Zita0976 2012 febr. 07. - 11:17:26
(782/2362)
malczikaantaika@gmail.com Én nem felmenteni akarom Cemilt a sok hülyesége alól,de pl.:mikor Rasszidot véletlenül leszúrta Cemil , úgy gondolom hogy Lamia életét hatványozottan megmentette , mert ha megerõszakolja az a szemét elveszthette volna Meleket hiszen már várandós volt, nem beszélve arról a lelki sebrõl amit akkor szerezhetett volna.
Nem azt mondom hogy a börtönben töltött idõ leányálom volt neki, de láthattuk azt is hogy Celmil mennyire szenved a lelki-ismeret-furdalás miatt.
A másik az esküvõn mikor Kenan beállított , Lamia NEMET is mondhatott volna Cemilnek , ebben a szituációban Kenan és Lamia voltak a hibásak mert nem bíztak egymásban.
Azt hogy az "acélhercegnõvel" összefogott volna Cemil,az túlzás mert az elsõ alkalommal mikor Cavidant megkereste azzal hogy szövetkezzenek Kenan és Lamia szerelme ellen, idejük sem volt mert Cemil és Lamia is börtönbe került.
Még egy utolsó megjegyzés : Cemil így harcol a szerelméért SZERELEMBEN ÉS HÁBORÚBAN MINDENT LEHET.
Különben ha Lamia és Kenan szerelme olyan erõs lenne mint sokan hisszük , akkor minden áskálódás ellenére is gyõznének,kitartanának egymás mellett.
10/10
antsa10 2012 febr. 07. - 10:05:14 10/10 Előzmény kiskukac63
(781/2362)
Hát én sem érzem úgy, hogy Cemilt pozitív szereplõnek fogom tekinteni!
Semmit nem csinál csak kivár, amíg más elvégzi a piszkos munkát.
Engem is elszomorítanak az események, K és L már megint nem kommunikál. Úgy élnek egymás mellett, mint két idegen.
Én az Amazonon láttam a könyvet(sajnos csak eredeti nyelven), de az 399 oldalas. Bár szerintem ez kiadás függvénye.
kiskukac63 2012 febr. 07. - 08:42:27
(780/2362)
Cemil nálam sem billent át negatívból pozitívba, és szerintem nem is fog, a végkifejlettõl függetlenül. Igaz, némi javulást mutat: kezdetben volt a halálos fenyegetés, az õrjöngõ bosszú, majd ez "sima" gátlástalanságba, ármánykodásba ment át, jelenleg pedig egyszerûen csak hagyja, hogy más ártson Kenannak. A sorozat elején már megfogalmazta 2 fõ célját, miszerint Kenan körül mindenáron, mindent felégetni, tönkretenni, és elérni, hogy valaki végre õt is szeresse. És tényleg az egész élete és minden ténykedése errõl szól. Most olvastam egy másik fórumon, hogy a film alapjául szolgáló regény alig 280 oldal és fele ennyi szereplõje van. Hát volt fantáziája a forgatókönyvíróknak!
offtopic
ildimix 2012 febr. 07. - 07:14:20
(779/2362)
Sziasztok!

Én most cavidannal értek egyet, szerintem kenan a fiatal zenészben arany mazsolát fogja látni. A lány viszont 1 számító alak, õ nem szereti kenant, csak a zenéjét. Kíváncsi leszek igazam lesz? Kenan összejön a lánnyal?

Üdv: Ildimix
10/10
malczikaantaika@gmail.com 2012 febr. 07. - 07:08:51 10/10 Előzmény Istanbul
(778/2362)
Cemil és a biztonság?? Nem gondolod komolyan??!
10/10
malczikaantaika@gmail.com 2012 febr. 07. - 07:06:09 10/10
(777/2362)
Miért pozitív Cemil??? Mert összeszûri a levet a hercegnõvel? Mert börtönbe juttatta Lamiát? Mert nem engedte el, amikor el kellett volna engednie? Miért???
10/10
malczikaantaika@gmail.com 2012 febr. 07. - 07:04:19 10/10
(776/2362)
Cemil miért pozitív szereplõ? Az ármánykodása és a szemétkedései miatt? Miatta került börtönbe is Lamia, amikor majdnem elvették Tõle a gyermekét! Egy szemét alak, aki csak apuci miatt ilyen nagy legény!!!
10/10
ciliegia 2012 febr. 06. - 23:35:11 10/10 Előzmény kiskukac63
(775/2362)
Egyetértek.:-)
Lamia nem Kenant szerette, hanem csodálta a mûvészt és rajongott a zenéjéért.
Cemil, Nimet egyre inkább pozitív szereplõ...Cavidan ármánykodását már unom kicsit (és Kenan viselkedését is)...szerintem nélküle is kiderült, hogy nem illenek össze...maximum csak felgyorsítja a dolgokat.

Bevallom a korábbi lelkesedésem a sorozat iránt kicsit most csökkent, inkább nyomasztónak érzem de lehet, hogy majd visszatér a kedvem.

Egyébként nekem tetszett Nazim monológja...volt benne igazság.
Istanbul 2012 febr. 06. - 21:02:26
(774/2362)
Kenant Cemil ismeri a legjobban, nem véletlenül hiszen együtt nõttek fel.
Amikor Lamia a tengerparton dolgozott és Kenan visszavitte Istanbulba, Cemil megmondta az apjának, hogy õ most vár és végignézi, ahogy majd Kenan elköveti az újabb és újabb hibákat. Úgyis lett, Kenan hagyta magát befolyásolni Cavidan által és együtt el akarták venni Lamiától a gyermekét. Ekkor Cemil mentette meg Lamiát. Amikor Lamia elköltözött Cemiltõl, Cemil megmondta az apjának, hogy Kenan sorra fogja elkövetni a hibákat és Lamia visszafog menni Cemilhez. Az pedig szerelemmel fogja várni.

Kenan és Cemil között az a nagy különbség, hogy Cemil rendíthetetlen, míg Kenant a hízelgõ, kétszínû számítók mindig befolyásolni tudják.
10/10
antsa10 2012 febr. 06. - 20:06:53 10/10
(773/2362)
Én attól tudnék hányni, ahogy Suzanne asszony Makbuléval bánik.
A szemébe mosolyog meg jópofizik, a háta mögött meg lehülyézi.
Közben meg ingyen lakik nála.
Zita0976 2012 febr. 06. - 19:56:59
(772/2362)
Részben egyetértek Istanbul és Kiskukac véleményével , de Kenan is úgy kezeli Lamiát hogy már "megszerezte"
csökkent így (Lamia)értéke.
Kenan elvárja hogy õt mint mûvészt mindenben támogassa Lamia , de az éremnek is 2 oldala van .
Kenan mikor dicsérte Lamia sikereit? Emlékezzetek vissza pl.:mikor filmszerepre kérték fel Lamiát milyen lekicsinylõ volt Kenan vele szemben .
Ipek szerintem egy számító nõ , és valóban a zenetudására néz fel Kenan nem mint nõre.
A mai részében az éttermi jelenetnél nagyon nagyot csalódtam Kenanba mikor Melek az asztalnál játszott a csörgõjével..
(Zajt csapott) Kenan Lamiát "okolta" ezért.
Nekem úgy jön le az egész , hogy Kenan a karrierjét nem tudja összeegyeztetni a magánélettel, ezért nem fognak tudni együtt maradni.
Ami pedig Cemilt illeti szerintem egyre pozitívabb figurát ölt fel , nekem egyre szimpatikusabb !
Makbulét nagyon sajnálom hogy neki semmi nem akar sikerülni,hisz csak szegényt MINDENKI kihasználja..!
Istanbul 2012 febr. 06. - 19:08:55
(771/2362)
Igen, Lamia nem gyakorolja a megengedhetõ nõi melegséget. Átölelhetné, megpuszilhatná Kenant gyakran. Rossz érzés még a nézõnek is, hogy olyan mintha nem sok közük lenne egymáshoz, mert soha nem ölelik át egymást. Fõleg a mostani nehéz helyzetekben nagy szükségük lenne erre. Nekem sem szimpatikus ahogy Lamia Makbulét kezeli. Bár ne felejtsük el, hogy Makbule meg akarta mérgezni Lamiát, de szerencsére meggondolta magát. Viszont Makbulét nagyon csúnyán kihasználta Cemil, amirõl Lamia végig tudott. Szóval sokkal többet kellene, hogy látogassa Makbulét.
kiskukac63 2012 febr. 06. - 18:08:15
(770/2362)
Lamia anyaként tökéletes, de nõként közel sem. Egyre jobban úgy tûnik, hogy talán sohasem szerette igazán Kenant, Õ inkább a gyönyörû dalokat szerzõ és elõadó, számára elérhetetlennek tûnõ nagy mûvészért rajongott naiv kislányként, és amikor már elérhetõ lett számára, nem tud mit kezdeni a helyzettel. Korábban is folyton a szenvedésbe, sírásba meg a naplójába menekült, ahelyett, hogy felvállalta volna õszintén az érzelmeit és küzdött volna a "szerelmükért." Többen is megfogalmaztuk már, hogy nagyon hiányzik közös kapcsolatukból a "kor erkölcse szerint még megengedhetõ" testiség, azt a picit is mindig Kenan kezdeményezte, a sorozat elején közel sem volt ennyire illedelmes és szemérmes Lamia. Nekem nem igazán jön be az sem, ahogy Makbuléhoz, vagy akár Szüzan nõvéréhez viszonyul.
Istanbul 2012 febr. 06. - 16:09:22
(769/2362)
Igen, szerintem is Lamiának kedvesen el kellene mondania Kenannak, hogy õ most mit érez, hogy hanyagolva érzi magát, de örûl Kenan sikereinek.
Ez az Ipek eddig nagyon unszimpatikus nekem, mert az étteremben Cavidant dicsõítette, holott tudja, hogy Kenan Lamiával él és közös gyermekük van. Szemétség volt tõle, ott elõadni, hogy Kenan és Cavidan szerinte nagyon illettek egymáshoz. Ha neki Cavidan a szimpatikus, akkor valószínûleg õ is egy számító nõ.
Kenan szemét volt akkor amikor Ipek dicsérte Cavidant, mert úgy nézett Cavidanra, mintha bánná az Ipek szerint "csodálatos" nõ elvesztését. Ez szörnyû volt Kenantól.
Cemil rögtön átlátta a helyzetet az étteremben, látta, hogy Kenan óriási hibát követ el, mert Lamiát féltékennyé teszi. Cemil ezt nem tette volna. Például emiatt is Cemil egy olyan férfi akivel nagyobb érzelmi biztonságban érzi magát egy nõ, mint Kenannal.
10/10
antsa10 2012 febr. 06. - 15:39:25 10/10
(768/2362)
Szerintem sem a nõt látja benne!
Az viszont kár, hogy nem veszi észre L milyen rosszul érzi magát / mondjuk õ is hangot adhatna annak, hogy mellõzve érzi magát. Persze ezt csak úgy, hogy közben érezteti K-val, mennyire örül a munkakedvének stb...
Az éttermes jelenet meg tuti, hogy nem volt véletlen!!! Az a sze...t banya tudta, hogy ott lesznek. Le merném fogadni õ szervezte a kis hegedûscsajt!!!!!
kiskukac63 2012 febr. 06. - 15:20:52
(767/2362)
Szerintem Kenan az eddigiek alapján nem igazán nõként néz fel Ipekre, inkább a feltétlen rajongás, a lány tehetsége szédíti el, és lehetõséget lát benne arra, hogy az õ karrierje is újra szárnyaljon. Nagyon szomorú, hogy mindeközben a család sérül. De erre napjainkban is számtalan példát látunk a mûvészvilágban.Lamia meg elgondolkodhatna Nazim szavain..
10/10
antsa10 2012 febr. 06. - 14:47:33 10/10
(766/2362)
Hol sikerült elolvasni a heti elõzetest????
Légyszi írd meg!!!
Köszi
kriszta83 2012 febr. 06. - 14:31:56
(765/2362)
sziasztok
most néztem a heti elõzetest és kiderült, hogy Lamia es Kenan megint szétmennek :((( eddig minden reszt láttam, nagyon szeretem, de ez mar kezd unalmas lenni :(
10/10
malczikaantaika@gmail.com 2012 febr. 06. - 14:12:58 10/10
(764/2362)
De érdekes! Egy akkora városban, mint Isztambul, hogy lehet, hogy Cemil is és a banya is pont oda mentek vacsorázni, ahol Lamiáék voltak? És Cemil megint milyen aljas, alpári megjegyzéseket tett!!! Apuci elkényeztetett kisfia, egy jellemtelen senki!!! És Kenan milyen hülye!!! Mit eszik ezen az új csajon, miközben a családja otthon várja? És Õ volt az, aki azt mondta, hogy ezt az éjjelt együtt töltik!!!
A dal viszont gyönyörû volt, amit a nõ énekelt és Kenan kísérte hegedûn!!!
10/10
antsa10 2012 febr. 06. - 13:48:21 10/10
(763/2362)
Miért érzem úgy, hogy a hegedûs kiscsajt Cavidan banya szervezte?