Jó, akkor ez a mese. Én meg úgy nõttem fel, hogy az elsõ emlékem a szüleimrõl az, hogy a konyhaszékkel verik egymás fejét. Nehogymár ne tudjam, mi az, hogy családon belüli erõszak. És amikor gyerek voltam, azt láttam, hogy az apám sokkal hangosabb, agresszívebb, ijesztõbb; tehát nyilván õ a hibás, és örültem, amikor végre megszabadultunk tõle. De most már pontosan tudom, hogy a nõ is felelõs. De még mennyire az.

nem baj. nem kell mindenkinek normálisnak lennie :)

De, mégiscsak válaszolok, és megpróbálok nagyon rövid lenni, bár a legszívesebben írnék neked egy könyvet. Tehát. A bajod az, hogy a romák nem úgy viselkednek, ahogy szerinted kellene, és szerinted a kormányzatnak kellene ezt megtennie. Ha ennek nem sikerül, akkor jöjjön egy jobbik, amelyik ezt végigviszi, és akkor rend lesz végre.
Ezzel egy probléma van, és ezt már Adamnak is leírtam – hogy a külvilág soha de soha de soha nem fog úgy viselkedni, ahogy szerinted kellene. Nem tudod irányítani a külvilágot, a külvilág megy a saját feje után és soha nem fog engedelmeskedni neked. Nem tudod kontrollálni, nem tudod kontrollálni és kész, te akármennyire is meg vagy gyõzõdve arról, hogy igazad van, akkor sem tudod. Egyetlen darab romát sem tudsz átnevelni, vagy tán vannak rá ötleteid, hogyan kéne? Lefogadom, hogy nincsenek, tehát nem jobbítani akarsz, csak ismételgeted, hogy mi rossz. Tudjuk. Ugyanúgy tudjuk, hogy Adamnak Orbánnal van baja, ha nem írja le egymás után hatszázhatvanhatezerszer. Attól még nem javul semmi, hogy ezt ismételgeti. És hidd el, attól se, ha leírod, hogy a romák lopnak, gyilkolnak, agresszívek, kezelhetetlenek és nem dolgoznak. Mindenki tudja. Hiába ismételgeted, ezzel nem leszünk elõrébb.
Én azt írtam le, hogy mi a megoldás, és leírom még egyszer, hátha megérted – mert a megoldás elõreviszi az életedet, hidd el. Az nem visz elõre sehová, ha csak azt ismétled, hogy mi rossz. A romákkal nem tudsz csinálni semmit. Akárhogy is látod, hogy nagy problémát okoznak, nem tudod megoldani. Sem te, sem más. A kormányzat meg nem is akarja. A kormányzat maga is egy óriási nagy probléma. Te bármit is tennél a megoldás érdekében, mire egy métert mennél az egyik irányba, a kormányzat a másik irányba húzna száz méterrel. Sehogy sem tudod õket a magad oldalára húzni. Egyszerûen semmi értelme azzal vergõdni, hogy megpróbáld kontrollálni a külvilágot. Azzal sehová se jutsz. És különben is, a romák problémája mellett még ott van sok millió egyéb probléma, amit nem tudsz megoldani – a rák és az aids, egyéb más betegségek, a környezetszennyezés, az ózonlyuk, a napkitörések, a föld mágneses mezejének gyengülése, a zsidók, az iráni háborús veszély, az euró összeomlása, a bevándorlók, a munkanélküliség, a drogok, a családon belüli erõszak, a közlekedési balesetek, a szabadkõmûvesek és kár is sorolni, mert sose lenne vége. Ezekbõl semmit sem tudsz megoldani, pedig minden pillanatban összeomlással fenyegetik az életedet. Olyan veszélyeknek vagy kiszolgáltatva, amik ellen nem tudsz védekezni. Nem tudsz annyi pénzt és aranyat felhalmozni, annyira biztonságos bunkert építeni, annyira felkészülni harcmûvészetbõl, annyi mindent megtanulni egészségügybõl és mezõgazdaságból, túléléstanból meg mittudomén mibõl, hogy azt gondold – bármi is jön, neked nem árthat. Mert az elsõ utcasarkon elüthet egy részeg sofõr. Egyszerûen soha nem lehet a ránk leselkedõ veszélyforrásokat eléggé kiiktatni. Igen, a romák is egy veszélyforrás, nem segítik az életet, inkább nehezítik. Oké. De értsd meg – nem csak õk jelentenek veszélyt rád, hanem mondjuk egy leszakadó villanyvezeték is. Ha minden veszélyforrást tudatosítasz magadban, abba akár bele is halhatsz, hiszen képtelen vagy a rád leselkedõ veszélyeket elhessegetni, megszüntetni. Vagy mégis hol kezdenéd? Mondjuk nekiállnál az utcán szemetet szedni, hogy küzdj az ózonlyuk ellen? Lenne annak értelme? Szerintem te is tudod, hogy tökéletesen fölösleges energiapocsékolás lenne. Pontosan ugyanilyen fölösleges azt kántálni, hogy a romák lopnak, csalnak, hazudnak, erõszakoskodnak és nem dolgoznak. Pont annyit érsz el vele, mintha összegyûjtögetnéd az utcákon a csikkeket és a sörösüvegek cserepeit.
De mégis, hogy vagy képes élni, miközben ennyi borzalmas veszélyforrás fenyeget? Hogy vagy képes egy ennyire veszélyes világban létezni? Folyton gyakorlod, csak nem tudatosul – hát úgy, hogy nem a veszélyekkel törõdsz, hanem arra a célra összpontosítasz, amit el akarsz érni. Például folyton elmész bevásárolni, noha útközben bármikor elüthet egy teherautó vagy egy bevásárlókocsi szaros fogantyúja miatt vérhast kaphatsz. De rá se rántasz, dacolsz a veszéllyel, és általában sikerül épen és egészségesen hazaérned a boltból. És így tovább.
Tehát. A megoldás nem abban van, hogy kiválasztunk a milliónyi probléma közül néhányat és mint egy mantrát mondogatjuk, hogy ez micsoda veszély, hátha akkor elhárul. (Esetleg megpróbálhatsz a Kossuth-téren egy hétig böjtölni a romák munkára fogása érdekében, hátha sikerül...) Attól se oldódik meg semmi, hogy megbízunk egy kormányzatot, hogy számolja föl ezt a veszélyforrást, mert rittig nem fogja, sõt minden erejével megnöveli.
A megoldás abban van, hogy kitûzöl egy célt magad elé és eléred. A megoldás abban van, hogy a célod elérésére koncentrálsz, és nem azon agyalsz, hogy ha elmész a strandra, akkor gombás lesz a lábad. Egészen egyszerûen, ha el akarsz érni valamit, akkor azon töprengsz, milyen módon érheted el azt a célt, és nem azon, hogy milyen módon NEM érheted el. Garantálom, hogy amíg azon töprengsz, hogy valamit nem érhetsz el, mert mennyi akadály van elõtted, amik lehetetlenné teszik a számodra, hogy célba érj, addig egészen biztosan nem is fogod elérni.
Vagy az a fontosabb, ami a célod (akkor eléred) – vagy az a fontosabb, ami közben akadályoz (akkor nem éred el). Ez ennyire egyszerû, és ez mindenki esetében külön-külön is így van. Nem lehet az egész világot megszabadítani a ráktól és aidstõl és éhségtõl és munkanélküliségtõl és családon belüli erõszaktól és autóbalesetektõl és környezetszennyezéstõl stb stb. Problémák mindig voltak és mindig lesznek, és mindig lesznek emberek, akiknek ezekkel a problémákkal komolyan szembe kell nézniük és megkínlódni vele és nem lehet mindig mindenért leülni a földre és azon sírni, hogy a kormányzat miért nem oldja meg és az élet miért nem problémamentes. Sõt az Isten is miért nem oldja meg? Miért van háború stb stb, ha az Isten jó? Mert ha az Isten megoldaná az összes problémát, mi abban a pillanatban kétszer annyit csinálnánk! Ilyenek vagyunk. A problémák a mi problémáink, nem az Isten problémái, ezért nekünk is kell megoldani õket. Egyenként, mindenkinek a saját életében. Nem lehet várni a deus ex machinára, ami majd beleavatkozik, a kormányzatra, ami majd megszabadít. A mi saját felelõsségünkre, elszántságunkra és kitartásunkra is szükség van hozzá. Például nézd meg a chicagói zsidókat, akik képesek voltak az OTP-t tricsilliárd dollár jóvátételre perelni, mert az OTP nem segített az elõdeiknek megmenekülni (bár nem tudom, akkor kitõl származnak, ha az elõdeik kihaltak...) – és miért is segített volna az az OTP, ami akkoriban egyáltalán nem is létezett? És egyáltalán – aki ott volt a lágerekben, mint pl. Kertész Imre is, arról írt, hogy az élte túl, akinek volt célja, ami fontosabb volt a számára, mint maga a tábor. Aki arra a célra összpontosított, arra gondolt, azt tartotta szem elõtt, amit el akart érni. Köves Gyuri azért élte túl, mert volt egy Citrom Bandi, aki folyvást azt mondogatta – fogom én még a Nefelejcs utca flaszterét taposni! Lehet, hogy õ maga nem jutott haza, de Köves Gyurit hazajuttatta. A KZ-láger túléléséhez elszántság kellett, pontosan ugyanúgy, mint ahogy bármi másnak az eléréséhez is elszántság kell. Nem lehet folyton a külvilágra mutogatni és azt hibáztatni, hogy nem elég segítõkész.
Én nem szeretem, se nem utálom a romákat. Különösebben semmilyen érzelem nem fûz hozzájuk. De még soha nem akadályoztak. Amikor találkoztam velük, azokban az alkalmakban egészen egyszerûen felhasználtam õket, hogy általuk is elérjem a célomat – Isten megismerését. Ha a romákról való panaszkodást hallok (és sokat hallok), azzal mindig megpróbálok együtt érezni; de én soha nem tapasztaltam, hogy nekem személyesen bajt okoztak volna. Azt mondod, nyilván nagyon szerencsés vagyok; pedig nem születtem burokban, nem élek a Rózsadombon, sem elõkelõ villanegyedben. Találkoztam velük, volt velük dolgom, de nekem nem okoztak bajt.
Ha azt mondod – próbálnál meg egy kis faluban élni, ahol a lakosság nagy része tolvaj cigány... nos én értem, hogy ez valós probléma, olyan helyzet, amit nem lehet megkerülni, hanem komolyan meg kell vele birkózni, és nagyon sok embernek napi szinten kell megküzdenie vele.
Egyszer, egy darabig napi szinten akadályoztak és keserítették meg életemet meglehetõsen agresszív fiatalemberek. Nem voltak cigányok, csak afféle huligánok. Nem volt kellemes, és azt gondoltam, fogalmam sincs, ebbõl mi lesz. Hát imádkoztam, hogy Isten segítsen nekem, õket pedig áldja meg. Egy darabig kínlódtam velük, aztán egy idõ után kissé megjuhászodtak; megint eltelt egy kevés idõ, és egyszerûen eltûntek, felszívódtak, azóta se találkoztam velük. Van más egyéb problémám is, amit meg kell oldani, van más célom is, amit el akarok érni – és ez az akadály, ami egy darabig kellemetlenséget okozott, furcsa módon eltûnt.
Gondolom, hogy ezek a fiatalemberek továbbra is problémát okoztak ott, ahová kerültek – de az már nem az én bajom. Én nem mehetek utánuk, és nem vigyázhatok másokra, mint egy õrangyal. És ezt te sem teheted meg. Nem mehetsz el minden faluba és városba, nem állhatsz õrséget minden cigány mögött, hogy ne okozzon bajt.
Te csak egyet tehetsz – kitûzöl magad elé valamilyen célt, és arra koncentrálsz, nem arra a töménytelen mennyiségû problémára, ami a világban létezik, és amit még nem oldottak meg. Nem is fogják soha. És nem is a te dolgod, hogy a világ összes terhét magadra vedd. Neked csak a saját céljaidat kell elérni, és azt is éppen elég nehéz.
Akinek meg problémát okoznak a romák, az imádkozzon értük. Ez a tanácsom, ez a recept nekem bevált.

Nekem az ilyen törvényben az nem tetszik, hogy úgy tesznek, mintha a férfi ráugrana a szerencsétlen magatehetetlen nõre, megerõszakolná, megbilincselné, fogságban tartaná, a nõnek az egész helyzet kialakulásához nem is lenne semmi köze, tulajdonképpen nem is érti, mit keres egy ágyban, egy lakásban ezzel a férfival, fogalma sincs, hogy került oda és milyen módon születtek tõle gyerekei; õ éppen most esett ki a mesekönyvbõl, és még nem tudja, hol is van.
Utálom az ilyen álszenteskedõ álnaivitást.
Mondjuk egy iszákos pasival a nõje hol ismerkedett meg? Az MTA könyvtárában? És a gólya dobta be a kéményen a gyerekeket? Õ tulajdonképpen mit akar ettõl a férfitól? Mert ha semmit, akkor miért nem megy el tõle? Tán oda van kötözve a székhez?
Védje meg a Parlament? Akkor miért nem a Parlamenthez ment férjhez?
Gyurcsány is megmondta - el lehet menni. Na, ez egy nagy igazság. Ha egy férfi annyira kezelhetetlenül, eszelõsen agresszív, az elég hamar kiderül, még az elsõ gyerek születése elõtt. Már azelõtt ott lehet hagyni, hogy egyáltalán gyerek a láthatáron lenne. Na persze mégis vele marad, szül négy gyereket, aztán meg sír, hogy õ nem érti, ez a férfi miért ilyen. Hát próbálja megérteni. És próbálja megérteni saját magát is. Nem kell folyton az állam vasöklében reménykedni.

Aki keres, talál :) Ahogy látom, ez már régi ügy, és senkit sem hökkentett meg. Európában, úgy tûnik, senkit nem érdekel Monica Lewinsky. Persze ha Klárikáról lenne szó, az más :) Az õ megcsalásán talán még én is felháborodnék :) De Zazriveczné "felszarvazása" meglehetõsen hidegen hagy. De ez a "luxustest" - te jó ég, milyen szar duma.

:)))))))) Hát ez baromira tetszik :) Elképesztõen jó poén :)
Vona Gábor legfõbb hozzájárulása a magyar eszmetörténethez az, hogy vicces névvel áldotta meg önmagát :)
Maradt volna a Zazrivecznél :)

már nagyon éhes lehetsz :D

kicsi csíra? :D
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=nzHKUzWQ7_s

Végre egy jó poén tõled :D