Jelek, melyekből arra következtethetsz, hogy a romapop műfaj előadója vagy: 1.: a cipőd alapanyaga pár napja még kafferbivalyokból lakmározott; 2.: Jézus a vállán cipelte a négyméteres keresztet, te a nyakadban hordod; 3.: a gádzsikat disznóperzselővel sem tudod távol tartani magadtól, és bebalzsamozás után sem feltétlenül hagynál fel a bulizással. Már ez alapján is beláthatjuk, hogy

nem az introvertált kudarckerülők zenei irányzatáról van szó.

Ám ezen személyiségjegy önmagában a legkevésbé sem garancia a fejlett (ön)kritikai érzékre és a hallgató fájdalomküszöbének tiszteletben tartására, sőt!  Lássunk erre néhány példát!

Jónás Emil: Spártai Kemál

A romapop nyelvújítási törekvéseinek köszönhetően a „raj” többé nem ornitológiai fogalom. (Vagy ha mégis, garantáltan nem költöző madarakról van szó, ugyanis jó eséllyel a tengerbe csapódnának az aranylánc súlyától.) Ehhez hasonlóan a „veretés” sem azt jelenti, mint a 90-es évek körbetartozós, vállalkozói szóhasználatában. Jelen esetben a szólótánc egy típusáról beszélünk, melyhez a hivatalos definíció szerint egy „stabil stlilójú bástya” szolgáltatja a zenét. Ez utóbbit Jónás Emil testesíti meg, aki előadóként olyannyira multifunkcionális, mint MacGyver kezében a fültisztító pálca: miközben összever(et)i a galaxist, Világpanoráma-életműdíjas elméleteket alkot a görög-török kultúrtörténeti rokonságról. Azonban élnénk a gyanúperrel, hogy a dalban emlegetett Kemal nem Atatürköt takarja, az államférfi ugyanis viszonylag ritkán nyálazta össze a tévéképernyőt az Isaura TV-n. Ellentétben a pl. Végtelen szerelem c. sorozat főszereplőjével. (Hogy ezt honnan tudjuk, azt fedje jótékony homály!)

DJ Miki: Armani Gucci

Egyes romapop-előadók kényszerképzete, hogy Al Bano és Gina Lollobrigida szerelemgyerekeként látták meg a napvilágot a Sóhajok hídjának tövében. Nincs ez másként DJ Miki esetében sem, a dolog szépséghibája csak annyi, hogy olasztanárát feltehetőleg az első óra második percében bombatalálat érte. Becsületére váljék, hogy teljes idegennyelv-ismeretét bevetette a dal feléneklése során - más kérdés, hogy ez az autotune-t nem hatotta meg, és tüntetőleg beszüntette tevékenységét. A szoftverlázadás ugyanakkor cseppet sem meglepő, az Ázsia Centerben fellelhető Gukki- és Ármáni-termékek vélhetőleg kevésbé hamisak, mint a DJ Miki által kibocsátott melódiák. Ugyanakkor nem kizárt, hogy művészünk személyében egy inverz reklámszakembert tisztelhetünk, aki annak fejében zsebel be vagyonokat divatcégektől, hogy mielőbb felhagy népszerűsítésükkel.

Kamy: Pitbull terrier

Ha létezik kutyafajta, melynek kijutott a pocsék marketingesekből, az a pitbull terrier. Nos, Kamy imázsépítés terén hasonlóan hasznosnak bizonyult a pitbulloknak, mint egy Szent Patrik napi fesztivál a felépülő alkoholistáknak. Jóllehet,

a harcikutya csupán képzavaros metaforaként jelenik meg a dalban, mint az idejekorán becsicskított, szeszegér élettárs megfelelője.

Valójában azonban az énekesnő szolgálna rá az ominózus jelzőre, mint a muzikális csibészelés nagymestere. Mi viszont azt mondjuk: inkább varrják össze 30 öltéssel alkarunkat egy marcangolást követően, minthogy valaki olyan rímpárokkal traktáljon minket, hogy „"úgy tántorogsz, kedvesem, mint egy kicsi bakkecske."

J.R. Fecó: Facebook

„A Facebook nem társkereső platform, ha nem ismersz, kérlek, ne jelölj be!” – egyes női felhasználok már évekkel a #metoo mozgalom megjelenése előtt bevetették a jól ismert verbális gázspraydózist, megelőzendő a kifogott ponttyal pózoló, élet iskoláját végzett dzsigolók közeledését. Tudjuk, sovány vigasz, de J. R. Fecó Tinder-Facebook-differenciát relativizáló himnusza nem csupán őket érintette kellemetlenül. Bár az előadóművész számára mindez aligha okozott lelkiismereti krízist, a dal tanulsága szerint ugyanis győztesen került ki az online ismerkedésből – no, nem mintha hasonló zenei közegben létezett volna egyéb opció. Más kérdés, hogy a való életben egy olyan csajozós szöveg, miszerint „gyönyörű vagy, csak kicsit rafinált” előbb eredményezne távoltartási kérelmet, mintsem nászéjszakát.

Kis Grófo: Elmegyek én mulatni

Nem lennénk meglepve, ha kiderülne: a No Roxa Áj és a Nézését meg a járását már sutyiban valamely eldugott eurázsiai féldiktatúra hivatalos himnusza. (Hogy melyiké, arról csak találgathatunk, azt azonban megkockáztathatjuk, hogy az ominózus ország címerében egy pecsétgyűrűs oroszlán feszít hátrazselézett sörénnyel.) No, de utazzunk vissza azokba az időkbe, amikor Kis Grófo még oldalkerekes BMW-vel járta a bulikat, a textilöblítő színű koktélokat pedig csak alkoholmentes verzióban nyakalhatta legálisan. Bár ekkoriban még szerényebb esély volt rá, hogy egyszer kultuszminiszteri pozíciót ajánlanak fel neki, a koronát már ekkor megelőlegezte magának. Némileg joggal, mint minden énekes, akinek csajozási sikerrátáját nem gátolja az orrpolip általi hangképzés ténye.