Téma: Igazgyöngy

9/10
napraforgó 2014 júl. 30. - 07:07:16 9/10
(1794/2414)
állbnos = állnod
slretted = sértetted

Bocsi, hogy a végén mellé ütögettem, de a klaviatúra valami miatt csak késve jeleníti meg a beírtakat.
9/10
napraforgó 2014 júl. 30. - 06:55:12 9/10
(1793/2414)
Dilruba és Bilúr a gyerekekrõl beszélgetnek. Bilúr szerint talán nem jó a gyereknek az apjuktól távol. D szerint már rég el kellett volna hagynia a férjét. mennyit szenvedett miatta, blabla.
Rukiye megy valahová, Orhán követi az utcán. de egy csavargó megállítja, adjon pénz neki. Közben R eltûnik.
R az orvossal beszélget a mûtétrõl. Megvizsgálnák az UH készülékkel. A magzat több, mint 10 hetes, már nem lehet abortuszt végrehajtani. R nem tudja, mit tehetne, meg akar szabadulni a magzattól.
M és Gy a reptérre hajtanak, a családdal folytatott beszélgetéseket idézgetik. nem közöltek senkivel semmit, az egész egy nagy titok.
Orhán megint rukiyét faggatja, merre járt. R hazudozik.
Bilúr és Kenantelefonon beszélnek, a nõ mérges, aférje megint ivott. A pasi a gyerekeket követeli, sõt a nõ is jöjjön haza.
Pinárék vacsoráznak, Onur és Defne vizsgálgatja az új kaját. Dícsérik a kaját, de nemigen esznek.
A család a szalonban gyülekezik a vacsora elõtt. Dilruba jön, Fikri nincs jól, nem jön le vacsorához.
Bahar kihívja az öccsét és megkérdi mi a mondanivalója? Berk visszatámad, mellém kellett volna állbnos. Bahar: nemcsak jogaid vannak, kötelességeid is! Átléptél egy határt. Nagyapa majdnem agyvérzést kapott, Onurt vérig slretted. Berk Közli: én Sadoglu vagyok! Kérem a jussom! Megszerzem, amit akarok!
9/10
napraforgó 2014 júl. 30. - 06:39:05 9/10
(1792/2414)
Bahar nem érti, mi ütött az öccsébe? Nagyon megváltozott a seregben. Neki nem jót tett a dolog, ahogy remélték, Berk kifordult magából.
M sem érti, valamit tenni kell. Onurnak nagyon roszzul esik a támadás, kérdi talán rosszul végzi a munkáját?
Dídem is hisztizni kezd a munkahelyén, pedig ó is Sadoglu! Jön Berk: ebben a lyukban dolgozol? hozd a cuccaidat, gyere velem.
Rukije Orhánnnal civakodik a varrónõ miatt. Rukiye hazudozik Orhánnak, aki semmit sem ért.
Defne Denisszel beszél, meghívja a szülinapi bulijára. Pinár felkeresi Onurt az irodában, bántja, hogy elõzõ nap megbántotta Gy-t. Onur nemigen figyel, bántja valami. De most nem ér rá, dolgozik.
Gy már a hétfõre adja ki az utasításokat. Bahar jön, a hétvégére közös programot ajánl. Pinár is megjelenik nála. Pinár bocsánatot kér, csak rosszul esett neki, hogy mit tettek.
Berk és Dídem beszélgetnek a vezérigazgatói pozicióról. Dídem úgy gondolja, ha Berk elfogadja az alacsonyabb poziciót, sose fog feljebb kerülni.
Seref Orhánt faggatja, hol van Rukiye, segítenie kell a kis Angyalra vigyázni. Orhán semmit sem ért, csak annyit, hogy valami nincs rendben Rukiye körül.
Dilruba iskolába indítaná az unokáit. a kisfiú tiltakozik, õ nem akar itt iskolába járni. A kislány azt kérdezgeti, mikor mennek már haza? vagy apuci mikor költözik ide.
Mehmet már indulna, mikor Pinár bemegy hozzá és feltartja a vígasztalásával. M lerázza, és a nõvére nem érti, mi történt. Gy mehmet kocsijában várja exférjét, még össze is kell pakolni! otthon gy bekapol, de m elküldi egy szendvicsért. a nõ elmegy, eközben M kiszór mindent a bõröndjébõl, és helyette mást pakol be. Mire Gy megjön a szendviccsel, már azt mondja, nincs idõ megenni, induljanak, majd a reptéren eszik valamit.
9/10
napraforgó 2014 júl. 30. - 06:20:27 9/10
(1791/2414)
Seref a szalonban berket és dídemer faggarja, mikor lesz náluk is gyerek? Mehmet jön, jelzi a pénteki értekezletet. Berk azt mondja, ott leszek, és meg fogsz lepõdni.
Pinár a kislányával terítget. Defne a jövõ heti szülinapi bulijára készül meghívná a barátait.
Gy a lányát kényezteti, biztos kifáradt a nyagyapáék házában, annyit kényeztették. Vacsorára készül Mehmettel, aki hamarosan meg is érkezik egy csokor virággal. M-nek tetszik a szépen megterített vacsoraasztal, bár õ pizzával is beérné. Szerelmet vall Gy-nek.
Másnap reggel Ayse odaadja Mehmetnek a kis Angyalt, Gy tudta nélkül (!!! na ez szép egy közös éjszaka után!!!)
Pinár iskolába engedi a lányát.
Mehmet megérkezik a villába és Serefre bízza a lányát. Lehet, hogy elutazik, és sajnos Gy sem ér rá a hétvégén a nagyi vigyázhat a kicsire. S örül nagyon. M az irodában a titkárnõjével tisztázza, minden rendben az elutazásukhoz. M bemegy Gy irodájába, 2-kor legyen ott (akárhol9, programjuk van. gy morgolódik, addig nem lesz kész a munkájával.
M értekezletet tart, nagyapa és Berk is ott van. Berk elõadja: felelõs poziciót kér, mint Sadoglu. Mehmettel együtt akarja vezetni a céget. Vezérigazgató akar lenni. M-tel már beszélt, de a nagyapáé a végsõ döntés.
Rukiye egy klinikával beszél, délután 2-re kell bemennie az orvossal beszélni. Orhán jön, meghallja az utolsó mondatot - mi ez? a varrónõvel beszéltem.
Nagyapa azt mondja Berknek, a név még semmire sem jogosít. M-nek nagyobb a tapasztalata, idõsebb, blabla. B Onur pozicióját is támadja. Bahar csitítgatja. Nagyapa szerint Onur is családtag.
Gy ekkor kihívja Me-t az értekezletrõl, kérdõre vonja, miért vitte el Angyalt??? M közli, elutaznak kettesben. csókolóznak, így hát Gy nem haragszik.
9/10
Érsekvári 2014 júl. 29. - 20:56:08 9/10
(1790/2414)
Mai részbõl kiderül Gyöngyék papír nélkül a válás után hamar megtalálják a közöshangot és szerelembe esnek, boldogok. Úgylátszik a baleset "észheztérítette" õket . Kõzben a család fúj rájuk . Seref is gyorsan tud váltani , megse gyõzõdik a valós helyzetrõl , a nagyapa is furcsa nézeteket vall . Berk karaktere nagyon ellenszenves ez a új színész úgyszintén .
Szerintem a kis Defnie "szerelmi életével " túl sokat foglalkoznak a részekben . Sokkal több más téma lehetett volna helyette . Persze aranyosak a gyerekek , de nagyon rajta vannak ezen a szálon .
Egyes családtagok , ismerõsõk mind eltüntek a sorozatból , lehet nem is hallunk többet róluk . Ami volt az volt , nyissunk az új felé .
malvinkicska 2014 júl. 29. - 18:19:47
(1789/2414)
Azt nem mondom nem érdekel a D szál, de jobban szeretnék hallani S férjérõl meg a többiek pedig eddig egy nagyon szépen felépített sorozat volt, most meg a hatalmi harc lesz még ott van B és Gökhan ügy az is alszik, szóval ezek jobban mozgatták a fantáziám. A minden nap is sokszor errõl szól állás harc egyebek még itt is ezt kell nézni.
9/10
napraforgó 2014 júl. 29. - 17:54:13 9/10
(1788/2414)
Nihán és Kismehmet eltûnt, érdekes, hogy még beszéd szinten sem kerülnek szóba. Pedig egy idõben Mehmet mennyit rohangált utánuk. Én mondjuk elvárnám, hogy mondjanak valamit a gyerekrõl, pl. Mehmet bejelenthetné, hogy megy meglátogatni, vagy a hétvégére elhozza magával a kisfiát.
De Gülszünt és a családját, meg Ahmetet sem emlegetik soha. Viszont Dilruba után odacsõdült a lánya a családjával, sõt valószínûleg hamarosan a férj is felbukkan.
Gondolom, most Berk kavarása lesz napirenden, meg a Dilruba féle pereputty.
Darkrose 2014 júl. 29. - 17:47:38
(1787/2414)
Teljesen egyetértek! Hogy gondolhatja Fikri, hogy elveszi Gyöngytõl a saját gyermekét? Meg Gyöngy biztosan lenne is akkora buta liba, hogy hagyná...Engem az is kiakasztott, ahogy Seref anyu Gyönggyel bánt, közben meg amikor Mehmet hívja: "Mi az kisfiam?"-persze Mehmet nem felelõs semmiért, hiszen õ még mindig anyuci pici fia.
Én is túlzásnak tartom, amit a családjuk mûvel Gyöngyékkel, hiszen látták, hogy jóra nem fog kimenni a dolog, nem értem miért kell ennyire mellre szívni...
Fikri bácsi meg inkább nézne körül: Dilruba egész pereputtya náluk ül. Nem tudom mi történt vele, régebben olyan bölcs, eszes embernek tûnt. Serefnek is csak Gyönggyel nagy a szája, Dilrubával nem nagyon tud mit kezdeni...
Egyébként én attól tartok, hogy nehogy Fikri Berkre ruházza a vállalat vezetését. Nem emlékszem pontosan, de nem mintha valami olyasmit mondott volna Mehmetnek, hogy ha nem menti meg a házasságát, akkor leváltja? Ez a Berk figura nagyon ellenszenves lett, hirtelen milyen felvilágosult lett.
malvinkicska 2014 júl. 29. - 17:41:35
(1786/2414)
Azt gondolom Onurt akarja fúrni arra lehet irigy, mivel õ is SAdolu, az meg nem mert csak sógor. Olyan érdekesen folytatódik ez a 3-ik évad, vagy csak én látom így a kisfiú már nagyon régen nem szerepel, pedig a törököknél a férfi a minden, aztán N sincs szóba sem.
9/10
napraforgó 2014 júl. 29. - 17:26:23 9/10
(1785/2414)
A nagyapának vannak néha fura ötletei a gyerekekkel kapcsolatban. Eleinte azt akarta, hogy Kismehmetet tagadja meg az apja, aztán mégis hogy megszerette. Most meg Gyöngy gyerekét akarja elvenni. Mintha a gyerekek tárgyak lennének.
Gülszün nevelt fiát sem álhatta. Gülszün válását, új házasságát viszont elég jól viselte.
Bahart hazaköltöztette gyerekestõl. Bár õ is külön él a férjétõl, ez nem számít, elvégre nincsenek törvényesen elválva.
-------
Vajon mit értett azon Berk, hogy neki több joga van a cég vezetéséhez, mint Mehmetnek?
malvinkicska 2014 júl. 29. - 17:05:29
(1784/2414)
Nagyon érdekes volt a mai rész, végre kibékültek nem találnak módot, hogy bejelentsék, a családnak. Gy és M próbái kudarcba fulladtak, most senki nem kíváncsi semmire, velük kapcsolatban, pedig nem ez az elsõ válás a családban. Az öreg már sok amit most követ jobb lenne D-re figyelne, még olyat mond elveszi a gyereket, szerintem az nem egészen úgy van, M mikor beszélni akart a cégrõl elég kimért volt elküldte. S el van foglalva az unokával, M külföldre szeretne menni Gy-vel gondoskodik a kis Angyalra vigyázzon a mama. Várom mit szólnak ha megtudják kibékültek. Berk elég nyersen lépett fel szemét egy alak mit tud õ a cégrõl nem sokat.
malvinkicska 2014 júl. 29. - 11:09:54
(1783/2414)
Napraforgo legalább te együtt érzel azokkal akik késõbb látjuk az aktuális részt köszönet a kitartó pontos munkádért. További szép napot neked.
9/10
Érsekvári 2014 júl. 29. - 10:59:37 9/10
(1782/2414)
Nagyon jogos a köszönet Neked , mert kitartóan (nem kis munkával ) nap mint nap részletesen leírod a tartalmat .
Mindig elolvasom és szinte képröl -képre elöttem van . Majd este fogom megnézni a mai részt , de így mindig képbe vagyunk addig is a történtekkel .
Köszi és további szép napot !
9/10
offtopic
napraforgó 2014 júl. 29. - 07:38:36 9/10
(1781/2414)
Off
Köszönöm. Tényleg csak azért csinálom, mert többen már kértek rá, hogy amíg a Viasat nem teszi föl, valahogy képben legyenek.
Én is tudom, milyen rossz napokig várni valamire, a többiek meg beszélgetnek róla, én meg még nem láttam... sajnálom, hogy most ilyen hallás-problémáid vannak, remélem hamar meggyógyulsz.
10/10
édesmaya 2014 júl. 29. - 07:12:58 10/10
(1780/2414)
Szia Napraforgó, szép reggelt!

Hálás vagyok nagyon neked a részletes Gyöngy - leírásokért! Ugyanis nem tudom nézni tegnap óta, mert nem hallom! Sajnos hallókészülékes vagyok mindkét fülemre, és múlt hét csütörtök óta hallójárati gyulladásom van. A fül-orr-gégész mindkét fülemet - bár csak az egyik fájt, és folyt - kitömte gyógyszeres vattával, és nem viselhetem azóta a készülékeket.- mert nem fér bele a fülembe - Majd pénteken veszi ki, és remélem viselhetem újra a készülékeimet.Próbáltam fejhallgatóval, de egy szusz kevés, annyit sem hallottam vele.
Szombaton maratoni sorozatnézésem lesz, az biztos! Már alig várom! Le is töltöttem a Gyöngyöt, meg a Viasat Play-on is megnézhetem majd.
Olyan jó, hogy ekkora fóruma van a Gyöngynek, itt legalább mindent megtudhatok róla utólag is.
Köszönöm mindenkinek a sok hozzászólást, nagyon izgalmasak!
9/10
napraforgó 2014 júl. 29. - 06:58:27 9/10
(1779/2414)
M nagyon nyonul Gy-re az irodában. El akarja vinni valahová... épp külföldre... Titkánõ jön, megzavarja õket.
Rukiye váratlanul állít be az irodába. Elmondja, hogy nagy bajban van. beszél a terhességi tesztrõl. Gy azrt mondja, föl kell keresnie egy nõgyógyászt. El is kísérné a nõt. Rukiye nem akar még egy gyereket, túl sok volt a kislányával a baj és a cirkusz. Rukiye el akarná vetetni. Gy azt mondja, beszélje meg Orhánnal! na de Orhán akarná, õ meg nem.
M arra kéri az anyját, vigyázzon kicsit Angyalra.
Az irodában Berk várja M-t, beszéni akar vele. berk jogokat és igazi hatáskört akar a cégnél. Már felnõtt, hatalmat akar.
valami zavarosat mond a Sadoglu vérrõl, hogy õ a jogos örökös, ezt nem értettem.
Pinár fõzõcskézik, de nem megy neki valami jól. defne segít teríteni. pinár beszélget a lányával.
Megbeszélik, mi is volt azzal a mikroszkóppal, pontosabban azzal, mit is érez Defne Denis iránt.
Rukiye cirkuszol, a kicsiGyöngy nehezen aludt el, már nagyon megszokott a nagyszüleinél. Orhán nyûgös, miért utasítja el mostanában?
M kéri a nagyapát sürgõsen össze kéne hívni a vállalat vezetõségét. Fikri eleinte húzódozik, de eaztán azt mondja, jó elmegy, de nem érdekli a dolog, majd tájékoztassa az értekezleten.
9/10
napraforgó 2014 júl. 29. - 06:39:34 9/10
(1778/2414)
a mai fiatalok nem törõdnek az fiatalokkal. = a mai fiatalok nem törõdnek az öregekkel
9/10
napraforgó 2014 júl. 29. - 06:38:26 9/10
(1777/2414)
Dilruba kávét visz fikrinek a szalonba. Ne foglalkozz velük, a mai fiatalok nem törõdnek az fiatalokkal. majd arról beszél, hogy idehozza a villába a kis Angyalt! Dilruba nem helyesli. fikri szerint az anyja is jöhet.
Orhán végre hazahozza a Kicsigyöngyöt, rukuiye boldog. beszámol a férjének a villában történtekrõl. Seref, Berk, mehmeték vválása, ihajj! És Remzi nem fog hazajönni, örökölt egy farmot a rokonaitól, oda költözött! (na ez új)
Berk és Dídem beszélgetnek munkába menet.
M és gy búcsúzkodik, most, hogy Angyal sincs otthon, a lányt is elengedték.
Fikri boldog, hogy Seref a kis Angyalt elhozta magával. nyavalyopgnak kicsit, miért nem hozák el a kicsi szitterét is? Sebaj, majd a Baharé is vigyáz rá.
M és Gy munkába autózik. Próbálják az új helyzetet megbeszélni. gy nem akrja, hogy most meg arról tájékoztassák a családot, hogy mégis együtt vannak.
Onur aggódik, semmit nem tud m-rõl és Gy-rõl. bahar nyugtatgatja, mejd hívj fel, ha tusz valamit.
M és Gy csókkal búcsúzik a liftben. épp Pinárral találkoznak, aki menni készül. Gy beszélni akar vele, de P nem akar, és el is megy.
M Onurral beszél az irodában. onur is nagyon elutasító. M elmondja, balesetet szenvedtek. M mindenrõl tájékoztatni akarja, de o meg se hallgatja. Átrohan gy-höz, aki ugyanarról számol be. nagyapa és seref is haragszik, P és O sem hallgatja meg õket, mi legyen? Majd talán késõbb.... Aztán megint jön a csókolózás...
defne a barátnõjével dumál, Denis megint õt nézi. ..
Aztán meg buli lesz az egyik barátnõnél... És ha defnénél lenne a buli...
9/10
napraforgó 2014 júl. 29. - 06:19:43 9/10
(1776/2414)
A kórházból kijövet Mehmet támogatja Gyöngyöt, akinek nem tört el a lába, csak zúzódást szenvedett. Taxival hazaviszi. Megnézi Angyalt is, régen nem látta (tegnap este???) apuci szemefénye, aranyoskodik... M csodálkozik, miért is van fönn még Angyal?

Majd közli Gy-gyel, nagyon félt, hogy Gy meghal. A nõ is hasonlókat mond. M azt mondja szereti õt. Gy elmegy arcot mosni a sírás miatt. Aztán meg csak sír, sír a szobájában. Mehmet utánamegy, kérdi miért sír? mert majdnem meghaltál. M azt mondja, fordított esetben te is kimentetél volna. én magamnál is jobban szeretlek. Csókolóznak. Aztán Gy leállítja, mi már nem vagyunk házasok! Aztán megint csókolóznak. A taxis odalenn únja a várakozást. M azt kérte, várja meg. M kifizeti és elküldi. Gy és M együtt ébrednek a rohadt szép, medencés villában.
Reggel csöngetnek, Seref jön! Az unokáját jött meglátogatni. Kijavítja gy-t, már nem szólíthatja anámnak! Gy fölrohan, itt van az anyja! M röhög, akkor az anyja mindjárt megbékél. Gy visszatartja, az anyja tudhatja meg, hogy itt van. Seref kéri, hadd vihesse el a gyereket a villába. gy beleegyezik.
10/10
feketeagi 2014 júl. 28. - 19:39:21 10/10 Előzmény Érsekvári
(1775/2414)
Olvastam én is, hogy vissza utasított egy ajánlatot, de kiderült, hogy azért mert egy másikat viszont elfogadott, egy nagyon sikeres rendezõvel fog együtt dolgozni. A török született feleségek 3 évados sorozatában játszott fõszerepet és mellette folyamatosan játszik színházba is. Ha most esetleg pihenni szeretet volna egy kicsit azon sem csodálkoznék, hatalmas gázsit kapott volna a cikk szerint, de azt nem tudni, hogy amit elvállalt szerepet azért mennyit kap, gondolom azért is biztos sokat. A született feleség szerepéért is elég jelentõs gázsit kapott.
Év elején volt egy cikk, hogy elájult a színpadon (azt hitték terhes)de mint kiderült nagyon túl vállalta magát.
Én nem látom, hogy plasztikáztatott volna, volt egy párperces videó a neten, hogy arab rajongókkal találkozott errõl volt felvétel, szerintem nincs ott semmiféle plasztika. Nagyon sokat számít a frizura, smink, de még a világítás is egy felvétel során.
Egy arab riporter pasi az idén készített vele egy interjút és utána áradozott Songülról, hogy sokkal szebb élõben, még a szavai is elakadt amikor találkozott vele, legalábbis teljes extázisba beszélt róla és mennyire kedves közvetlen szerény személyiség.