ruca60 2012 jún. 19. - 21:55:45
(127125/239045)
Nem kell csöndben lenned! Úgy látszik, meleg van ma. Lesz is még sok-sok nap.
Akkor az én véleményem:
Sosem gondoltam arra, hogy ki kell minden percet használnom arra, hogy úgy éljek, ahogy akarok. Mégis, így visszagondolva, úgy éltem, ahogyan választottam. Ahogyan a sors akarta, (a Jóisten). Volt, ami megadatott, volt, ami nem. Most mit csinálok? Örülök, ha tudok aludni, ha nem fáj a fejem, a lábam, stb. Mire vágyom még az életben? Egészségre, békességre, netán unokákra. Ha lesznek is, már nem sok erõm lesz hozzájuk.
Mit kellene tennem??? Van választásom? Talán abban, hogy melyik könyvet olvasom el, melyik filmet nézem meg, mit fõzök, stb. Mit kell ezen rágódni???!!!
ruca60 2012 jún. 19. - 21:46:39
(127124/239045)
Igen, végeztem vele. Egy kicsit megviselt. Látod, mennyire dicsértétek, mégis rám másképpen hatott, mint rátok. Nekem mégiscsak idegen ez a világ. Hogy éppen csak megfogja a kezét a másiknak, ahelyett, hogy átölelné. Hogy nem mondják el egymásnak az érzéseiket, gondolataikat, gondjaikat, betegségeiket.
A nagypapa szerepe nekem paródia volt...Amíg nevetni kell rajta, addig jó, de ez komoly volt.
10/10
zenepalota 2012 jún. 19. - 21:45:17 10/10
(127123/239045)
Judy Kedves!
Már megegyeztünk többször abban , hogy senkinek nincs sem oka, sem joga kioktatni, felülbírálni másokat!!!!!!!!!!!!!!!
Mi tiszteljük egymást annyira, hogy nem, akarjuk megszabni másoknak, hogyan gondolkozzanak.
Az az elkeserítõ, hogy délután közös erõvel kiszorítottunk ugyan valakit, aki zaklatónak számít,,,de nem értem, hogy most miért támad Valaki más KÖZÜLÜNK???????

Az élj a mának az én olvasatomban azt jelenti, hogy azért születtünk, hogy mindent megéljünk!!!!!!!!!!!!!!

Te Vagy az, Aki nem bántod meg még azt sem aki beléd rúgna!!!!!!
Eszedbe ne jusson hogy felhúzd Magad.
Mindenki azt gondol amit akar, az ingyé van!!!!!!!
Akkor szólsz amikor akarsz,, és azt amit akarsz .
PASSSZZZZZZZ!!!!!!!!!!
ruca60 2012 jún. 19. - 21:39:36
(127122/239045)
Nem örülök, mikor kiderül, hogy egyikünk érzékenyebb, mint a másik. Magamat is beleértve. Nem jó ez, hogy magunkra vesszük a dolgokat.
Itt nincs hangsúly, arcmimika, stb. Nem biztos, hogy azt, amit írunk, úgy, és olyannak akartuk, mint amilyennek sikerül az íráskor.
10/10
döncimama 2012 jún. 19. - 21:12:58 10/10
(127121/239045)
Hát igen, mióta idecsöppentem a fórumra, és látom az ajánlatokat, igyekszem mind megnézni, aminek szimpi a története.
ruca60 2012 jún. 19. - 20:58:46
(127120/239045)
Egyszerûen fantasztikus! Bár így tudnék jósolni, ahogy sejtettem, hogy Te fogsz válaszolni.
Mintha egyszer Te vagy más valaki tette volna fel ezt a zenét itt???
ruca60 2012 jún. 19. - 20:55:34
(127119/239045)
Milyen sok filmet ismersz!
10/10
döncimama 2012 jún. 19. - 20:53:20 10/10
(127118/239045)
Nahát, elkezdtem nézni ezt a A Man Called God-ot, azt hittem, hogy Song Il Gook azon a képen, amin egy fekete, testhez símuló úszónadrágban van és mellette rózsaszínû fürdõruciban áll egy nõci, az a hétköznapjaiból való, de most látom, hogy valszeg egy forgatási szünetben készült.
ruca60 2012 jún. 19. - 20:50:23
(127117/239045)
Sziasztok!
Ki tud nekem segíteni? Mi ez a zene?
http://www.youtube.com/watch?v=Akp12iAyZUA 0:46:55-nél kezdõdik.
10/10
puszilva 2012 jún. 19. - 20:44:57 10/10
(127116/239045)
Hûsöljetek ti is.
10/10
offtopic
zenepalota 2012 jún. 19. - 20:14:03 10/10
(127115/239045)
Milyen szép is,,, Mexicóban kifogni, hogy ne kapjak hõgutát,,,Nepálban, hogy elkerüljem a hóviharos idõszakot.
ÓÓÓÓÓÓÓÓ, van még feladat, mindennek utána nézni, (meg is jegyezni!!!!).
Ám ha a lavina elindul, megállás az nem lesz.

Késõnérõ típus vagyok,, köze ötven éve, hogy elõször akartam Nepálba menni,, most már össze kell szednem magam, hogy meg is valósítsam ,he he he he he ...
10/10
döncimama 2012 jún. 19. - 19:30:45 10/10
(127114/239045)
A kis édes. Nagyon sajnálom, hogy a Temptation of an angel címû sori fordítását a 4. rész után abbahagyták, szívesen megnéztem volna.
10/10
döncimama 2012 jún. 19. - 19:28:42 10/10
(127113/239045)
Nos, bevallom, alig vártam, hogy hazajöhessek, a csoport felét,így engem is elkapott a szapora a nyaralás vége felé.
A kajájuk rettenetes. Minden csupa zsír.
És ami még nem jó, rekkenõ a hõség. De amúgy sok szépet láttunk, és az idõjárásuk miatt a növényzet és az állatvilág is más, ami számunkra igazán különleges.
10/10
döncimama 2012 jún. 19. - 19:18:28 10/10
(127112/239045)
Mexiko nagyon érdekes,több helyen voltam, de ami a legcsodásabb volt benne, az a Karib-tenger.
Kár, hogy nem tudtam hazahozni. Az a gyönyörû kék, tiszta és fincsi meleg víz, az valami isteni!
10/10
döncimama 2012 jún. 19. - 19:08:37 10/10
(127111/239045)
A két filmnek csak a címe ugyanaz, a történet más.
A koreai változat nagyon jó, az egyik kedvencem -Lee Dong Wook- játszik benne.
Az Al Pacino-s filmet is láttam régen, de nem voltam elájulva. A híre nagyobb.
10/10
offtopic
kimbin01 2012 jún. 19. - 18:35:29 10/10
(127110/239045)
Ekkora vágyam nincs, csak az összes olyan múzeumba, ahol a legnagyobb festõk, szobrászok
mûveit szemrevételezhetem.Koreába azért elmennék, hogy a régi emlékhelyekre el tudjak
látogatni.Yushin sírja, és Dokmané, meg a többi királyé, a palotába, meg ilyen
helyekre.Persze végig kóstolni az ételeket,a sojut,.....
10/10
offtopic
zenepalota 2012 jún. 19. - 18:33:55 10/10
(127109/239045)
Folytatom a Jumongot, újranézem,,,,,megéri. )))))))))))))))
10/10
offtopic
zenepalota 2012 jún. 19. - 18:22:51 10/10
(127108/239045)
Olyan egy srófra jár már az agyunk, hogy ihaj,,, csak nem akartam leírni :))))
10/10
offtopic
zenepalota 2012 jún. 19. - 18:21:12 10/10
(127107/239045)
,,,ha már álmaink, és vágyaink sem lesznek,,,hát az a vég!!!!!!!!!

Mexikóba szeretnék menni, de elõbb Nepálba.
Ja igen,, a Nepált Valaki,,, kivesézte nekem:)))))))
10/10
offtopic
kimbin01 2012 jún. 19. - 18:20:58 10/10
(127106/239045)
Tudok róla, éppen ezért idézték a sorozatban Al Pacino filmbéli mondását.