Bon Jovi: Always

A Bon Jovi volt az a rockcsapat, melynek sosem kellett baklavaszirupért kilincselnie az Ázsia boltban, azt ugyanis hordószámra állították elő lírai dalok formájában. És bár zeneileg talán nem az Always titulálható a franciadrazséban panírozott mézeskalácsház legszemléletesebb megfelelőjének, a dalnak kétségtelenül előnyére vált volna, ha a Jont szövegírás közben valaki nyakon borítja egy vödör ökörfikás kútvízzel.

Ott leszek, míg a csillagok ki nem hunynak, míg az egek széthasadnak, a szavak nem rímelnek, és tudom, ha meghalok, rád gondolok, és örökké szeretni foglak

– lássuk be, hasonló sorokat még Kozso sem vetett papírra a kandalló előtt, miközben meztelenül hasalt a kiterített hupikék medvebőr-szőnyegen. Ám később a dalszövegből kiderül, hogy a frontember pavlovi reflexeit nem más indította be, mint egy félrekamatyolás okozta konfliktus, melynek legideálisabb feloldása köztudottan az, ha a férfi lemegy rimánkodó törpeuszkárba.

Bryan Adams: Please Forgive Me

Bár Bryan Adams elvitathatatlan fejezete az általános rocktörténetnek, élünk a gyanúperrel: ha ő nincs, senki nem ünnepelné a Valentin-napot. (Vagy legalábbis a szív alakú szuvenírpárnák sorozatgyártói garantáltan csődbe mentek volna.) Mindemellett balladáiban egy bizarr kettősséget vélünk felfedezni: a ráspolyos hang és az andalító dallamok elegye azt az érzetet keltik, mintha dörzsszivaccsal esnénk neki a nagymuter selyempongyolájának. A Please Forgive Me esetében ugyanakkor tripla hangerővel fújhatunk glicerinriadót, a szerző bocsánatkérésének tárgya ugyanis maga a szerelem. Márpedig mutasson nekünk valaki egy nőt, aki nem a Disney-univerzum része, és „bocsáss meg, nem tudlak nem szeretni” vallomást követően nem tuszkolja ki partnerét azonnal a gangra egy partvisnyéllel.

Mötley Crüe: Without You

A Mötley Crüe egykor két dologról volt hírhedt: amit nem tudtak meginni vagy megdugni, azt felszívták vagy belőtték; ha szerelmes dallal próbálkoztak, annak legjobb esetben is ijesztő következményei lettek. Kiváló példa erre a Dr. Feelgood lemez egyetlen bugyinedvesítő tétele, melyben a Vince Neil azt próbálja elhitetni a meg nem nevezett célszeméllyel: nélküle semmi értelme az életének, ezért minden mindegy alapon még az őt fazonírozó kutyakozmetikust is képes lenne kirúgni. A Without You egyértelműen mutatott rá, hogy mindenkinek jobb, ha a zenekar nem kezd lírai húrok pengetésébe, és megmarad a szerelem akciórészénél.

Extreme: More Than Words

Jobb, ha az elején leszögezzük: az Extreme egy több mint kiváló zenekar. Ám Harikovszki Rezsőné kistarcsai bolti eladó hipersebességgel csévélt volna a Danubiusról a Sláger Rádióra, ha egy tréfás kedvű programigazgató a lejátszási listában zöld utat ad Get The Funk Out - vagy a Rest In Peace-kaliberű daloknak. A lakossági közízléssel tökéletesen kompatibilis More Than Words azonban ideálisnak bizonyult a tévés-rádiós sugárzásra, még akkor is, ha egy lámacsorda egyévnyi nyáltermelését hordozta magában. Bár a szerzemény védelmére szóljon, hogy dob híján megnehezítette azon párok dolgát, akik rockballadák hallatán kényszeres lassúzásba kezdtek.

Meat Loaf: I’d Do Anyting For Love

Egy messzi-messzi galaxisban, amikor az MTV még zenecsatornaként funkcionált, a szóban forgó dal a napi rotáció része volt. Ami csupán azért volt kellemetlen, mert a 7.40-es hosszával vágatlanul került adásba, a dal végére pedig kamaszfiú létünkre is nagyobb melleink nőttek, mint az Edward Nortont absztinens gyűléseken ölelgető Meat Loafnak. A musicalre pedig – melynek elemei kétségkívül felfedezhetőek az ominózus lírában – már a 90-es évek elején is úgy tekintettünk, mint az amerikai háztartásbeliek operettjére. És ha az extrém giccsfaktor nem lett volna elég, a néhai énekes által közvetített pátosz mintegy megágyazott Samu és Frodo kvázi szerelmi jelenetének A király visszatér-ben.