Szegény Janics Natasa, valljuk be, nyilatkozatai alapján ritka ostoba ember.
Remek kajakozó,de az az igazi nagyhangú, buta ember.
Ennek tükrében nem csodálkozom az átigazolási proceduráján sem, sõt gyanítom magánéletérõl (válásáról) is hallunk még az elkövetkezendõ években,de ne legyen igazam.
A magyar és a szerb szövetséget sem értem.
Mi ez az oda-vissza üzengetés a sajtón keresztül?
Miért nem áll ki valamelyik fél és teremt tiszta helyzetet?
A szövetség elnökének ki kéne állnia a nyilvánosság elé és elmondani,hogy kedves nézõk, önök közt nyilván elég kevés profi kajakos van, ezért hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba elmondom,hogy ilyen esetekben ez és ez szokott lenni, ekkora összeget szoktak kérni és ez így volt ezeknél és ezeknél a versenyzõknél is.
Ezt miért nem teszik meg?
Komolyan mondom az eszem megáll,hogy ilyen alapvetõ dologra nem képesek és mindenki csak találgat,hogy most akkor kinek van igaza...

Utólag mégiscsak visszaolvastam, mit írtam, elég rettenetes lett, tele hibával és kioktató hangú; ha több idõt szánnék rá és nem fáradtan írnék, jobb lett volna. Ezt kérlek, nézd el nekem, a lényeget remélem, azért valahogy ki lehet belõle hámozni. A lényeg talán, hogy ha van egy látszólag feloldhatatlan dilemma, ha úgy tûnik, hogy a világ abszurd és értelmetlen, akkor a nézõpontot kell megváltoztatni, hogy értelmet találjunk benne. A világ valójában egyszerû.

Ó te jó ég... a riporter még meg is ette a pálinkajégkrémet. Brrrrrrr. http://index.indavideo.hu/video/Folyekony_nitrogen

De hiszen ezt a lányt pont a való világban alázták meg, benne volt a cikkben. Elmondom, szerintem mi segített volna neki. Egy abszolút VIRTUÁLIS CSELEKEDET: ha elolvasta volna ezt a könyvet: http://www.varazsladika.hu/rolunk.html
Különben pedig, ha azt gondolnám, hogy a netnek nincs értelme, nem interneteznék.
Ha szerinted a netnek nincs értelme, akkor te miért internetezel?
Aminek nem látom értelmét, azt nem csinálom. Legfeljebb ha rákényszerítenek, de önként biztosan nem.
És ha a netnek nincs értelme, akkor a könyvek írásának sincs értelme.
Akkor képek festésének, szobrok faragásának, és egyáltalán semmilyen mûvészetnek sincs értelme, hiszen az sem az IGAZI ÉLET!
Vagy minek imádkozni egy láthatatlan Istenhez? Dolgozni köll, nem csak úgy imádkozgatni bele a levegõbe!
És egyébként is, mi értelmes tevékenység? Például minek elmosogatni, ha holnap is kell? Minek megfürödni, ha holnap is koszos leszek? Minek nõ a fû, ha elszárad? Minek megszületni, ha úgyis meghalunk?

Nem kell mondanod semmit, csak megemlítettem.

De igen, élõlény, egy önálló egyed, amit ha életben hagysz, akkor mondjuk Steve Jobsszá vagy Stephen Hawkinggá fejlõdik. A spermium és a petesejt nem önálló egyedek, azok nem tudnak fejlõdni, hanem olyan állapotban pusztulnak el, ahogy vannak. De ha egyesülnek, abból már egy önálló egyed kezd el kifejlõdni, egy önálló emberi lény, ami nem azonos sem az anya, sem az apa testével, hanem önálló, és ha hagyják, akkor végül Marilyn Monroe vagy Marie Curie lesz belõle. Egy önálló emberi lény fejlõdésének kezdete a magzati állapot. Minden egyes ember magzatként kezdte. A petesejt és a spermium külön-külön nem önálló egyed; de a magzat igen, a magzat már életképes, fejlõdõképes, különálló emberi lény, önálló egyed.

Leírok egy részletet a Szülifelibõl (csakhogy megcsillogtassam, milyen sokoldalúan mûvelt vagyok :) – ezt a jelenetet véletlenül láttam, de most épp kapóra jön): Carlos Solis azt magyarázza Gabinak, a feleségének, hogy elege van mások kiszipolyázásból. És jó példaként Bill haverja apját hozza, aki a vietnami háborúban dobálta a bombákat egy repülõrõl; nem foglalkozott azzal, hogy mit tesz, amíg a LIFE magazin címlapján nem szembesült az égõ gyerekek látványával, akik az õ bombái miatt égtek. Az ember addig nem tudja, mit tesz, amíg nem szembesül a következményeivel. AZ EMBER ADDIG NEM TUDJA, MIT TESZ, AMÍG NEM SZEMBESÜL A KÖVETKEZMÉNYEIVEL. Az abortusz egy rendkívül sunyi, álnok módja annak, hogy ne szembesülj a tetted következményeivel. Hogy ne kelljen vállalnod a felelõsséget önmagadért, a tetteidért és másokért. HOGY NE KELLJEN VÁLLALNOD A FELELÕSSÉGET ÖNMAGADÉRT, A TETTEIDÉRT ÉS MÁSOKÉRT. Noha a gyerek megfoganása a lehetõ legédesebb és legnagyszerûbb módja annak, hogy megtanulj felelõsséget vállalni. Egyszer muszáj megtanulni. És mennyivel jobb így, mint mondjuk rákos betegen rádöbbennni, hogy felelõs avgyok az életemért, és a tetteimnek következménye van. Vagy mondjuk az útszéli fának nekicsapódva, mellettem egy hullával rádöbbenni arra, hogy felelõs vagyok az életemért, a tetteimnek következménye van. Egy gyerek csak akkor fogan meg, olyan életkorban, amikor Isten úgy ítéli – már elég felnõtt valaki ahhoz, hogy felelõs lehessen a tetteiért, önmagáért és másokért is képes legyen felelõsséget vállalni. Ez pontosan olyan életkorra van idõzítve, amikor ennek a megtanulása éppen idõszerû. Korábban nem lehet, ugye. Egy gyerek még nem tud sem magáért, sem másokért felelõsséget vállalni, és nem is kell; ezért egy gyereknek még nem lesz gyereke. De amikor megfogan egy magzat, akkor éppen pont elérkezett az idõ a felelõsségvállalás megtanulására. És ráadásul a lehetõ legélvezetesebb módon érkezik el ez a lehetõség, ugyebár. Isten a leckét a lehetõ legédesebb módon tanítja meg, ahogy csak lehetséges. Minden egyéb módja a lecke megtanulásának sokkal keményebb és keservesebb. A kisbaba a lehetõ legjobb módja a felelõsségvállalás megtanulásának. Senki sem esik teherbe véletlenül; ha teherbe esik, akkor pontosan elérkezett az ideje a felelõsségvállalásnak. A Szülifeli következõ jelenete ez volt: Julie épp terhes, és kiderül, hogy Porter Scavo az „apa”, akire Julie kiskorában többször is vigyázott, és persze egyáltalán nem tervez vele semmiféle közös életet; a megszületõ gyereket örökbe akarja adni. Porter bejelenti, hogy õ pedig nem mond le a gyerekrõl, õ majd felneveli; erre Susan, Julie anyja is rákontráz – minden segítséget megad Porternek, a kisbaba nem lesz örökbe adva és kész. Porter talán még gimis vagy alig fõiskolás; otthon van egy halom testvére és a szülei elváltak. De Susan, a leendõ nagymama is megtanulta már, hogy a tetteimért bizony én vagyok felelõs, azt nem háríthatom át másra. És különben is, egy gyerek nem arra való, hogy csak úgy elpotyázzuk, és másoknak adjuk oda. Ilyen nincs. A baba marad.
Az egyik nagyon fontos tehát a felelõsségvállalás. A tetteknek következménye van, amikkel szembe kell néznem.
A másik az az ösztönös, azonnali reakció, amit egy gyerek érkezésének híre kivált. Az pedig az öröm és az izgatottság amiatt, hogy egy új ember érkezik a világra. Nem az a legfontosabb, hogy mennyibe kerül, hanem hogy lesz.
Már írtam, hogy Isten neve APA. A szülõvé válással az Õ rangját osztja meg az emberekkel. Mert nézd csak, hogy „mûködik” az Isten? Õ örül, neki gyönyörûsége van – és a gyönyör, amit átél, puff, életre kel. Nem is tehet másképp; egyszerûen ez a természete. És nyilván gondolt kell viselnie róla, felelõs érte. Pont a megtermékenyüléssel tanítja meg az embert leginkább arra, hogy Õ milyen és kicsoda. Pont ez mutatja meg az embernek leginkább az Isten természetének titkait; pont ekkor hasonlítanak rá a leginkább. Hogy abból, amikor én a legjobban érzem magam, élet fakad. Életre kel, különválik tõlem és tovább él, örökké. Ezzel nem azt mondom, hogy ebbõl következõen tilos a fogamzásgátlás. De ha már egyszer életre kelt az öröm, akkor életre kelt és akkor már nincs jogom elvenni tõle az életet. Ehhez már nincs jogom. Az már egy tõlem különválni akaró élet, aki rám lett bízva. Mert az isten rámbízta, mert neki így tetszett. Valamiért így találta ki, és ha felrúgom a játékasztalt, attól nem leszek jó játékos; csak akkor, ha megtanulom a szabályokat.
Az egyik szabály például az, hogy aki gyilkol, annak az élete megnehezedik. Ez a Káin-szabály, most is érvényes. Ha azért ölök meg egy életre készülõdõ kis emberpalántát, hogy nekem könnyebb legyen az életem anyagilag, akkor nagyon rosszul kalkulálok, mert az anyagi boldogulásomat épp az segíti, ha felveszem egy másik embertársam (konkrétan a magzat) terhét, és nem gyilkolom meg. Az anyagi boldogulás nem a gazdagságot jelenti, hanem az elégséget. Mert hát, végül is, éppen a kielégüléssel kezdõdött a sztori. Az ELÉG tehát mindig TÖBB, MINT A SOK. Ezt a szabályt meglehetõsen könnyû belátni. Nem sok kell valamibõl, hanem ELÉG. A megelégedés midnen szinten érvényes, anyagilag is, lelkileg is, párkapcsolat tekintetében, önértékelés tekintetében, mindenhogyan. Soha nem a sok elégít meg, hanem az elég elégít meg. Ami megakadályozza a megelégedettség érzését, az a függõség. A függõ képtelen megelégedni, a függõnek soha semmi nem elég. Ez néhány ige a Bibliából, a soha-meg-nem-elégedõkrõl:
A nadálynak két leánya van: addsza, addsza! E három nem elégszik meg; négyen nem mondják: elég; a sír és a meddõ asszony, a föld meg nem elégszik a vízzel, és a tûz nem mondja: elég!
Van oly ember, a ki egymaga van és nincs vele másik, sem fia, sem atyjafia nincs; mindazáltal nincs vége minden õ fáradságának, és az õ szeme is meg nem elégszik gazdagsággal, hogy azt mondaná: vajjon kinek munkálkodom, hogy az én lelkemet minden jótól megfosztom? Ez is hiábavalóság és gonosz foglalatosság!
Ha száz gyermeket szül is valaki, és sok esztendeig él, úgy hogy az õ esztendeinek napja sok, de az õ lelke a jóval meg nem elégszik, és nem lesz temetése néki: azt mondom, hogy jobb annál az idétlen gyermek.
Jobbkézre vág és megéhezik, eszik balkézre és nem elégszik meg; mindnyájan karjoknak húsát eszik.
Ha valaki egy terhesség kapcsán képtelen megállni és rohan tovább, ha képtelen felvállalni a felelõsséget, akkor nagyon jó úton halad az örök kielégületlenség, az örökké tartó hiábavaló vágyakozás, az örökkétartó éhezés felé. Az pedig a pokol, a görögök jól tudták ezt.
És gondolj bele – mi az emberi élet célja? A boldogság. Mi a boldogság? A megelégedés. Amikor boldog vagyok, akkor azt érzem, nincs szükségem többre, most minden nagyon jól van.
Ezt akkor lehet elérni, ha mesterségesen, tudatosan nem roncsolom szét azt a lelki védõrendszert, lelki rugalmasságot, ami biztosítja számomra a teltségérzetet, a megelégedettség tudatát. ha ezt mesterségesen lerombolom, képtelen vagyok érzékelni az elégedettséget. Egy függõ soha nem érzi, hogy mikor elég. Egy függõ képtelen szabályozni, kontrollálni a maga függõségét, azt már csak mesterséges, külsõ gátak közé lehet szorítani.
De ha nem rohanok tovább, ha szembenézek a tetteim következményével, ha vállalom magamért és másokért a felelõsséget, akkor megtanulhatom, hogy az elég több mint a sok. Egy 9 éves kislány mondta a következõt, amikor épp teljesen belemerült a játékba a testvéreivel: Szegénynek lenni sokkal jobb, mint gazdagnak! Egyszerûen azért mondta, mert átélte abban a pillanatban, hogy mennyire boldog, és ennél több már nem is férne belé. A gyerek a boldogtalanságot sokkal nehezebben viseli, mint a nélkülözést. Az anyagi világ különbségeinek nem tulajdonít akkora jelentõséget, mintha boldogtalanná teszik.
A világ logikája arra oktat, hogy a gyerek mekkora anyagi áldozat, egy luxuscikk, amit az ember meg sem engedhet magának…. holott a dolgok inkább úgy mûködnek, hogy a lelki jólétem teremti meg körém az anyagiakat is. Akinek lelkileg jól mennek a dolgai, az anyagilag is sokkal könnyebben boldogul. Lehet, hogy rossz példa lesz, de nézd meg Gyurcsány Ferencet – honnan indult és hová érkezett. Õ a sikerei legnagyobb részét a laza, mégis stabilnak tûnõ fellépésének köszönheti, szerintem, amivel egyszerre nyújt közvetlen, barátságos benyomást, ugyanakkor határozottságot is sugall. Nagyon sokan szívesen bíztak meg benne. Lehet, hogy pszichopata, és lehet, hogy a politikusok 100%-a pszichopata (én hajlok erre); és lehet, hogy Gyurcsány sármja csak egy lárva álarca; de kétségtelenül van neki. Õ egyvalamit biztosan megtanult gyerekkorában – az anyagi hátteret fellépéssel helyettesíteni. És ez már majdnem az, amirõl írok; és lám, nagyon is bejött neki, még akkor is, ha ebbe az életpályába rendkívül sok aljas, mocskos disznóság is belefért. De mondjuk, hasonlítsuk össze Bajnaival, akinek a lelkén minimum 8 ember öngyilkossága szárad. Bajnainak tudtommal nincs se gyereke, se felesége, csak valami barátnõje, akit semmilyen hivatalos fogadásra nem vihetett magával. És bizonytalan, és primadonnaként kéreti magát, és biztos vagyok benne, hogy úgy tûnik el a süllyesztõben, hogy a nevét is hamarosan elfelejti mindenki. Persze ez csak az én véleményem, majd meglátjuk. De egy olyan ember, aki a saját magánéleti hátterét is képtelen biztosítani, aki családot is képtelen kiépíteni a háta mögé, az képtelen egy ország vezetésére. A család, a magánélet elképesztõen fontos, nem csupán a nõk, hanem a férfiak számára is.
De akkor most legyen még más ok, amiért az abortusz szóba sem jöhet. Meg vagyok gyõzõdve róla, hogy egyszer mindenki oda fog állni Isten színe elé és el kell számolni az életérõl. És akkor Isten számon kéri - de az is lehet, hogy a meg nem született gyerek kéri számon: Édesapám, te hányszor örültél a napsütésnek? És nekem hányszor engedted meg, hogy örüljek? Hányszor ébredtél jóízûen? És nekem hányszor engedted meg, hogy fölébredjek? Hányszor bámultad a felhõket? És nekem hányszor engedted meg? Hányszor hógolyóztál? Hányszor úsztál, hányszor játszottál, hányszor ettél répafõzeléket, hányszor ijedtél meg a villámlástól, hányszor simogattál kiscicát, hányszor voltál lázas, hányszor nevettél és hányszor sírtál stb…. és nekem mindezt hányszor engedted meg? Egyszer sem, soha. Aki nem születik meg, annak soha semmilyen élménye, emléke nem lehet az emberi életrõl. Még egy kivégzett sorozatgyilkos is tudja, mit jelent embernek lenni, de egy meg sem született gyerek nem tudhatja meg. Az élet pedig azért van, hogy megéljük. Azért élünk, hogy éljünk, hogy emlékeket gyûjtsünk, hogy ÁTÉLJÜK az életet. Minden emlék emlék, minden átélés átélés. A Sorstalanságban Köves Gyuri azon háborodik fel, hogy azt mondják neki a pesti rokonok, hogy felejtse el, ami történt vele, menjen tovább, mert élni kell. De hát miért felejtse el? Õ élte át, ez az õ élete, ezek az õ emlékei, hogy törölhetné ki a tudatából és minek is tenné? Õ saját maga vált önnön sorsává, miért fosztanák meg ettõl? Az élet arra való, hogy ÁTÉLJÜK. Azért van. Nem lehet megölni egy embert, mielõtt bármi is történt volna vele, arra hivatkozva, hogy biztosan rossz dolgok történnének vele, ezért megmentjük a hiánytól! Hiszen pontosan így taszítják bele a legmélyebb és legsötétebb hiányba, amit csak el lehet képzelni – neki egyáltalán semmilyen emléke sincs az életrõl! Mitõl mentik meg? A lehetõ legrosszabbat teszik vele.
Olyat is hallottam, hogy az orvos megmondta a kismamának, hogy a babája nyitott gerinccel fejlõdik, életképtelen, ki kell kaparni. A kismama és a férje meg azt mondták – nem baj, ahol van, ott a világon a legjobb helyen van. Majd ha elérkezik az ideje, magától is meghal. És a kisbaba megszületett, élt néhány napot, utána halt csak meg. Szerinted ennek nyilván nincs értelme; de ezek az emberek úgy gondolták, hogy a lehetõ legtöbb élmény érje a kisbabát, ami csak lehetséges. Ne pusztuljon el idõ elõtt. Közvetlenül a megtérésem elõtt azon gondolkoztam, hogy ha meghalok, nem szeretnék eutanáziát; át akarom élni a halált, nem akarok elmenekülni tõle. És valahogy ezekben a napokban került a kezembe a Biblia. Amikor arra gondoltam, hogy át akarom élni, meg akarok tapasztalni még a meghalást is. A halálba semmit sem viszek magammal, csak azt, amit átéltem. De egy magzat úgy megy a halálba, hogy nem élt át semmit.
Aztán van még itt más is, és ez ahhoz a történethez kapcsolódik, amivel kezdtem: Carlos azt magyarázza Gabinak, hogy mindez a TÁVOLSÁG miatt volt. Bill apja nem fogta föl, hogy mit tesz, mert õ több ezer láb magasan repült, távol azoktól a falvaktól, amik miatta égtek. És õ is, ha elzárja magát a luxusban, akkor nem látja azokat az embereket, akiknek az életét nyomorulttá teszi a profit miatt. A függõségnek van egy olyan trükkje, hogy amit a függõ ember a függõsége miatt tesz, arra azt mondja: DE AZ NEM SZÁMÍT. Azt játékon kívül teszem, lopva, félrenézve, az nem számít bele a rendes játékmenetbe, ARRA NEM VONATKOZNAK A SZABÁLYOK, az egy dugijáték, a rendes játéktól független, az nem számít. Amikor evészavaros voltam, akkor ha halálra zabáltam magam, annak az ételnek, amit megettem, nem volt kalóriája. Mert az nem számít. Az nem is olyan étel, mint amit rendes, kiegyensúlyozott, normális körülmények között eszik meg az ember. Ez csak egy játékétel, ennek nincs kalóriája, ettõl nem is lehet hízni. Tényleg nem híztam, de azért nem, mert sokat éheztem is. Vagy az az idõ, amit a függõségemre szánok, az nem is olyan idõ, mint a többi, az a normális idõn kívüli. Biztos vagyok benne, hogy az összes függõ az összes sötét, abnormális, nyomorult, bûnös dolgára ugyanezt mondja, ugyanezzel csapja be önmagát – az nem is számít. Ha valaki kurva – á, az csak a munkám, az nem számít. Ha valaki piás, drogos, akkor simán beül az autójába, ugye, erre több példa is van, mert amit beivott vagy beszedett, az nem is számít, annak õrá nincs ugyanolyan hatása, mint azokra, akik nem függõk. A pia és a drog csak a nemfüggõkre hat; az ételtõl csak a normálisan evõk híznak el; a kurva pedig tökéletesen helyén tudja kezelni a magánéletét. A katonának nem számítanak azok az emberek, akiket lelõ – azok nem olyanok, mint a „normál” emberek. Az üzletembernek nem számítanak azok az életek, amiket tönkretett. Azok nem is olyan emberek, mint a rokonai, össze sem lehet hasonlítani. Ezen elmetrükk miatt tudott pl. Bush felháborodni, amikor egy amerikai ember leállítatta a 20 éve kómában levõ feleségét életben tartó gépeket – miközben Irakban százezerszámra haltak meg gyerekek. De azok nem számítanak, azok nem is ugyanolyanok.
Visszatérve a magzatra – a függõ azt mondja: a magzat az nem is ugyanolyan ember, mint a többi. Az csak olyan, mint a bõr meg a köröm, ami leválik. Nem is élõlény. Amilyen bûnt az ember a függõsége miatt követ el (és meg vagyok gyõzõdve, hogy az ember MINDIG VAALMILYEN FÜGGÕSÉGE MIATT KÖVET EL BÛNT) – arra azt mondja, hogy az nem is számít, az nem is ugyanolyan, arra nem is vonatkoznak a szabályok, amiket úgy általában persze tisztelek – minden más esetben, CSAK PONT MOST NEM.
Na és még a távolságról valamit – ha az emberek egyszer is szemébe néznének az áldozatuknak, sokkal kevesebb gyilkosság történne. A háborúkban nem véletlenül nõtt meg a fegyverek hatótávolsága. Nem pusztán azért, hogy a gyilkos védett maradjon; hanem azért is, hogy a gyilkosság aktusa minél személytelenebb legyen. Ha nem tudok semmit az áldozatomról, sokkal könnyebb megölni. A 2. vh-t megjárt amerikai veterán mondta, hogy elõször akkor döbbent meg egy japán áldozata miatt, amikor kikutatták a zsebeit, és családi képeket találtak benne. Teljesen megrökönyödött, hogy de hiszen ez is egy apa volt, akit várnak haza a gyerekei. Addig erre nem gondolt. És ezért az emberért furdalta a lelkiismeret, azért, mert látta a családi képeit; számára emiatt vált emberré az, aki addig csak megsemmisítendõ ellenség volt és nem több. A kivégzéseknél nem véletlenül kötik be az áldozatok szemét – nem az áldozat védelme érdekében, hanem azért, hogy a hóhérok ne nézhessenek bele a szemükbe. Ezért terjedt el a tartólövés is. Ne lássák a szemét annak, akit megölnek. És ugyanez motiválja az abortusz intézményét is. Az abortusz teljesen személytelen (Csak egy „mûtét”), nem kell szembesülni azzal az emberi lénnyel, akit elpusztítanak. Ha ugyanez az emberi lény megszülethetne, és az anya a szemébe nézne a magzatának, vajon hány babát pusztítanának el? Alig egy-kettõt. Tudod, ez a tanácsom. MIELÕTT MEGÖLSZ VALAKIT, NÉZZ A SZEMÉBE. És miután láttad a szemét, utána öld meg. Ha még képes vagy rá.
És ugyanígy mindennel szembe kell néznünk – sem a problémák, sem önmagunk, sem mások, sem az ítélet és számonkérés elõl nem futhatunk. Elõbb vagy utóbb SZEMBE KELL NÉZNÜNK VELE. És amivel szembenézünk, abban tudod, mit látunk meg? Önmagunkat. Saját magunkat. Minden egyes dologban, amivel szembenézünk, mi vagyunk. Mint amikor Luke a barlangban szembenézett a legnagyobb félelmével, és a sisak alatt a saját arca volt. Ha képes vagyok belenézni a saját szemembe, akkor meg tudom oldani a problémákat. Ha elrejtõzök önmagam elõl, ha nem nézek szembe önmagammal, ha önmagamat azzal csapom be, hogy amit bûnösen teszek, az nem is számít – akkor nem fogom tudni megoldani a saját problémáimat, és akkor nem fogok tudni anyagilag sem boldogulni. Legalábbis biztosan nem leszek boldog vele.
Az anyagi boldogulásnak a kulcsa a jellem és nem a külsõ körülmények. Sokkal fontosabb, hogy milyen vagyok, mint hogy mi vesz körül. A jellem megteremti számomra azokat a külsõ életfeltételeket, amik között még tovább fejlõdhetek. Persze ez egyrészt a hiten és bizalmon múlik, másrészt türelemjáték, harmadrészt ne számítsak disneylandre. Fogadjam el, hogy ami van, az pont elég és pont tökéletese arra, hogy ebben az élethelyzetben fejlõdni tudjak.
Nem kell elõre tudni és bebiztosítani az elkövetkezõ húsz évet. Nem kell túlbiztosítani magamat, mert lehetetlen. Nem mondom, hogy abszolút felelõtlennek kell lenni, de ha aznapra van elég élelmem, akkor már nagyon jól állok. Jézus azt mondta: Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felõl; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felõl. Elég minden napnak a maga baja.
Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyûlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak. Azért azt mondom néktek: Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felõl, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek felõl, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-é az élet hogynem az eledel, és a test hogynem az öltözet? Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csûrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál?
Kicsoda pedig az közületek, a ki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy araszszal? Az öltözet felõl is mit aggodalmaskodtok? Vegyétek eszetekbe a mezõ liliomait, mi módon növekednek: nem munkálkodnak, és nem fonnak; De mondom néktek, hogy Salamon minden dicsõségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy. Ha pedig a mezõnek füvét, a mely ma van, és holnap kemenczébe vettetik, így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-é titeket, ti kicsinyhitûek? Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van. Hanem keressétek elõször Istennek országát, és az õ igazságát; és ezek mind megadatnak néktek. Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felõl; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felõl. Elég minden napnak a maga baja.
A gyerekekkel való bánásmód felõl pedig a Bibliának különösen nagyon szigorú ítélete van:
Abban az órában menének a tanítványok Jézushoz, mondván: Vajjon ki nagyobb a mennyeknek országában? És elõhíván Jézus egy kis gyermeket, közéjök állítja vala azt, És monda: Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába. A ki azért megalázza magát, mint ez a kis gyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában. És a ki egy ilyen kis gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be. A ki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, a kik én bennem hisznek, jobb annak, hogy malomkövet kössenek a nyakára, és a tenger mélységébe vessék. Meglássátok, hogy eme kicsinyek közül egyet is meg ne utáljatok; mert mondom néktek, hogy az õ angyalaik a mennyekben mindenkor látják az én mennyei Atyám orczáját.
tehát a dolog úgy mûködik, hogy elõször is eldöntöm, hogy felvállalom egy gyermek életét, és miután ezt eldöntöttem, meg fogom látni, hogy az egész menny megmozdul azért, hogy segítsen nekem felnevelni. Aki nem látja meg a segítséget, aki nem kap a reménységben hozott döntéséhez reménységet és támogatást, abban nem született meg a felelõsségvállalás, nem született meg a döntés, ezért rajta nincs mit támogatni.
Még elmesélem egy régi és távoli rokonom példáját. Körülbelül Széchenyivel volt egyidõs, körülbelül akkor született és körülbelül akkor halt meg, mint õ. Polgári (vagy talán kisnemesi) családból származott, kitaníttatták, mérnök lett belõle. De mint fiatal mérnök, rádöbbent, hogy sokkal jobban szeret rajzolni és festeni, mint mérnökösködni; a festészetet akarja megtanulni, és abból akar megélni, nem a mérnökségbõl. Ráadásul beleszeretett egy falusi kovács lányába, ami az õ családjában rangon alulinak számított, szóba sem jöhetett, mint feleség. Választhatott – vagy a család által elõírt pályát futja, a teli vályúból eszik, vagy fel is út, le is út; ha a maga útját járja, ne számítson támogatásra. Végül fogta magát és a kovács lányával (meg már a közös gyerekükkel) elköltözött Bécsbe és beiratkozott a festészeti akadémiára. Nyomorogtak, kenyérre alig telt, volt, amikor az az sem jutott. Azt írat: úgy járkált Bécsben, mint egy második Káin. Nyilván iszonyú dühösen és kétségbeesetten, mert tudta, hogy otthon sír a kisfia az éhségtõl. Miniatúrákat festett, papírt gyártott, de abból is alig élt meg. Ráadásul összeveszett az akadémia tanáraival is, másfél év után azt is otthagyta, azokat az akadémikus elõírásokat sem viselte el. Soha nem tért vissza Magyarországra, a kovács lányát akkor vette el feleségül, amikor már három közös gyerekük volt (összesen hét vagy nyolc született, abból négy maga is festõ lett). Élete végéig küszködött az anyagi problémákkal, de a maga erejéhez képest elképesztõ bõkezûen támogatta a negyvennyolcas menekülteket, a garibaldistákat, a kórházakat, szegényházakat, a fiatal festõket, és egyáltalán bárkit, aki hozzá fordult. Sok tanítványa volt és összességében sokkal nagyobb hatása lett a környezetére, mintha megmaradt volna a jól kitaposott úton, a családi biztonságban, a jól fizetõ mérnöki pályán egy úriasszony feleséggel az oldalán, aki szép hozományt is hozott volna a házasságukba.
Természetesen ezt nem tudja mindenki utána csinálni és nem is kell. De akkor is tanulságos és biztos, hogy a körülményeimet én tudom megteremteni, a semmibõl elõhívni; nem kell elõre látnom és bebiztosítanom magamat ahhoz, hogy valamit véghez tudjak vinni. Elég csak azt eldönteni, hogy belevágok. És megtenni egy lépést. Egy lépés megtételéhez biztosan van erõm. Aztán meg a következõt, meg a következõt és így tovább. Nem kell egyszerre az életünk összes terhét magunkra vennünk és cipelnünk és nem kell egybe látni az összes nehézséget és problémát, amivel csak szembesülhetünk. Hallottam egy mondást – A kásahegyet hogy lehet megenni? Falatonként.
És még egyszer – a leghatalmasabb dolgok nem kerülnek pénzbe. Mert megfizethetetlenek. Nem azért vannak ingyen, mert értéktelenek lennének – hanem mert nincs annyi pénz, amivel meg lehetne vásárolni õket. Ezt is jól jegyezd meg.
Az pedig, hogy a fidesz kormány miket mond és mennyire képmutató, egy kicsit sem számít. Mert nem õk számoltatnak el. Hanem, hogy ne mondjak többet – a saját lelkiismereted számoltat el.