Miután egy éve kiállítása azonnali bezárását követelte egy képviselő, majd letiltották közösségi oldalát, valamint további helyekről ki- és betiltották, drMáriás eldöntötte, hogy jó útra tér, s ahogy a rendes művészek, úgy ő sem fest többé olyan képeket, amelyek nyugtalanság, harag, felháborodás és botrány kiváltására alkalmasak, hanem olyanokat, amelyek megnyugtatnak, elgondolkodtatnak, értékes gondolatokkal töltenek fel és áldásos hatással vannak a szépérzékeinkre.

De mit fessen a belső emigrációba vonult festő? drMáriás olyan művészszemélyiségek portréit és történeteit alkotta meg, akik maguk is belső vagy külső emigrációba kényszerültek, vagy akár börtönbe zárták őket az alkotótevékenységük miatt. Olyat, akit kivégzőosztag előtt állítottak, mégis túlélte, börtönbe vetettek, mire ott megírta élete legfontosabb művét, filozofált, amiért raktárosi pozícióba űzték, forradalmár volt, de a többi forradalmárnak túl forradalmi, polgár volt, ezért nem volt hajlandó szocializmusban élni, orvos, aki a morfiumát arra használta, hogy elmeneküljön a valóságból, vagy éppen kifinomultan álmodozott, mire a származása miatt agyonverték.
Így jelennek meg De Sade márki, Oscar Wilde, Bulgakov, Dosztojevszkij, Márai Sándor, Szerb Antal, Hamvas Béla, Kassák Lajos és mások többek között Csontváry, Rippl-Rónai, Berény, Baselitz, Basquiat, Adami és mások műtermeiben.

Csak semmi politika! – mondanánk, mire kiderül, hogy az mindenhol és mindenben ott van.

(részlet a De Sade márki megkísérti a Kalitkás nőt Rippl-Rónai műtermében című képből)