malvinkicska 2016 máj. 17. - 18:20:55 Előzmény Érsekvári
(555/2695)
Özkan jól indította hetet, most már igazán látja Cansu milyen apja van, felbérelt embereket, aztán meg tette a nagyot, esze nem sok van, Dzsandan is, bohócot csinál belõle, hogy mintha nõsülne. Hazal valóban ennek a sorozatnak a fekete báránya, valóban nem tud beilleszkedni, sem a szegénység, sem a bõség, semmi nem változtatja, amikor Dilara rá szólt az már valami, nagyon gyalázatos szerepet kapott, és él is vele, szerintem tetszik neki a mások megalázása. Cihannak ma nem sok szerepe volt, Cansu csodálkozott, hogy nem mondta el pert indított Özkan, hogy megkapja, ezek után nem sok a remény rá. A kertész dologra leszek kíváncsi, mivel az Keriman pasasa.
7/10
napraforgó 2016 máj. 17. - 18:12:25 7/10
(554/2695)
A mai rész megint elég izgalmas volt. Hazalt a modortalansága miatt Dilara arra kényszeríti, hogy bocsánatot kérjen Szemától. Az eset miatt a barátnõi is elfordulnak Hazaltól.
Alper felkeresi Szolmazt az étteremben, aki pletykákkal szolgál neki. Azt ajánlja neki, hogy használja ki Dilara és Dzsandan ellentétét, bízza meg az ügyvédnõt a Dilara elleni perrel az örökségéért. Dzsandan eközben álmenyasszonyt kerít Özkánnak, hogy a rendezett életet élõ apa látszatát keltse a bíróság elõtt.
Dilara felkeresi Dzsanszut, megpróbálja rábeszélni, hogy költözzön haza. Elmondja azt is, hogy Özkán el akarja perelni õt. Dzsanszu felháborodik, elmegy a mûhelybe és felelõsségre vonja Özkánt.
Ozan látogatóba meg Dzsanszuhoz és elmondja neki, hogy a nagypapi és az anyja mûve volt az apjuk elleni video. Dzsanszu pedig Özkán keresetérõl számol be.
A golyófejû megint akcióba kezd, a felbérelt fickókat rászabadítja Gülszeren boltjára, hogy törjenek-zúzzanak, amikor a lánya is ott van, majd megjelenik és megveri a fickókat. A hõsies fellépésért Dzsanszu hálás, Özkán után fut, hogy megköszönje és még idõben érkezik, így látja, hogy az apja kifizeti a két fickót.
Özkán szépen bemutatkozott elõtte...Ilyen a szeretõ apa...
Érsekvári 2016 máj. 16. - 15:53:07
(553/2695)
Köszönöm szépen !
7/10
napraforgó 2016 máj. 15. - 12:41:12 7/10
(552/2695)
Ez szép volt, köszönjük.
malvinkicska 2016 máj. 15. - 07:34:34
(551/2695)
ÁLDOTT PÜNKÖSDI ÜNNEPET.
Piros pünkösd, szállj le a világra
Taníts meg új nyelvre, új imára
Oszlasd széjjel mindenütt az éjet
Szeretetnek sugara
SZENTLÉLEK.
7/10
napraforgó 2016 máj. 14. - 05:00:48 7/10
(550/2695)
A sors fintora, hogy Dilara a sorozat elején mindig attól félt, hogy ha Dzsihán elhagyná õt, akkor az rossz fényt vetne rá a társasági életben, hogy veszítene az ázsiójából, az mind beigazolódott. De sehogy sem érti meg, hogy eddig sem a saját érdemeiért "kedvelték", mert az nemigen van neki, hanem Dzsihán tekintélye, embersége sugárzott ki rá eddig is. Dzsihán végig megõrzi az emberségét, õ nem mocskolja a feleségét, az apját, mint õk teszik vele.
Sajnos a világ nem olyan, hogy megbüntesse a mocskolódókat, hogy visszahulljon a fejükre a sár, amivel dobálóznak.
Bár itt azért látni,hogy az alapítványi hölgyek már nincsenek sehol, még a senki kis Szolmaz is tojik Dilara fejére. Dzsandan jól mondta, egyedül van, nincs egyetlen igaz barátja sem.

Kicsit azért gondolkkodtam rajta, hogy Dzsihán miért nem áll ki és utasítja vissza a bulvársajtóban megjelent vádakat, miért nem áll ki nyilvánosan magáért, Gülszerenért, a gyerekeiért. Biztos, hogy én sem tárnám a nyilvánosság elé a magánéletem, ettõl ódzkodik minden normális ember, de... Dzsihán ismert ember, közszereplõ, ahogy mondják, az ország egyik leggazdagabb embere. Lehet, hogy õ kibirja, hogy sárral dobálják, de Gülszeren belebetegszik a mocskolódásba és Dzsanszu is szenved, hogy az anyját igaztalanul bántják. Sõt Dzsanszut még a sznob iskolatársai is megvetik a sajtóban megjelent hírek miatt, tehát neki is van hátránya az egészbõl.
Érsekvári 2016 máj. 13. - 21:01:26
(549/2695)
Tetszett nekem is amiket Dzsihan mondott a fiának szépen elmagyarázta a vér kötelezi az embert , még az apjával is elég szépen viselkedett , de a szavak szerintem sokkal fájóbbak voltak mintha goromba lett volna. Õ már csak úriember marad minden körülmények között .
Hazalnak adott egy kis fricskát amikor utánozta az otromba stílusát és lement a szintjére . Persze rajta is kapta a lányt , hogy nem mond igazat Gülseren telefon hívásáról . Az anyját meg ne Gülserennek hívja , Hazal esetében ez a falra hányt borsó esete amit mondott az apja neki .
Gülseren azért nagyon megörült amikor Dzsanszu megjelent az új lakása ajtajában és semmi más nem érdekli csak együtt lehessenek .
A két nagyasszony beszélgetését kihallgatja Szolmaz ez a pletykafészek nõszemély , mit fog ezzel majd kezdeni kinek adja tovább.
7/10
napraforgó 2016 máj. 13. - 19:20:13 7/10
(548/2695)
Egész elképedve hallgattam Rahmi beszámolóját, amelyben Dilarának elmondta, hogy milyen szar alak volt egész életében. A bûneit elintézte azzal, hogy fiatal volt (uszkve 45 éves), forrt a vére, ezért tartott szeretõt, házat vett neki, üzletet, pénzelte. Azt a fia egy korábbi elbeszélésébõl tudjuk, hogy a családja eközben nyomorgott és menekült a papa adósságai, no meg a végrehajtók elõl.
És mivel õ ilyen jellemtelen szar alak, azt hiszi, hogy a fia is az. Azzal a faramuci szöveggel magyarázza az aljas húzásait, hogy így akarja megõrizni a "család egységét".
És eközben a család már rég széthullott, Dzsihán után Dzsanszu is elköltözött hazulról, Ozan csak aludni jár haza, az anyjával nem is beszél, eztán majd a nagyapjával sem fog.
Dzsanszu eközben meglepte az anyját és odaköltözött hozzá a szegényes lakásába.
Annyira helyes ez a kislány, nem úgy, mint Hazal. Az apja szépen beszél vele, és õ rámondja, hogy persze, meg hogy megértette, aztán csinálja tovább, ugyanúgy, mint eddig. Dzsihán is meg van áldva a családjával, az apja szemét, a lánya szemét, Dilara sznob és hideg, mint a jégcsap, Ozannak is állandó balhéi vannak, úgyhogy õ sem egy mintafiú. Az egyetlen rendes, aranyos kislánynak meg nem is õ az apja.

Amúgy hiányolom Dilara jótékonysági munkáját az "Alapítványban", az elsõ 20 részben reggeltõl estig ott ült és pletykált a többi sznob libával.
malvinkicska 2016 máj. 13. - 18:29:08
(547/2695)
Amikor elküldtem rájöttem Dzsandant kellett volna írnom, na de úgy is tudják akik követik, valóban téveszthetóek ezek a nevek, mint ahogy te is írtad kedves, Érsekem.
malvinkicska 2016 máj. 13. - 18:27:00 Előzmény Érsekvári
(546/2695)
A mai részben nagyon szép párbeszédek voltak, emberi hangnemben, mint Ozan és az apja aztán Cihan az apjával milyen szépen elmondta a sérelmeit, hogy milyen egy rossz ember is volt mindig, az anyját, tesóját, hogyan bánt velük. aztán mikor Hazal lett a soros, és azzal is milyen rondán kezdett, de Cihan azért türelmesen megmagyarázta, neki a vagyon nem mindig, azok akik szeretnek, és egy életen át törõdnek velünk. Az egész rész nagyon szép megható volt. A Dilara dolog is tetszett, mikor a barátnõnek hit Dzsanszu megmondta neki miért maradt egyedül, mert mindenkit lenéz, azt hiszi õ a mindenható de téved. Azért ezekben a sorozatokban is vannak, olyan dolgok amik nem mindig jönnek be de zöme más.
Érsekvári 2016 máj. 13. - 14:23:31
(545/2695)
Malvinkám ! ezeket a faramuci török neveket épp elég követni , tegnap a börtönös macát Ezákelnek írtam , holott Nezáket vagy mi a csuda a neve . Minden lehetséges vagy inkább lehetetlen szituációt felvonultatnak a sorozatban . Itt van ez a nõ is egy vadidegen és beteszi a fenekét Kerimanhoz ott osztja az észt dirigál , munka meg ohne......eltartják . Elég érdekes élethelyzet , de náluk lehet így mennek a dolgok , hiszen mindenki mindenkinek abla meg kardis . Azon a környéken meg azt is tudja a szomszéd asszony amikor ásít a másik , kihez mikor kimegy . Az utcán élik a napjaikat . Két külön világ , aztán a Dilara kategória következik aki a másik oldalon él luxusban .
Kíváncsi leszek ma mit produkcióznak .
sage 2016 máj. 12. - 21:09:09
(544/2695)
Megtört szívek 2014 23 Bölüm HunDub Sage
http://indavideo.hu/video/Megtort_szivek_2014_23_Bolum_HunDub_Sage
malvinkicska 2016 máj. 12. - 19:26:12
(543/2695)
Megnéztem nekem már nem feltûnõ, hogy minden török sorozatban van egy személy akire rá jár a rud, itt szegény Gülserennek jutott ez a szerep, ahányan megalázzák, nem is csoda így reagál, gondolkodom, ha a valóságban így lenne mit tennék, mert ez azért sok konkrétumot nem tud senki és még is rajta szekereznek. A kislány Cansu teljesen oda van az anyjáért, az a jó az apja nem hagyta magára, elég jó szerep van neki talpra esett, jól megmondta a véleményét Meleknek, bûn ronda egy boszorkány, csak a seprû hiányzik alóla. Rahmi amilyen rondán viselkedik nem találok szavakat, remélem most Ozán a felvétellel helyre tetteti az apjával. Hazal kutyából nem lesz szalonna, ha lesz is kutya szalonna,, ahogy viselkedik az nem normális kislányra vall, ez egy beteg gyerek az agya.
Érsekvári 2016 máj. 12. - 18:52:37
(542/2695)
Ma újabb lealázó hadjárat indult Gülseren ellen . Melek asszony követte el , akinek a férje üzleti ügyei nagyban függenek Dzsihantól , így a nejét ráveszi " muszáj " bocsánat kérésre . Ez nem igazán történt meg csak félig , mert közben Gülseren elköltözött a házból . Nem volt elég az éttermi alázás még a tv -is bemutatja a szerelmi viszonyukat , ami nincs is valójában közöttük . Ez már tényleg sok volt Gülserennek , most új lakásba költözik , de egyenlõre még nem mondja el Dzsanszunak . Gülseren édes lánya pont olyan talpraesett mint Õ , tetszett ahogy Melek asszonynak megmondta a véleményét , megvédte az anyját .
Suat Rahmi embere jelenti , hogy Dzsihan a lányával lakik a házban , Gülseren nincs ott .
El sem tudják képzelni Gülseren önállóan tud gondoskodni , dönteni a sorsáról , azt gondolják most is Dzsihan vesz majd neki lakást .
Ozan felfedezte a videót az öreg gépén és jól kitolt vele , fogta és tuti az apjához viszi .
Éppen ideje , hogy az öreget helyretegye Dzsihan .
Keriman jól kikapta Ezákelt aki már a tanácsait osztogatja és teljesen képbe van ami a testvérek magánéletében zajlik .
7/10
napraforgó 2016 máj. 12. - 18:22:25 7/10
(541/2695)
Ma nem nagyon történt semmi, Gülszernt ismételten megalázta az a Melek, Rahmi machinációi miatt meg a TV-ben is rosszindulatú hírt jelentettek meg. Gül világgá ment, persze csak Derjáig jutott. Dzsanszu nem akar visszaköltözni a villába, így Dzsihán vele marad.
Kerimán, Özkán és Nezáket élik a szokásos életüket, a szokásos fordulatokkal. Gülszeren talál egy kis lakást, kibérli, Derjával kitakarítják. De a lakás szegényes volta miatt nem vallja be a lányának, nehogy utána menjen.
Végül Ozán megtalálja a nagyapja laptopján az Alev videót, rögtön megérti, mi történt, el is rohant vele az apjához. Holnap megtudjuk, hogy erre mit lép Dzsihán.
7/10
napraforgó 2016 máj. 12. - 17:21:28 7/10
(540/2695)
Fárasztó ez a Gülszeren, már megint csomagol és nem törõdve senkivel, a lányával sem, aki teljesen odavan, és már megy is el a bánatba.
7/10
napraforgó 2016 máj. 12. - 06:48:36 7/10
(539/2695)
Nekem tetszett Nezáket asszony megjelenése Kerimánnál, vicces színfolt a sok szenvedésben. Kerimánnak addig volt jó dolga, míg Gülszerennel élt, õt kedvére ugráltathatta és pumpolhatta pénzért. Aztán megjelent az öccse és Kerimán átment szolgálóba, házvezetõbe. Most még jött ez a debella a börtönbõl, bevackolta magát Kerimánhoz és még õ is õt csicskáztatja. És amin meglepõdtem, Özkán nemhogy nem rúgta ki, hanem még szimpatizál is vele. (na ja, a nõ jóképû fiatalembernek nevezte - hát melyik férfi nem hiú?)
Gülszeren megint elkezdett szenvedni, na ezt már únom. Mi a fenének érdekli, hogy Öjku anyja lelotyózta. Hülye pxcsa, mindanám én vállrándítva és nem kezdenék el picsogni, hogy most aztán kiköltözök innen. Annyit bántották, mocskolták már Dilaráék Rahmival, most jön egy vadidegen nõ a semmibõl, hát ki a fenét érdekel a véleménye? Dilara véleménye nem hagyható figyelmen kívül, elvégre õ Hazal szülõanyja, Dzsanszu nevelõanyja, de ez a Melek??! Ha nem akarja, Gül nem is látja többet. Dzsanszunak meg meg lehet mondani, hogy barátkozzon más kislánnyal, akinek nem ilyen sznobok a szülei. De ezek a sírórohamok... Vinnyog Derjának, aztán meg Dzsihánnak, na jó a pasi legalább a kebelére vonja vígasztalásul. És persze nem tudni, hogy tesz-e valamit a sznob asszony, vagy a férje ellen...
Alpernek nem nagyon megy a holmija értékesítése, Szolmaz meg odamegy élvezkedni a nyomorán. De Szolmaz legalább dolgozik valahol, ez a tahó Alper meg olyan döglusta, nem ártja bele magát a munkába.
Pera60 2016 máj. 11. - 20:46:33
(538/2695)
Én is erre gondoltam,hogy ma Hazal kisasszony végre nem szerepelt. Valamelyik nap a minõsíthetetlen viselkedése annyira felbosszantott,hogy a díszpárnát kis híján a tv-hez vágtam,de aztán maradt a helyén,eléggé drága volt a tv. Vajon az életben is van ennyire gonosz gyerek?Az arckifejezésétõl már kiráz a hideg. (Ezek szerint jól játssza a lányzó a szerepét)De azért minden nap várom a folytatást,nekem tetszik a film. Talán vannak benne túlzások mondjuk a tegnapi balesetes rész.Biztos Gülszeren teljes anyai nagyságát akarták kihangsúlyozni,hiszen a másik anya a toporgáson kívül nem nagyon csinált semmit. Bár ezeken a cipõkön mondjuk mást nem is lehet. Még a mai részen kicsit kárörvendve néztem Melek asszonyt Gülszerennel összehasonlítva. Még mindig Gülszeren a legszebb szinésznõ a sorozatban. Legalábbis szerintem.
PMate01 2016 máj. 11. - 19:15:27
(537/2695)
Én nevettem a börtönös nõn vicces volt.
Éreztem én, hogy Cansu/Dzsanszu osztálytársának az anyja lefogja szólni Gülszerent. Na az nagy szemétség volt.
Dilara-ék engem is kiborítanak, bár jó látni, hogy veszélyhelyzetekben néha cseppnyi együttérzést mutatnak vagy legalább felfüggesztett rosszindulatot. :D
Hazal-lal kapcsolatban mindig azt érzem, hogy kezd megenyhülni mindenegyes balesetnél (csak aztán visszaesik) Szeretem a Gülszerennel közös jeleneteket. Lesz még ebbõl valami szerintem csak rá jön, hogy jobb neki ott ahonnan jött.

Tetszett a mai rész! ;)
Érsekvári 2016 máj. 11. - 18:46:30
(536/2695)
A helyzet az Dilara egy igazi Sz@r keverõ folyton Gülserent szapulja mindent elkövet , hogy betartson neki .
A sznob társasága is illetlenül beszél róla . Ozant is mennyire leszúrja a vacsora miatt amit Dzsanszuéknál volt . Most a sütödét próbálja kikezdeni ,de nem talált Rahmival konkrét bizonyítékot , hogy Dzsihan pénze benne lenne .
A börtönös maca Kerimant megtalálta és nagyon otthonosan érzi magát , úgy néz ki egy darabig ott akar élõsködni a nyakukon .
Özkan szimpatizál vele , amikor énekel az a hang nem semmi , Kerimant mint a cselédet ugráltatja . Mikor dobja majd ki , egyszer csak megunja ezt szörnyellát .
Gülseren ellen megint valami készülõben a lesifotós titokban fényképezte . Mi lehet ebbõl , ki a megrendelõ és mi célból ?
Egy pozitívum volt ...... ma Hazal nem borzolta a kedélyeket .