OFF/később jön az ON, de:

Ebben a hozzászólásomban először reflektálni szeretnék néhány mondatra, mert megéri:

"meg lehet nézni 100 éve milyenek voltak a közállapotok, az ember nem szemetelt az utcán se. és nem csak amiatt, mert tömegtermelés még annyira nem létezett, hanem mert meg volt nevelve rendesen."

Elsősorban 100 évvel ezelőtt éppen "A Nagy háború" zajlott, méghozzá már a kíméletlen státuszban, amelyet azóta a történelem I. Világháborúként emleget. Ennek okán holmi "rendesen nevelést" emlegetni nem csak ízléstelen, hanem végtelenül ostoba is, és különösen akkor, amikor éppen egy másik de facto kvázi világháború zajlik a határaink túloldalán. Ha van valami, ami nem változott, az éppen az, hogy manapság a becsületes embereket ugyanúgy nem a szemetelés érdekli, hanem az, hogy végre béke legyen. Az ugyanis bár valóban nem szemetelés, amikor rommá lövik a városokat, hanem pusztítás, de azt állítani, az lett volna a normális a mustárgázas, begőzölt mészárszékeken, amilyen ideológiákkal akkoriban tömeggyilkolni lehetett, az fínoman szólva minősíthetetlen ostobaság, hiszen ha választani kell, akkor nyilvánvalóan minden épeszű ember a szemetelést választaná.

Ergo ez a felültés:

"a mostani helyzet eléggé lezüllött ehhez képest, miért gondolnád, hogy a közízlés nem romolhat meg ugyanúgy?"

Gyakorlatilag minősíthetetlen.

Nem mellesleg pedig a 100 évvel ezelőtt "szlogen" pont azért érdekes, mert "majdnem száz éve" éppen a nagy gazdasági válság köszöntött be, amikor ismét nem a szemetelés volt a nagy baj, hanem a nyomor. Valamicskével több mint száz éve pedig "mindenki" a háborúra készült, arra várt. Nem igazán lehet akkoriban jó időket mondani, mert ha már egyszer, akkor az 1930-as évek lázadása ugyanis speciel 1:1 volt Elvis lázadásához viszonyítva, lásd a Nagy Gatsby című film esetét.

Végezetül pedig csak annyit tennék még ehhez hozzá, hogy szerencsére hihetetlen mennyiségű (fény)képi emlék maradt fenn akkoriból, és bizony a városok sokkal mocskosabbak (lásd: szénnel fűtés és a korom esetét) voltak, mint manapság. Nézzen meg bárki képeket akár a Fortepanon Budapestről az 1920-as évekből és mondja azt, hogy visszavágyik abba a korba, abba a környezetbe.

ON:

Ez a film a számomra azért volt különlegesen érdekes - és talán az egykori keleti blokkban élők számára is -, mert nálunk Elvist egyfajta "világsztárként" éltük meg, amolyan "non-plus-ultra"-ként, amúgy éppen az elzártság okán. A filmben talán éppen ez volt az egyik legzseniálisabb, az, hogy az összes töbi együttest (aka Beatles) éppen csak hogy megemlítették. Ez azonban nem volt véletlen, valóban igaz volt az, hogy amint a film mutatta, Elvis élete tényleg EGY NAGY ELVIS SHOW volt. Önálló életet élt, mindentől függetlenül, de éppen azért, MERT EGY VÉGTELENÜL EGYSZERŰ ember volt. Akit mellesleg csak olyanok vették körül (a felesége és a lánya kivételével), akik csak fel akartak rajta kapaszkodni valahová. Hogy melyikük volt a jobb, vagy a rosszabb? Mindegyik egyszerű ember volt, aki élt a lehetőséggel. Az ezredes figurájának a megformálása ezért is volt zseniális, mert se jónak, se rossznak nem akarták bemutatni. Elvégre, nélküle Elvis szinte biztosan eltűnt volna a süllyesztőben, mert ha addig senki sem figyelt fel rá, akkor később se figyeltek volna fel rá. Voltak azért bőven akkoriban is jó zenészek és énekesek (lásd azokat, akikre hivatkoztak), de ilyen FELLÉPŐ(!) nem volt - amit viszont LÁTNI KELLETT, mert ez a rádióban, lemezen nem megy át. Számomra például ez a fajta gospel eredete a zenéjének ebben a formában újdonság volt.

És pontosan EZÉRT ütött nagyot a rap-es beütés, a zenéi átdolgozása, mert a film valójában éppen ezt szerette volna bemutatni: Azt, hogy MEKKORÁT ÜTÖTT a zenéje azokon, akiknek van fogékonysága ehhez, és nem csak a filharmómikusok üsdobjára tudnak elélvezni. Természetesen kizárólag a száz évvel ezelőtti repertoárok esetén. Nekünk ugyanis a rendező éppen azt a fajta ÚJSZERŰSÉGET szerette volna bemutatni, amit ez a zene AKKORIBAN jelentett. Van, aki felkapta a fejét rá, van aki pedig a begyöpösödöttsége okán legszívesebben betiltatná, hiszen a szerény esztétikai szamárlétráján nem tudja azt elhelyezni, amit még egyetlen kritikus sem éltetett és ami még nem került be a halhatatlanok csarnokába.

Ezt pedig kifejezetten jól mutatta be ez a film. És végső soron erről is szólt. Elvégre, valóban igaz az, hogy egy nemzetközi 1M$-os fellépés költségei simán elvihetik a gázsi felét is, miközben egy 1M$-os szerződés esetén az tisztán megmarad a művésznek. Ergo, valóban nem biztos, hogy nem járt jobban a fix gázsival, ha a keresetét nézzük, hiszen a lemez eladásaiból folyamatosan folytak be a pénzek. Másként nem is lehetett volna saját repülőgépe. Nomeg, a világ is más volt akkoriban már, hiszen a stadionokat már A FIATAL ZENEKAROK tömték meg, akik a tinikre és a nagyon fiatalokra "utaztak" - és ezt is zseniálisan mutatta be a film, ahogy az ELVIS közönség is az egyre "idősebbekből" (vö: középkorúak) került ki, vagyis a korábbi rajongók, és azok közül, akik szerették ezt a fajta zenét. De vajon megtöltött volna ez egy stadiont? Amint elhangzott, Elvis nem járt külföldön, és bár ismerték és kedvelték a zenéjét, de ki az, aki ezt egy stadionban szeretné meghallgatni? Elvis nem Queen vagy Beatles volt, hanem egy FELLÉPŐ MŰVÉSZ, és ezt zseniálisan mutatta be a film, azt, hogy az ezredes valóban erre építette fel a karakterét.

Ahogy azt is jól bemutatta a film, hogy mennyire kicsavarja, tönkreteszi a sztárokat a showbusiness. Egyszerűen a gépezet nem engedi el addig, ameddig jól meg nem rágja és ízetlen rágógumiként ki nem köpi őket.

Számomra kifejzetten tanulságos volt az, amikor az utolsó show-ját mutatták be a film végén - ő valójában tényleg ott maradt, ahonnan indult, egy kis településen a gospel énekes, aki tényleg csak abban talált örömöt, amikor énekelhetett és amikor azt látta, hogy örömöt okoz, és azt viszonozzák.

Mert végtelenül boldogtalan volt.

És ezt rossz volt látni. Talán a legnagyobb tanúlság éppen az, hogy hiába a pénz, a csillogás, a tehetség, a család, ha nincsenek igazi barátaid, akkor nem lesz mibe/kibe kapaszkodnod, amikor nem találod a helyed az életben.

És ha van valami, amit soha nem gondoltam volna az Elvis kultusz ismeretében, akkor az éppen ez.

Ezért is lett egy 10/10-es film.

Előbb-utóbb sajnálni kezdem ezeket az emberi gyengeségekkel ugyancsak megáldott világsztárokat. Dolgoztatják, kifosztják és halálba kergetik szegénykéket a barátok, a családtagok és a csúnya-csúnya menedzserek. Elvis zenéje sohasem tetszett, a filmjeit meg se néztem, de ezt a róla készült művet nagyon feldobja az eredetként számon tartott fekete zene és Tom Hanks szokásosan fantasztikus játéka.

Hat ize.... 5perce nezem de valamiert erzem h kurvaszar. Rohadtul nem jon a szineszbol az elvis power... Ellentetben queen filmben latottakkal, csak az meg egy kamu film volt...

Ben Weisman (és még mások is) azért mesélhetett volna Elvis dalairól.

Hát igen. Egy jó zenész, aki még sokat alkothatott volna. És még mindig élhetne… Mindig jó, ha egy film mélyebb betekintést enged egy híres ember életébe. Sok információ volt már róla, szinte minden lényegeset tudhattunk már. Mégis jó volt látni, felidézni a fiatalságunkat, az akkori életérzést, amit ez a zene ébresztett bennünk. Én mindig is kedveltem a zenéjét, kedveltem Elvist – azt kevésbé, ami a végére lett belőle. Bár, amint az a filmből is megtudjuk, a „ biznisz „ tette tönkre, illetve azok az emberek, akik ebbe belekényszerítették. Fiatal volt, naiv volt, csak a zenét látta, és nem a hátteret. Késő volt, amikor erre rájött – belehalt. Kár érte. Nagyon sok jó zene kerülhetett volna ki még a kezei alól. De amit elért, örökre a rock’n’roll királyává tette. Így emlékezzünk rá. Persze, aki nem szerette, az ezt nem értheti meg. A film azt adta, amit vártam tőle. A kor hangulatát jól érzékeltették, a szerepekben jó színészek voltak. Butler jól visszaadta Elvis habitusát – legalább olyan jól, vagy talán még jobban, mint Malek Mercury-ét a Bohém rapszódiában -, Hanks remekül játszotta a menedzser szerepét, és a rendező is jól rakta össze a filmet. Mindezek együtt egy remek - szinte dokumentumértékű - mozit hoztak össze. Mindenkinek, aki a műfajt kedveli, kötelező megnéznie.

Nézhető, de Freddy M.feldolgozasa jobb volt. M. Jacksonról is illene, mondjuk nekem ő a király. Adakozási szempontból is.

Elvist sose szerettem, ezek után se tudom, a film giccses, és a szinesz is harmatgyenge , Queen se volt a kedvencem de sokkal jobb filmet csinaltak róla, a színész is ezerszer jobb volt. Végig néztem, de nem varázsolt el. 10/5

A cím megtévesztő lehet. Szerencsésebb lett volna az, hogy Tom, vagy esetleg Az amerikai szórakoztatóipar financiális háttere a hidegháború alatt. Mindkettőről többet megtudunk, mint Elvisről. A látottak alapján a király egy napi 24 órában nyitott szájjal, csábosan pislogó báb volt.
De nem akarok igazságtalan lenni. A film néhány helyen érdekesen boncolgatja a zene és előadásmód mágikus erejét, illetve azt a különös hatalmat, ami a "mágust" és közönségét kölcsönös függőségbe hozza.

Baz Luhrmann filmjeit csak utálni vagy imádni lehet. Én (ezt is) imádtam , ahogy A nagy Gatsbyt is de ezt talán egy picit még jobban. Az eklektikát az első órában szokni kellett de aztán vitt magával mint a gyorsvonat, hogy aztán a végén jól elgázoljon. Austin Butlerbe pedig mi tagadás szerelmes lettem... :) Azok a szemek, atyavilág.

A másik hozzászólásodhoz kiegészítés: Priscila ugyanakkor mindenhol azt nyilatkozta/zza azóta, hogy a válásuk után még jobb barátok lettek, Elvis akár hajnali kettőkor is beállíthatott hozzájuk, ha látni akarta a lányát és ők is bármikor mehettek Gracelandre. (Mentek is.) Annyira komolyan nem vehették a fenyegetést, vagy már akkor is alkotott a bulvársajtó és jól felfújta a sztorit.

Ha valaki azt mondja nekem, mielőtt látnám a filmet, hogy egy Elvisről szóló filmben rap dalok vannak, elküldeném melegre. De így, hogy láttam párszor már, egyszerűen nem tudok más dalt elképzelni például abba a jelenetbe, amikor dühösen a Beale streetre megy a verdával. Ez mindegyik Elvis-dal! És ez is mutatja, mennyire friss a zenéje, hogy ennyiféleképpen fel lehet dolgozni és mindegyik stílussal jól fuzionál. Na meg azért az is egy kreatív fricska a rendező részéről, hogy Elvis zenéjét - legalábbis az ötvenes években - a saját kortársak egy része ugyanúgy bicskanyitogatónak, ízléstelennek találta, ahogyan most néhányan a rapet. :P Az eleje meg hogyne pörögne! Egy fiatal, felfutóban lévő világsztár életét mutatja be... Koncentrálni kell. Ez lenne az alapvető elvárás minden filmmel szemben, hogy a megértéséhez, befogadásához oda kelljen figyelni. Úgy nem lehet felülni a flow-ra, hogy közben a Facebook falat böngésszük. (Nem neked szól, csak általánosítok.)

Ez kimaradt: "Elvis végül 1967-ben Las Vegas-ban feleségül vette majd nem sokkal ezután megszületett egyetlen lányuk Lisa-Marie Presley. Ezek után azonban Elvis megszakította Priscillával a testi kapcsolatot. Priscilla nem sokkal később beiratkozott Chuck Norris karateiskolájába (ahová Elvis is járt), és itt ismerkedett meg Mike Stone-nal aki szeretője lett. Viszonyukat 1972-ig titkolták Elvis előtt. Az hogy ilyen sokáig tudták titkolni, sokat elárul házasságukról. Priscilla 1972 februárjában mindent elmondott Elvisnek, majd elköltözött tőle. Elvis ekkortól fogva zaklatta őket, többször kijelentette hogy mindkettőjüket meggyilkoltatja, és hogy bosszút áll. A fenyegetésekből azonban nem lett semmi."

A film elso fele olyan mintha deg. Hulyegyerekeknek vagtak volna meg. Kicsit gyors a film. Musiceles. Es alig akar lelassulni. Feluletes kisse. Valamennyire azert lelassul. Jok a zenek. Jo a hangulat azert. Nem tunik hosszunak. Jol beszel elviszul a szinesz. A rap szamok nagy mellefogas. Izlestelen borzasztoan

De a film egesz jo. Nezheto

Rettenetesen rossz film, sokszorosan kimeríti a giccs fogalmát és nem a jó értelemben, a 3 pontot érdemli Austin Butler, a zenék és a fellépőruhák, minden más kuka.

Nincs ezen mit ragozni, csillagos 10-es. Soha ennyire jó életrajzi filmet nem láttam, egyetlen egy pontján nem lehet(nem is kell) fogást találni rajta. Hibátlan mozi.

Oscar díjas lesz, az fix!

Másodszorra látva is 10. New Yorkban voltam és két filmet néztem meg , a Top Gunt és ezt. 25 perc késéssel jutottam be a fullházas előadásra de akkor kezdték még csak adni a filmreklámokat (még 10 perc min ) úgyhogy nem maradsz le semmíről a bőséges reklámok miatt. Szuper élmény volt. Elvist 2 éve kezdtem hallgatni és fantasztikus lemezei vannak olyan számokkal amiket sose játszanak. 17 slágere vezette a slágerlistákat de a 3 Grammy dijjából konkrét zenéjéért (tehát nem életmű) mindössze a 3 -ik Gospel albumát (He Touched Me) jutalmazták. Na most ha Elvishez van kötve konkrétan a rock and roll születésnapja akkor ki mindenki más kapta azokat a díjjakat?
Ha lehet akkor valamilyen hangrendszerrel nézd meg eredeti nyelven. Döbbenet hogy nem használtak technikát Elvis beszéd hangjának visszaadásakor. Ez a pali hónapokig tanulta csak Elvis beszédét annak mélységét ( amit ma úgy hiányolok). A jó mélyfekvésű hang nagyon ritka manapság.

Ebből a fimből megtudtam, hogy Elvis nem is a zenéjének köszönheti a sikerét, hanem a péló remegtetésnek.
A dalokat egyébként jól válogatták össze, és még a stáblista alatt futó zene is ütős.

Sose voltam oda Elvisért, ám most a film emberközel hozta. Nagyon megérintett a sorsa, mert én is csapdában érzem magam. Azt nem tudhatjuk, hogy az ezredes nélkül is magasra szárnyalt volna-e, de azzal, hogy szárnyát szegte, megölte a lelkét. A főszereplő fantasztikus alakítást nyújt. Lenyűgözően játszik! Hanks is hozza a formáját: olyan hiteles a szerepben, hogy hogy a legszívesebben leköpné az ember. :)