malvinkicska 2016 máj. 20. - 18:19:54
(595/2695)
A mai részben kiderült Rahmi mire vette rá Hazalt, ez nem szép dolog, mert a gyerek, amúgy is nehezen kezelhetõ, de ez most sokat rontott a lelki állapotán, azt nem tudjuk mi játszódik benne, de most teljesen odáig volt, amiért ezt megtette Gülserennel. Az öreg mikor felelõsségre lett vonva, egybõl elájult mint valami hisztis nõ, itt azt látom , nem gondolkodnak hanem cselekszenek, pálcát törnek jogtalanul, emberek felett, és késõn ébrednek rá nem így kellene, csinálni dolgokat. A más gyerekét mindig könnyebb nevelni, mint a magunkét, de én azt mondom ne akarjam a másét jó útra terelni, tegyem inkább a sajátommal. Az is igaz nincs két egyforma ember, vannak akikkel különösen kell báni, ez itt Hazal, Cansu teljesen az ellentéte. A témát lehetne ragozni, nem sok értelme van hiszen ez egy sorozat.
Érsekvári 2016 máj. 20. - 18:16:36
(594/2695)
Hazalra nem ismertem ebben a részben , mintha elvarázsolták volna . Ennyire lelkén viseli Gülseren anyával amit tett .
Rahmi gyõzködi a lányt jót cselekedett és befeketíti Gülserent . Hazal beszél az apjával , de hazudozik és apja sejti nem igaz és azonnal Gülserenhez viszi a Hazalt , szembesíti a nõvel és amikor Güls megtudja / elolvassa / az üzenetet a lánynak lekever egy nagy pofont neki .
Ez már járt , de aztán kibökte H , hogy Rahmi vette rá erre az aljas húzásra .
Dzsihan amikor meghallja apjához megy és leordítja a fejét , de az váratlanul összeesik .
Végül nem lett semmi baja , de rájön a vénember mekkora hülye volt , hogy egy csitrivel szövetkezett .
Gülserennek hatalmas szíve van feltétel nélkül tud szeretni , Hazalnak is megtud bocsájtani .
Nem is tudom minek véljem Hazal változását , amit érez most Gülseren anya iránt , valóban õszinte az érzései ? Dzsanszu szépen viselkedett Hazallal és a zene nagyon szép volt ami a vége felé szól .
Keriman ma is gondoskodott a szórakoztatásról .
8/10
Darkrose 2016 máj. 20. - 16:35:13 8/10
(593/2695)
Engem is zavar az, ahogy leginkább Cihan próbálja "megoldani a problémákat". Én akkor is dobtam egy hátast, amikor a fia karambolozott, erre õ: "fiam, tudom, hogy megijedtél és tanultál az esetbõl, ezért nem büntetlek meg". Persze, egy 18 éves gyerek pont arról híres, hogy ha belemászik egy hülyeségbe, akkor megígéri, és többet soha nem fog hibázni. Hogyne! Ott is Dilarának volt annyi esze, hogy elküldte dolgozni a drága gyermeket, hogy lássa, hogy a kocsi amit összetört nem két forint volt. Persze, Hazal is tanult a történtekbõl, ha Cansu vele egy villában lakna, kikaparná a két szemét szegénynek, annyira tanult az esetbõl. Egy gyereknek tudnia kell a határokat, amit a szülõnek kell megmutatnia. De itt csak "szép" példák vannak: pénzzel bármit megoldhatsz, legyél hát gazdag!...
malvinkicska 2016 máj. 20. - 12:34:45
(592/2695)
Nem értek én sem mindenben egyet Cihannal, de az öreg is megéri a pénzét, nem találják az arany közép utat ami nehéz is, de mióta a világ , világ ahol a pénz ott a hatalom., sajnos ez így van, volt, és még egyre rosszabb, mit csinálnak az új gazdag gyerekek, drog pia és egyebek, másnak, meg izzadni kell a kenyérért.
7/10
napraforgó 2016 máj. 20. - 11:38:20 7/10 Előzmény malvinkicska
(591/2695)
Írod, hogy Dzsihán úgyis rájön mindenre és mindent megold... Igen, Dzsihán meg a Dzsihán pénze! mindent megold, nem számít, hogy a lánya egy gyújtogató bûnözõ, nem számít, hogy az apja egy csaló, zsaroló, szerencsejátékos, és majdnem gyilkos bûnözõ, mert Dzsihán ugye majd megoldja. Mert jajj, apucit nem bántjuk, mert mégiscsak õ az apuci, babucit sem bántjuk, mert õ most kamasz, meg egyébként is válságban van, na és különben is, õ a mi lányunk. sikáljuk el szépen titokban a mocskos ügyeiket.
Valahogy nekem nem igazán tetszik ez a hozzáállás.
A szegényebb emberekre valahogy mindig szigorúbb törvények vonatkoznak.....
sorozatkedvelõ 2016 máj. 20. - 10:57:11 Előzmény malvinkicska
(590/2695)
Én is így érzek Rahmi iránt. Micsoda "apai szeretet"!!!
8/10
gabus53 2016 máj. 20. - 10:33:09 8/10 Előzmény napraforgó
(589/2695)
Szia napraforgó!

Az eredeti török sorozat 21 epizódból áll. Ezzel a sorozattal is valami gond volt, mert hirtelen fejezték be, nem 21 epizódosra tervezték a kezdetekkor.
A Szerelemben,háborúban oldal készítette a feliratos részeket, itt megtalálod: https://www.facebook.com/KurtSeyitveSura.hu/videos

Szép napot mindenkinek!
7/10
napraforgó 2016 máj. 20. - 05:03:14 7/10
(588/2695)
Ha Özkán nyeri meg a pert, az elég szappanoperás lenne, de igen, az hozná az izgalmat a sorozatba. És kicsit még érthetõ is lenne, hiszen Gülszeren most egy lepukkant kis lakásban lakik Dzsanszuval, ahhoz képest Özkán új lakása egy palota. Ha meg a régebbi helyen, a Dzsihán bérelte villában laknának, a nõrõl senki nem mosná le, hogy Dzsihán kitartottja. Hiába is bizonygatná a férfi, hogy õ a lányának bérelte, meg, hogy nem is lakik ott. És a gyerekelhelyezési perekben nemcsak az anyagiak, a gyerek leendõ környezete a döntõ, hanem a szülõk erkölcsi magaviselete is. Özkán ugyan börtönviselt, de majd bizonygatják, hogy megjavult, rendes munkahelye van, Gülszerent meg megint besározzák, hiszen már az újságokban is megjelent, hogy Dzsihán szeretõje, vagyis egy kétes erkölcsû nõ, aki rossz példát mutathatna egy lánygyereknek.
Az erkölcsi mérce nem azonos egy férfi, meg egy nõ esetében, pláne Törökországban, amely vagy 50-100 évvel le van maradva a nyugati világtól szemléletben.
PMate01 2016 máj. 19. - 21:21:03
(587/2695)
Nekem van egy olyan érzésem, hogy Özkanék nyerik ezt a pert. Hisz mitõl lenne izgalmas a sorozat. Muszáj történnie valami bonyodalomnak még ha nem is húzgálják ide-oda a szálakat akkor is történnie kell valaminek ami elõre lendíti a sztorit. Én Cansu helyében végig ordítanám a bíróságot elmennék meglepinek is még azt is mondanám, hogy öngyilkos leszek.
7/10
napraforgó 2016 máj. 19. - 21:06:52 7/10
(586/2695)
Hát sajnálom,hogy nem jött be az elsõ ötletem. De szerintem Rahminek ez az machinációja sem fog célt érni, mert õ nem ismeri Gülszeren jellemét.
Azt hiszi, hogy minden nõ olyan, mint az õ macái, vagyis csalfák és pénzéhesek. Ezt a két tulajdonságot próbálgatja Gülszerenre is rábizonyítani, ha nem jön be a pénzsóvárság, akkor megpróbálja az erkölcstelen kapcsolatokat ráfogni. (habár nem tudom, mi köze az öregnek egy elvált nõ szerelmi életéhez...).
Ezzel a húzásával Rahmi Özkán malmára hajtja a vizet, még a végén a bíróság neki ítéli Dzsanszut.
Dzsihán meg, amilyen hülye, távol akarja tartani a lányát a pertõl, nem engedi, hogy vallomást tegyen a bíróság elõtt. Pedig ha a kislány elmesélné a bírónak, hogy mit mûvelt az apja az anyja üzletében... Dzsihán is maga alatt vágja a fát ezzel a döntésével.
mijud 2016 máj. 19. - 20:44:24
(585/2695)
Ilyesmire gondoltam én is. Köszi
7/10
napraforgó 2016 máj. 19. - 20:37:29 7/10
(584/2695)
Lehet, hogy hülyeség, de a Google fordító segítségével valami olyasmit jelent, hogy "Hazal kicsim, félreértetted, mi csak barátok vagyunk, ha szeretsz kicsit, nem mondod el senkinek, mit láttál." Ha ez igaz, akkor Gülszerent megint hírbe akarják hozni valami palival. Nyilván ezért volt a virágcsokor, a névtelen telefon, most meg ez az sms. Valami titkos szeretõvel akarják meggyanúsítani.
PMate01 2016 máj. 19. - 20:36:15
(583/2695)
Ha pontosak akarunk lenni, szerintem küldjük be valami török sorozat fordítónak. Hisz a YT-on is keringenek feliratos Szulejmán részek. És láttam valamelyik linken, hogy feliratos bölümök is vannak. Csak már nem tudom hol (talán indavideón de én jobb minõségût szoktam keresni) Biztos valaki megtenné e rövid szüveg lefordítását.
7/10
napraforgó 2016 máj. 19. - 20:08:54 7/10 Előzmény napraforgó
(582/2695)
Töröm az agyam, és arra gondoltam, hogy Hazalnak olyasmit kellett beírni Gülszeren telefonjába, hogy X összegért visszaadja Dzsanszut, lemond róla. Aztán az üzenetet megküldte Rahminak, esetleg még Dilarának is. Rahmi ezzel akarná bizonyítani, hogy Gülszeren egy pénzéhes nõcske. Remélem Dzsihán nem ugrik be neki.
mijud 2016 máj. 19. - 20:07:50
(581/2695)
Itt az sms.
mijud 2016 máj. 19. - 19:38:19
(580/2695)
Valaki le tudná forditani mi volt az sms-ben? Mutatták közelrõl, de nem tudok törökül köszi.
malvinkicska 2016 máj. 19. - 19:19:58
(579/2695)
A Youtube utánanéztem, ott szinte mindegyik bölümnek más az idõ tartama, az elsõ pl 100-p, akkor, jobb lesz felezi, mert ott nincs reklám.
Érsekvári 2016 máj. 19. - 18:52:51
(578/2695)
Érdekes dolgok történtek ma . Keriman elõre vitatkozik Özkannal a pénzrõl ami még sehol .
Rahmi velejéig gonosz, újra rosszban sántikál és nem csak az emberét uszítja Gülserenre , hanem Hazalt is bevonja az aljas tervébe . Hazal valamitõl fél megtenni az aljasságot úgy látszik csak van lelkiismerete , de az öreg zsarolására kénytelen megtenni és elküldi az üzenetet Gülserennek . Vajon mi lehet benne , hogy ennyire fél a lány és még sajnálja is Gülserent .
Oszmán is nagyon titokzatos annyira érdeklõdik a villában a család dolgairól . Ez is egy szélhámos pasas , soha nincs pénze . Közben Dilara is kezd rájönni mit veszített .
Valami történés van , mert az ügyvédek azonnal hívják az ügyfeleiket .
offtopic
ildimix 2016 máj. 19. - 18:51:50
(577/2695)
Napraforgó igazad van ha Öszkán nem lenne a sorozatban unalmassá válna kivétel akkor nem ha 1 új szereplõt be nem hoztak volna helyette.

of: Malvin köszi az infót az új török sorozattal kapcsolatban akkor az 1. részt nem kell nézni mert azt már leadták egyszer.

Én csak szinkronos sorozatokat nézek ennek megvan az oka de itt nem fejtem ki.

Visszatérve erre a sorozatra még nem láttam a mai részt de ahogy írtátok szemét volt a nagyapa.

Holnap fogok nézni 2 részt a sorozatból.
malvinkicska 2016 máj. 19. - 18:22:25
(576/2695)
A mai részben egyszerûen meggyûlöltem az öreg Rahmit amit követ az sok, jobb lenne ha saját magán változtatna, nem a más gyerekét uszítja, mint valami kutyát, õ aztán minden csak nem ember,és fõleg nem nagyszülõ. Cihan biztos rá fog jönni erre is, mint minden többi másra, mit fog mondani. A másik a török sorozatokban vannak szereplõk akikre az egész negatív dolgot nekik kell átélni, itt a szenvedõ alany Gülseren, és én már túl sarkosnak tartom, amit követ vele mindenki , csak õt akarja alázni, megrúgni, ez már sok, neki lettem volna el sem vállalom, vagy menet közben is írnak ilyeneket hozzá. Keriman és Özkan nem lenne benne az egész egy nagy dráma, de legalább elütik egy kis bohócsággal, a dolgokat. A perek nem nagyon haladnak, nagyon várom mi lesz belõle.