vigyázni .
Teljesen összeomlik újra az üzletükben kiabál a két nõvel , kiborult idegileg .
Özkan a lakást szétszedi majdnem , de a pénz csak nem találja , amikor megtudja Keriman most Oszmannál lakik odarohan .
A két lány egész normálisan beszélt egymással , Cansu megértõ Hazallal , de azt nem érti miért van akkor õ itt .
7/10
napraforgó 2016 máj. 31. - 20:33:29 7/10
(671/2695)
Akkor ezt csak felezni fogják, nem úgy, mint a Paramparcát. 32 bõlümbõl 86 epizódot csináltak... De legalább minden nap adják.
sage 2016 máj. 31. - 19:04:15
(670/2695)
Megtört szívek 2014 27 Bölüm HunDub Sage
http://indavideo.hu/video/Megtort_szivek_2014_27_Bolum_HunDub_Sage
malvinkicska 2016 máj. 31. - 18:30:29
(669/2695)
A Duna tv 40 részben adja azt olvastam minden este persze hétvége kivétel , 21 bölüm.
malvinkicska 2016 máj. 31. - 18:25:35
(668/2695)
Itt aztán történek dolgok, Cihan jó döntést hozott sokszor de most kivételesen nem, mert akármilyen gaz fickó volt de ember életérõl van szó, ezt úgy sem lehet eltüntetni csak , mert ha megtalálják nyomozni fognak, az öreg is epekedik sok rosszat tett de embert nem ölt, és most az van, igaz dulakodás közben történt nem szándékos volt. Hazal továbbra is csak a pénz neki a minden, akármilyen tragédia éri, nem tanul belõle, furcsa egy gyerek. Azt hiszi a villában minden jóra jön ha nem tesz érte semmit akkor is. Gülseren egy érdekes nõ mindenért magát vádolja, szerintem az sem gondolkodik eza lány mindig problémás volt, most meg azt hiszi rá szakadta nemzeti bank és el van szállva magától. Dilara egy rettenetes természet nem hiába nyilatkozott nem szeret veszíteni, hát úgy ii van, most is mindenki hibás, csak õ szent és sérthetetlen valaki, õ nem vette fel a telefont, neki az is lenézõ, ha beszélni kell G-vel. Cansu hallotta miért van újra a villába Hazal, és feltette magának a kérdést akkor õ miért van itt, az teljesen másképp gondolkodik. A másik arról senki nem tehet elcserélték õket és hiába mondogatja C-nek az õ helyén van , az jobban megért dolgokat mint õ. Keriman Oszman adják a formájukat, még jó i legalább van egy kis könnyedség is benne, az hogy nagy színészek viszont elismerem, nagyon jól alakítanak.
7/10
napraforgó 2016 máj. 31. - 18:22:15 7/10
(667/2695)
Dzsanszu milyen kedves, milyen részvéttel fordul Hazal felé, amikor kihallgatja a szülei beszélgetését és megtudta, mi történt.
Özkán meg fut a pénze után, Kerimánt kergeti mindenfelé, de egyelõre nem jár sikerrel.
---------
Rahmi meséje, - hogy meglátta az unokáját a motoros fickóval, követte õket, majd mikor megtalálta, megakadályozta, hogy megerõszakolja a lányt, dulakodás közben a fickó nekiesett a kandallópárkánynak és betört a feje - egy rendõrségi eljárásban is megállná a helyét. Pláne, ha kiderülne a srác elõélete, akábítószer- és fegyvercsempészés, biztos felmentenék, mert jogos védelem volt, az unokáját védve keveredett verekedésbe. Azért egy 20 éves fickó, meg egy 70 éves öregember amúgy sincs egy súlycsoportban egy ökölharcban, szóval nem nagyon hibáztatnák. De az biztos, hogy megint a címlapon lennének és Hazal hírnevének sem tenne jót, hogy egy ilyen fickó volt a barátja.
Alkony222 2016 máj. 31. - 17:27:32
(666/2695)
Hazal sosem tanul a hibáiból. Már annyi rosszat elkövetett, hogy már sokszor majdnem meghalt, mégis csak a pénzre tud gondolni, meg a gazdaságra. Ha tovább így folytatja legközelebb nem biztos, hogy túléli.
7/10
napraforgó 2016 máj. 31. - 16:28:19 7/10
(665/2695)
Hány részben adja a magyar tv? Vagy hány bölüm a törökben és azok hány percesek?
Érsekvári 2016 máj. 31. - 12:20:14
(664/2695)
Ma reggel a Duna tv -n volt a Szerelemben háborúban sorozat promója .
malvinkicska 2016 máj. 30. - 20:28:09
(663/2695)
Nagyon jó választ kaptál az a jó méltattak rá, mert volt nem is válaszoltak többször lehetett olvasni.
Pera60 2016 máj. 30. - 20:08:04
(662/2695)
Ez nagyon jó hír.Remélem az idõpontot nem változtatják (bár fel tudom venni bármikor) Köszönöm az ügyintézést!
offtopic
ildimix 2016 máj. 30. - 19:59:22
(661/2695)
Ezt a levelet kaptam a tv2-tõl:

Tisztelt Levélíró,

Ezúton szeretnék tájékoztatni, hogy a sorozat jelenleg még kint is fut, mi az összes részévével tervezünk, tehát azokkal is, amik még kint is futnak.
Üdvözlettel:
TV2

Sajnos arra nem reagáltak, hogy jó lenne ha hosszabban adnák le a filmet pedig ezt is írtam nekik.
Érsekvári 2016 máj. 30. - 19:19:16
(660/2695)
Megint volt esemény bõven , Özkan egy örök vesztes Keriman lenyúlta az összes pénzét . Tökfejû hiába rohant a lakásba Keriman a pénzzel lelépett . Rahmi éppen Gülserenhez megy , amikor az utcán kiszúrta Hazalt a motoros sráccal . A bocsánatkérés nem ment egyszerûen , de legalább segített Gülserennek Hazalt kinyomozni hol van . Senki mást nem ért el úgysem Güls , mert a vízbe dobta Dzsihan telefonját Dilara , aki éppen bulizni megy a barátnõkkel , ez a nõ alkalmatlan az anya szerepre többszörösen bebizonyította .
Rahmi tudja az informátorától , hogy nagyon gáz a motoros fickó , de nem mondja el Gülserennek , hanem taxiba ül és odamegy a
vidéki házba , ahol aztán dulakodni kezd a fickóval aki beveri a fejét és meghal . Az öreg próbálja Hazalnak bebizonyítani milyen szándékai voltak a srácnak , de a buta kis liba nehezen akarja elhinni . Rahmi a fiát felhívta , elmondta mi történt .
malvinkicska 2016 máj. 30. - 18:25:40 Előzmény Érsekvári
(659/2695)
Most olvastam megvették a második évadot 83 epizód lesz az elsõ, és junius 15-én kezdõdik a második évad a 84-es résszel. Addig még sok izgalomban lesz részünk az elõzeteseket olvasva.
malvinkicska 2016 máj. 30. - 18:07:13 Előzmény Érsekvári
(658/2695)
A mai rész is izgalmas esemény dús volt. Elõször Özkan a látogatók a gyámügytõl közben megjön Keriman, aki az alkalmat kihasználva ellopja a pénzt és még otthonról is elment, biztos ahhoz a másik csaló Oszmánhoz, Aztán Hazalt a motoros pacák csõbe akarta húzni, de Rahmi ezt meg akadályozta, mivel vannak alvilági kapcsolatai, így hamar rájött merre a lány. Az egy fura dolog, hogy senki nem vette fel Gülseren hívását. Dilara partizik ahogy szokott, nem törõdik a családdal, igaz Cihan közölte vele meddig marad a villába, az egy öreg szivarnak panaszkodik, tönkre ment az élete. Gülseren szegény bénázik, mert õt aztán senki nem hallgatja meg, mivel Cihan telefonja a vízben landolt. Az öreg gondolom nem akarta fiút megölni, de az rosszul esett el, Hazal egy igazi bugyuta kis csaj, könnyen befolyásolható, mikor mutatta az öreg a felvételt nem tudta mire vélni, az már dörzsölt és vette a lapot.
7/10
napraforgó 2016 máj. 30. - 18:01:39 7/10
(657/2695)
Nagy szám Kerimán, aki váratlanul betoppan Özkánhoz, és miközben az a szociális munkásokkal bájolog, ellopja a kártérítését.
Dilara megint bepróbálkozik Dzsaihánnál, majd dilizik Gülszeren hívása miatt és a tengerbe dobja a férfi telefonját. Így Gül nem tudja értesíteni, hogy Hazal megszökött.
Hazal megint bajba keveredett, a motoros fiú, aki megszöktette, bûnözõ. Nemcsak a lány elcsábítása a célja, de a családjának a megzsarolása is. Felvételt akar készíteni az együttlétükrõl, a naívv kis liba meg azt hiszi, szereti õt.
Szerencsére Rahmi épp ezt az idõpontot választotta, hogy meglátogassa Gülszerent, hogy bocsánatot kérjen tõle. Õ ered a szökevények nyomába, miután alvilági kapcsolatai segítségével kiderítette, hol vannak. Sajnos a találkozás rosszul végzõdik, Rahmi és a motoros fiú összeverekszenek és a srác szerencsétlenül nekiesik a kandallópárkánynak, beüti a fejét és meghal.
7/10
napraforgó 2016 máj. 30. - 04:37:21 7/10
(656/2695)
Miért tetted ezt? Van talán valami információd, hogy az elsõ évad után nem vették meg a másodikat? Én nem olvastam errõl, de persze a kertévéktõl kitelik, mint ahogy az idõpontok variálása is. Szerintem jól beállt ez a sorozat erre a délutáni idõpontra, kár lenne tologatni.