A káromkodás legalább akkora hungarikum, mint a Coca-Colás flakonba töltött sebbenzin ízű szilvapálinka, vagy a jégkrémes dobozban tárolt pörköltmaradék. Nem csoda, hogy az aczéli kultúrpolitika hanyatlását követően már az is felszabadító erővel bírt, ha egy-egy lófütty felbukkant a dalszövegekben. Lássuk a rendszerváltás utáni szókimondó szövegek evolúcióját!
A mulatós zenék
Mint tudjuk, a mulatós az a fajta THC, mely sosem ürül ki a magyar néplélekből, ez pedig már hosszú évekkel azelőtt is így volt, hogy a Kendermag Egyesület először emelt volna szót a marihuána legalizálásáért. Mindez káromkodással vegyítve pedig jobban reprezentálta a magyar proletariátust, mint egy Bocskai-felsőbe bugyolált éthordó. A pajzán vőfélyhumorral leginkább kompatibilis műfajból már a rendszerváltás előtt is napvilágot láttak ilyen-olyan sufnituning felvételek, melyen egy orrsövény-ferdüléses presszószintis hasonló sorokat danolászik:
„Integessél énutánam, babám, keszkenővel, a mai naptól inkább b…ok egy jó kecskenővel”
Ám a korszak talán legillusztrisabb opusa a 3 deci köménymag verdanyádba-interpretációja, mely a 2000-es évek elején terjedt el a korabeli suttyóportálokon, és melynek előadója Eminemet megszégyenítő vehemenciával adagolja a lófüttyöket. Lagzi Lajcsi 90-es évekbeli kazettaforradalmának kirobbantásával aztán csőstül érkeztek a valószerűtlennél valószerűtlenebb bugyimulatós-kiadványok a Vili és a lányoktól egészen a Kadlott Karcsi-féle Szexi nótákig. Ám ezek jobbára megmaradtak a becsiccsentett, kellemetlen apósjelölteket idéző, összekacsintós humorizálásnál. Ellenben pl. a Nádas-Boncz duó nevével fémjelzett Kalózkazetta tökéletesen alkalmas volt rá, hogy viktoriánus nevelésben részesült nagyanyánkat ízületi problémái ellenére is tökéletesen abszolvált hídba vigye le. Íme, az ominózus hanganyag kultikussá érett darabja:
És egy kevésbé ismert gyöngyszem:
A magyar hiphop
Van egy elméletünk, miszerint Kölcsey annak tudatában írta meg a Himnusz végtelenül kiábrándult és önostorozó sorait, hogy előre látta: az első magyar rapelőadót Fenyő Miklósnak hívják, míg az első országos hírnevű rapformáció Rapülők névre hallgat majd. Tiszta sor, a két említett név olyannyira volt autentikus képviselője a műfajnak, mint Paudits Béla az MMA-nak. Persze fű alatt már a korai 90-esekben is alkottak olyan előadók, akik habitusukban jóval közelebb álltak Ice-T-hez, mint a Gumimacikhoz vagy a Kacsamesékhez, azonban többnyire hasonló színvonalon űzték a rap tudományát, mint később Váradi Jenő a Dupla Kávéból. Arról nem is beszélve, hogy a nagykiadók 1995-ig következetesen idegenkedtek az olyan előadóktól, akik a bakfitty és a kutyafáját helyett olykor élő emberek által beszélt nyelvi fordulatokkal is éltek.
Ekkor aztán a Sony Music leszerződtette a Ganxsta Zolee és a Kartelt, akiknek Egyenesen a gettóból című lemezét - mivel a hulladékszelektálás ekkoriban még gyerekcipőben járt - a konzervatívabb szülők kapásból a kazánba dobták. Ennek pedig vajmi kevés köze volt ahhoz, hogy a csapat nagyrészt egy az egyben lenyúlta a keleti és nyugati parti példaképek szerzeményeit. Annál nagyobb zavart okozott azonban, hogy Zoliék ragaszkodtak a tükörfordításhoz, és nem a Vackor az első bében célközönségének megfelelő nyelvezettel interpretálták a műveket.
A punk- és rockszíntér
Az iménti műfajok hiába is éltek úgy nagyanyáink elméjében, mint vörös szőnyeg a Sátán drogelosztó bordélyának kapujához, a punk- és rockszcénát már az ominózus 3 T-s korszak végeztével sem jellemezte különösebben az öncélú(!) káromkodás. (Az Erdős Pétert méltató rigmusokat pl. tekinthetjük tökéletesen indokoltnak.) Így aztán a rendszerváltás egyedüli hozadéka az volt, hogy a punklemezek hivatalosan is megjelenhettek, a rock- és metálanyagokon pedig elvétve helyet kapott egy-egy szanaszét b@szott rock and roll, mi a f**t akarsz még? kabbe, vagy b@ssza meg a mikulás a karácsonyát. De hol volt mindez ahhoz képest az ún. kártékony üzenetek szférájában, mint Ne ellenkezz a pincében, Rózsi, a hordót is be kell dugaszolni?
