A Concerto Budapest A Hegedű Ünnepe fesztiválja januárban technikai okokból elmarad, a zenekar a fesztivált későbbi időpontban, nyár elején tartja meg. Január 18-án a Concerto Budapest Hegedűgálát tart, amelyen a Hegedű Ünnepe művészei közül többen közreműködnek. „A Hegedű Ünnepe magvalósítása sajnos több technikai probléma és nemzetközi programegyezés miatt komoly logisztikai akadályokba ütközött. Miután ez a fesztivál kiemelkedő jelentőségű, nemcsak tartalmához, annak művészi ideáihoz is szeretnénk ragaszkodni, ezért úgy döntöttünk, hogy későbbi időpontra halasztjuk a programsorozatot. Január 18-án Hegedűgálát tartunk, amelyen fellép Abouzahra Mariam, Baráti Kristóf, Kelemen Barnabás és Lilia Pocitari, akik Csajkovszkij, Mendelssohn, Brahms és Bartók versenyműveit szólaltatják meg" – nyilatkozta Keller András főzeneigazgató.
A Hegedű Ünnepére megváltott jegyek december 31-ig visszaválthatók.
Koncert kavalkád és ikonikus művek kiváló magyar hegedűművészek előadásában - a Concerto Budapest így ünnepli ezt a csodálatos hangszert 2025. január 17. és 19. között az évad legnagyobb tematikus fesztiválján a Zenakadémián és a BMC-ben. A Hegedű Ünnepe a hegedűirodalom remekeit és a hangszerhez kötődő műfajok sokszínűségét is megmutatja a zeneszerető közönség számára, olyan kiváló művészek közreműködésével, mint Baráti Kristóf, Kelemen Barnabás, Keller András, Kokas Katalin, Pusker Júlia, Roby Lakatos vagy Sárközy Lajos.
„A hegedű hangja közvetlenül érinti meg a szívet, mintha annak legmélyéig hatolna." Yehudi Menuhin szavait három napon át visszhangozzák a koncerttermek a Concerto Budapest idei évadának legnagyobb szenzációján, A Hegedű Ünnepe fesztiválon, mely nemcsak a hangszerben rejlő végtelen lehetőségekre irányítja a figyelmet, hanem egyedülálló alkalmat teremt arra is, hogy Magyarország legkiemelkedőbb hegedűművészei – köztük mesterek és tanítványaik – találkozhassanak egymással.
Baráti Kristóf, Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Pusker Júlia mellett a legifjabb tehetségek is képviselik magyar hegedűsöket Teo Gertler, Abouzahra Amira, Abouzahra Mariam és Kelemen Gáspár személyében. A fellépők között szerepel Lilia Pocitari, a 2023-as Bartók Világverseny győztesét, és Džeraldas Bidvát, a Concerto Budapest állandó vendég-koncertmestere is. A műfaji sokszínűség jegyében a fesztiválon fellép saját zenekarával Roby Lakatos, valamint a Sárközy Collective. A fesztivál különlegessége, hogy a karmesteri pulpituson ezúttal a hegedűművészet legnagyobbjai állnak, akik nemcsak a hangszerük mesterei, hanem a koncertek ihletett irányítói is lesznek.
„A fesztivál idején lesz 20 éve, hogy meghalt mesterem, Kovács Dénes hegedűművész, a Zeneakadémia csodálatos egykori rektora, aki 47 éven át tanította hegedűsök nemzedékeit a Zeneakadémián. Egy éven belül elveszítettünk két nagy magyar hegedűs legendát, Rolla Jánost és Pauk Györgyöt. A Hegedű Ünnepét szeretném az ő emléküknek szentelni.” - nyilatkozta Keller András, a Concerto Budapest főzeneigazgatója és a fesztivál művészeti vezetője. nemzetközi díjakat elnyerve öregbítette a Kafka Fragmente hírnevét.