7/10
napraforgó 2012 nov. 09. - 09:37:02 7/10 Előzmény suxel
(1282/1702)
Én is zömmel a TV-nek háttal, a számítógép elõtt "nézem", illetve néha hátrafordulok a Tv-hez.

A mai adás tartalma:
Miguel bejelenti, hogy Danival a faluba költöznek, Dona Lola panziójában kivettek két szobát. Rogelio ezt megérti, de Rosaura nem, akit szintén arra akarnak kényszeríteni, hogy velük menjen. Róza tiltakozik, Rognak azt próbálja beadni, hogy szükség lesz rá a templomi esküvõ megszervezésénél, no meg Rog felépülésénél.
Cynthia is szorgalmazza Gustavonál a templomi esküvõt, amit az elutasít, mondván túl korai, no meg a szerzõdés is csak 1 évre szól. Cinti ellenkezik, lehetne örökké is, mire Gus felháborodik, hogy ha Cinti így viselkedik, a házasságuk, még a szerzõdés kikötötte 1 év elõtt végetér!. Cinti erre kissé visszafogja magát, habár azért naponta benéz Efrain szobájába egy kis alkalmi szexre.
8/10
suxel 2012 nov. 08. - 18:16:23 8/10
(1281/1702)
Köszönöm az információt! :)

Tehát a pénzt vette ki a dokumentumból. Mondjuk ezt gondolhattam volna. :) Még mondta is Rogelio, hogy látja ebbõl, hogy rendes ember.
7/10
napraforgó 2012 nov. 08. - 17:37:11 7/10
(1280/1702)
Sajnos én már most nagyon nyálasnak érzem, egyszerûen érthetetlen, hogy Paula mitõl is szeretett bele máról holnapra a dögundok és csalfa Rogelioba. Hacsak nem mazochista, aki szereti, ha nap, mint nap megalázzák...

Attól meg, hogy a végén lesz egy még nyálasabb esküvõi jelenet sok szerelmi vallomással, nekem bizony nem lesz "szepp". Még attól sem, ha együtt fognak hemperegni az ágyban.

Jobb szeretem, ha egy történet logikus és nem rugaszkodik el annyira a valóságtól.
7/10
napraforgó 2012 nov. 08. - 17:32:46 7/10
(1279/1702)
Nem hiszem, hogy Róza kezet emelne Rogra, látja õ, hogy Paula szereti a férfit, nem hiszem, hogy ok nélkül bánatot akarna neki okozni. Mert hogy Rog mellett Paula királynõ, megkap mindent, és rá való tekintettel Rog a rokonokat is támogatja. Ennél többet nem kapna Rozi Brunotól sem, legfeljebb egy kést a bordái közé.
7/10
napraforgó 2012 nov. 08. - 17:29:35 7/10
(1278/1702)
Spoiler:
Bruno Rogelio infúziójába fecskendez valamit, ezzel majdnem megöli.

Gustavo azt kérte, hogy Rog vegye ki a végrendeletbõl, amelynek végrehajtójául õt nevezte meg, hogy mindezt egy meg nem nevezett szép összegért teszi. Azt mondta, hogy ingyen elvállalja, de pénzért nem. Ebbe egyezett bele Rogelio.
8/10
suxel 2012 nov. 08. - 13:48:38 8/10
(1277/1702)
Ez a fél füllel hallgatós eset vagyok, de valami olyasmire emlékszem, hogy Bruno azt mondta utána, hogy ezt nem fogom elvinni, senki nem keni rám vagy valami ilyesmi, ebbõl kiindulva gondoltam.
Elég sok mindent kinézek a gazfickóból, így simán el tudom képzelni, hogy Rogelioval csinálnak valamit mûtét közben, mondjuk lefizetnek egy orvost, vagy a szokásos: bemegy valaki ápolóruhában és megpiszkálja a berendezéseket vagy egy párnával "megsimogatja Rogelio" arcát. Mondjuk erre Rozi mama képes lenne szerintem.
Találgatok, mert ezen a részét nem ismerem a történetnek elõre, csak annyit tudok, hogy lesznek kórházas jelenetek valamikor, most még a holdponton sem olvastam elõre.
Arra kíváncsi vagyok, hogy Gustavo mibe nem egyezett bele, mit kell Rogelionak kivennie a dokumentumból, amit ugye hajlandó kivenni. :)
zsuzsanna00 2012 nov. 08. - 12:56:37 Előzmény napraforgó
(1276/1702)
Nem lesz gyengebb job lesz hidd el. utana neztem de nem arulom el, mi lesz majd. de szepp lesz a vege:))
Norcy_ 2012 nov. 08. - 10:35:34
(1275/1702)
Csoda, hogy még senkinek sem tûnt fel, hogy Bruno és Rosaura milyen sokat beszélgetnek együtt nyilvános helyen, ahol bárki megláthatja õket (néha még a hangjukat is felemelik, rángatják egymást).

Bruno mondta, ha Rogelio meghal, Paulát és Margarót már sokkal könnyebb lesz átejteni (ebben nem lennék olyan biztos). Szerintem feleségül már nem akarná venni, inkább papírt íratna alá vele, hogy visszakaphassa a birtokát.
Ijesztõen megszállottja már ennek, akárcsak Cynthia az örökségének (dolgozni nem akar, csak a pénz kéne). Kiváncsi leszek erre a nagy mûtétre.
7/10
napraforgó 2012 nov. 08. - 04:53:24 7/10 Előzmény suxel
(1274/1702)
Szerintem nem azért mondta neki Bruno, hogy nem jöhet ki élve a kórházból, mert tõle várja, hogy megölje.
Bruno most már túl messzire megy. Ha sikerülne is megölni Rogeliot, mit csinálna a másik örökössel, Margaritoval? Õt is megölné?
És vajon hogy érné el, hogy az "özvegy Paula" beleszeressen és hozzámenjen feleségül? És pláne vigye a vagyont a házasságba.

Azért talán Paulának nem az a passziója, hogy havonta férjhezmegy. Gustavot is éppencsak kiheverte, Rogeliot akár évekig is képes lenne gyászolni és csak a gyerekneveléssel foglalkozna.

Meg aztán, ha övé lenne a birtok, vagy legalábbis a nagyja, önálló és független, jómódú lehetne, mi a fenének sietne újra férjhezmenni???? Lehet, hogy valamikor túllépett Bruno aljas akcióján, aki anno megpróbálta Gustavotól elválasztani, de esetleg újra eszébe juthatnak a kis trükkjei.
Meg aztán ha meg is özvegyülne, ott van még Gustavo, aki gondolkozás nélkül elhagyná Cynthiát és rohanna vissza Paulához, nem gyõznénk hallgatni, hogy sohasem szûnt meg õt szeretni, csak kényszerûségbõl vette el Cintit, de az nem volt komoly részérõl, õk is csak szerzõdést kötöttek, blabla.

Én nem találom annyira jónak, kidolgozottnak Bruno tervét, sok benne a bizonytalansági tényezõ. Látszik, hogy ezzel még Róza sem ért egyet teljesen, neki pont elég, hogy Ana Paula összejött a férjével és ezáltal minden jót élvezhetnek.

Mellesleg Bruno mellett senki sem lehet biztonságban, az eddigi szövetségeseit már eltette láb alól. Milyen jövõ várna így Rozira, mint olyan személyre, aki minden aljas trükkjének tanúja volt??? Én nem sokat adnék az életéért. Szerintem Rozi mamát villámgyorsan halálos szívroham érné....
8/10
suxel 2012 nov. 07. - 19:52:18 8/10
(1273/1702)
Rózi mama nagy feladatot kapott, el kell tenni az útból Rogeliot! :D :D
9/10
Caramell 2012 nov. 07. - 13:29:43 9/10
(1272/1702)
Ahogy olvastam a tartalmat megint minden káosz lesz ,és megint Rogelio miatt.
Ki érti már ezt az embert..?
7/10
offtopic
napraforgó 2012 nov. 07. - 12:39:54 7/10
(1271/1702)
Itt elõre el lehet olvasgatni az egyes részek tartalmát:

http://holdpont.hu/2012/10/szerda/content/megkövült-szívek-121-125-rész-tartalma
9/10
Caramell 2012 nov. 07. - 11:55:08 9/10
(1270/1702)
Van egy olyan érzésem hogy Rogelio nem fog tudni járni.
Túlságosan sokat ábrándoznak errõl,Paulán látszik hogy szeretne saját gyereket,de Rogtól jelenleg nem lehet terhes.
A mûtét ha nem sikerül esetleg,az törés lesz a kapcsolatukban.
Rog szembesülne azzal hogy örökre a tolószékhez lesz láncolva,Paula meg hogy talán nem lehet gyereke Rogtól.
7/10
napraforgó 2012 nov. 07. - 10:09:32 7/10
(1269/1702)
Chio biztatja Ulissest, hogy menjen el Maria partijára, addig õ viszi a boltot.

Rog beszélget Paulával - mikor megmentette Margarot, nem tudta, hogy a saját fiát mentette meg.
Cynthia panaszkodik Vanesának, milyen kellemetlen volt, amikor Maria megölelte. Aztán tájékoztatja, hogy Rog megkapta a bankkölcsönt.
Cinti nagyon nem akar visszamenni az ünnepségre, zavarja Maria kedveskedése.

Rog, AP és Margaro arról ábrándoznak, hogy mi lesz majd, ha Rog-ot megmûtik. Biciglizés, kirándulás... Margaro kistestvérrõl ábrándozik.

Maria partiján a gyertyákat gyújtogatják, majd az ünnepelt elfújja. Rosaura kellemetlenkedik. Cinti meg kifejezetten undok az anyjával, amitõl szegény Maria nagyon rosszul érzi magát.
7/10
napraforgó 2012 nov. 07. - 09:58:14 7/10
(1268/1702)
Mariának meglepetéspartit szervez Cynthia a születésnapja alkalmából, ennek Maria nagyon örül, azt reméli, hogy a lánya mégis szereti.

Bruno fûzi Maicát a jegyzõi hivatalból, olyan dumával, hogy már családot szeretne alapítani.

Cynthia Gustavoval beszélget, szeretne jó viszonyt ápolni Mariával, de rendkívül rosszul érintette, hogy egy cseléd "kislányom"-nak szólította néhány idegen elõtt. Mindezt Maria véletlen meghallja, és nagyon rosszul esik neki.
7/10
napraforgó 2012 nov. 07. - 09:47:16 7/10
(1267/1702)
Maria megpróbál beszélni Vanesával, hagyja el a birtokot. Vanesa elõadja a nagyjelenet, nem tud Rog nélkül élni. Maria emlékezteti, hogy milyen hirtelen hagyta el Rog-ot, amikor még semmi sem volt biztos. Vanesa a fiatal korával mentegetõzik.
Maria Cynthiával is beszél, újfent arra kéri, segítsen Gustavonak a munkában.
Cinti és Vanesa beszélgetnek, C. a kölcsönt akarja kicsalni V.-tól, de az okosabb, tudja, hogy C. csak elverné a pénzt.

Ernesto féltékenykedik Chiora, nem akarja, hogy összejöjjön Ulisesszel.
Cynthia tovább folytatja a viszonyát Efrainnal.

AP. édeleg Roggal, állítólag már az elsõ pillanattól vonzónak találta. Rog megkapta a bankkölcsönt, aminek nagyon örülnek. Közben Ernesto is telefonál, az egészségbiztosító csaknem a felét kifizeti Rog mûtétjének.

Rosaura és Bruno ismét találkoznak, Bruno elmondja, hogy találkozik a jegyzõi hivatalban egy nõvel tõle reméeli megtudni Rog új végrendeletének részleteit.
7/10
offtopic
napraforgó 2012 nov. 07. - 06:56:22 7/10 Előzmény Hajni 85
(1266/1702)
Elnézést kérek, nem nagyon szeretem mások helyesírását javítgatni, fõleg ha jócskán kinõttek az iskolapadból.
De nem elõször látom, ezért nem állom meg, hogy szóvátegyem, hogy a fogja és a foglya nem ugyanaz!

Ha valakírõl azt írom, hogy meg fog tenni valamit, akkor meg FOGJA tenni.

Ha azt írom, hogy valaki a foglya valakinek, akkor a szegény nyomorult fogoly.

Ne tessék folyton összekeverni!!!
8/10
Hajni 85 2012 nov. 06. - 15:04:41 8/10
(1265/1702)
Chiora féltékeny Esteban ez azt jelenti hogy még érdekli a nõ,tehát lehetséges hogy bele fog majd szeretni.
Kiderült számomra minden bajra Ernesto a megoldás legyen az lelki vagy testi probléma..:D
Paula szerenádot ad Rogelionak,kíváncsi vagyok hogy foglya viselni ha esetleg kiderül Rog piszkos dolgai...
Egy újabb csalódás,lehet elmúlik a nagy szerelem...
zsuzsanna00 2012 nov. 06. - 12:15:06
(1264/1702)
Nyugodjatok meg majd nagy fordulatott vesz a film. majd kiderulnek a hazugsagok is. mert utana neztem.
7/10
napraforgó 2012 nov. 06. - 06:06:37 7/10
(1263/1702)
Rogelio és Ana Paula Tuxtlából Mexikóvárosba utazik, hogy egy másik banknál próbálkozzon hitelt kapni. AP-nak hiányzik Margarito, erre Rog elhozatja Hildával. Hildától most búcsút veszünk, munkát ajánlottak neki valahol messze, jó fizetésért és õ elfogadta. (Nekem nem fog hiányozni, ez a nõ a semmibõl tûnt fel teljesen illogikusan és semmi magyarázatot nem adtak arra, hogy hol ismerkedtek meg Roggal, hogy barátkoztak össze, stb. Pl. mondhatták volna, hogy anno együtt jártak fõiskolára, vagy egyetemre).

Gustavo egyre mérgesebb Cynthiára, a nõ állandóan kihúzza magát a munka alól, a magyarázataira nem figyel, csak a szórakozásra tud gondolni. Gus Mariának panaszkodik rá, aki elmeséli neki, hogyan vette el tõle Don Ivan a gyermekét, meg hogy Cynthiát úgy nevelte, hogy mindent megkapott, semmit sem kellett csinálnia. Arra kéri a férfit, hogy legyen türelmesebb hozzá és szeresse, akkor majd megváltozik.
Maria megpróbál beszélni a lányával is, azt tanácsolja, legyen többet Gustavoval, segítsen neki. Cynthia kicsit másként értelmezi a tanácsot, nappal hagyja Gustavot egyedül gürcölni, és esténként el akarja cipelni a hullafáradt férjét San Gabrielbe mulatni, vagy kis romantikára vágyna és ledér hálóinget ölt. De Gus elalszik a kanapén és Cinti nem tud bele életet lehelni, így csalódnia kell.

Efrain is csak nehezíti Gus dolgát, semmilyen utasítását nem hajtja végre, mondván neki csak a fõnök parancsol.

Consuelo és Chio aggódnak Ulissesért, mert se nem eszik, se nem alszik, egyre depressziósabb. Szólnak Mercedesnek, hogy kérje meg Ernestot, vizsgálja meg, amit a nõ meg is ígér.

Vanesa visszaérkezik a birtokra (miután az anyját visszavitette az elmegyógyintézetbe), ahol Rosaura kárörvendõen fogadja. Hallották, hogy az anyja milyen bûnt követett el, kinéz neki is a börtön. Emlékezteti Vanesát, hogy gúnyolta Miguelt, aki börtönbe került anno(mellesleg ártatlanul, Rog "jóvoltából"). Vanesa az anyja betegségével, zavart állapotával védekezik, mire Rozi néni gúnyosan figyelmezteti, hogy kezdhet aggódni saját maga miatt, hiszen az elmebaj öröklõdhet....

Vanesa Cynthiának panaszkodik, elmondja, hogy úgy tett, mintha korábban nem tudott volna Elsa tettérõl, sõt Paulával is megpróbált "barátkozni". De Cynthiát nem igazán érdekli Vanesa "lelki élete", csak a szórakozáson jár az esze és megpóbálja elkunyerálni Vanesától azt a pénzt, amit a nõ Rognak akart kölcsönadni, bár a férfi nem fogadta el.