Téma: A tetõ

Vinogradov 2008 okt. 31. - 17:17:33 Előzmény zsouzs
(2/2)
"Most már én is kezdem elhinni, hogy Vergiliusnak igaza volt: valóban Itáliában honolt - mit honolt, valósággal trónolt - egykor az aranykor emberisége, s még a legkisebb pór feje körül is ott derengett a tiszta ész és szellem messze ragyogó glóriája..." - az idézet ugyan a tizennyolcadik század nagy tudósának és közírójának, Georgh Christoph Lichtenbergnek egy Friedrich Schlegelhez írott levelébõl származik (aki ráadásul nem italo- vagy grekomán, hanem egyenesen anglomán volt), de egyrészt azért jelentõs, mert a nagy szatirikus ritka elismerõ mondatainak egyike, másrészt azért, mert szavai ma is ugyanolyan érvényûrek, mint leírásuk pillanatában.

S ennek az igazságnak illusztrálására talán éppen Vittorio de Sica filmjei a legszemléletesebb példák.

Az "Il Tetto" különösen is.

Ugyan nem a mester legnagyobb alkotásai közül való, bár hõsei az olasz neorealizmus jellegzetes verrista profiljait viselik, ám a történetük, olybá tûnik, megnyugtató (nem a modernizmust elõjegyzõ progresszív módon jellemzõ elliptikus - triviálisan, ha úgy tetszik, "félbemaradt") véget ér, de már látszólagos egyszerûsége (félig-meddig már-már banalitása) miatt is leírhatatlanul bájos.

A szereplõk pedig még inkább azzá teszik.

A film modern, hallatlanul eredeti tündérmese: a lírai (néhol a már-már romantikus) realizmus hangján szól s mondja el egyszerû, emberi történetét, egy vidékrõl a városba felköltözött pár lakáshoz jutásáét, amely egy zseniális zárószekvenciában, az éjszakai házépítés nagyszabású filmes metaforájában realizálódik.

A film azonban jóval több, mint az õ történetük: a nehézségek súlyát felfogó és erejüket tompító szociális háló, a szolidaritás egyik legszebb filmtörténeti megfogalmazásával van dolgunk (amelyben már láthatjuk a negatív példát is = a hõsünket feljelentõ szánalmas, kisstílû helyi telekspekulánst), mely egyúttal a korabeli társadalmi nehézségeket, problémákat is olyan pontosan bemutatja, hogy eszünkben sincs megkérdõjelezni, hogy az itt látható kicsit egyszerû, de Sica hallatlanul szeretetreméltó és bájos hõse nem létezik.

Ugyanis, ha már az '50-es évekbeli ember is nehezen fogadta el ezeket a csodálatos jellemeket ebben a közegben, vajon a XXI. századé hogyan viszonyul hozzájuk?
Ha már a korszakban mérföldes távolságra voltak a sokak által megtapasztalt világhelyzettõl, vajon ma mit szólnánk hozzájuk, ha nem ebben a formában tálalta volna történetüket a Mester?

Eppur si muove - voltak, vannak, lesznek ilyen emberek az itáliai ég alatt. Számuk ugyan egyre fogyatkozik, de amíg akadnak, addig nem múlt el a világ dicsõsége...

De Sica lírai egyszerûségével pontosan errõl mesél nekünk...

Amíg egy ember álmodja és ápolja az Aranykort, addig létezik is az...
Amíg "még a legkisebb pór feje körül is ott dereng a tiszta ész és szellem messze ragyogó glóriája"...
10/10
zsouzs 2008 okt. 26. - 16:51:20 10/10
(1/2)
Huhetetlenül bájos, aranyos és nagyon olasz ez kis film. Ha esetleg vmelyik adó újra vetítené.., és valaki idetéved: feltétlenül nézze meg..! (a mo-i lakáshelyzetet is, minnyá más szemmel látná:-))