De mégis miért lúdbőrözünk a zenétől?

Az egész az ősi érzésekre vezethető vissza.

Észrevetted már, hogy amikor a lejátszási listádon egy olyan dalhoz érsz, ami eltalálja a megfelelő akkordokat, a tested az öröm fizikai pályájára lép?

Megnövekszik a pulzusod, a pupillád kitágul, megnövekszik a testhőd, az agyad pedig elönti a dopamin.

De mégis miért történik mindez?

Körülbelül az emberek fele beleborzong a zenehallgatásba. A kutatások szerint ez azért van, mert

a zene egy ősi jutalmazási mechanizmust indít be az agyban:

olyan hatással van az agyunkra, mint a szex, a szerencsejáték vagy a chips.

Érdekes, hogy a dopaminszint már pár másodperccel a dal csúcspontja előtt tetőzik, ezért az agyunk jó hallgatóság: megjósolja, mi fog történni. Ám a zene trükkös és kiszámíthatatlan, és késlelteti ezt a pillanatot, ám amikor eljön, akkor bumm, elégedetten sóhajt fel az agy, hiszen végre itt a pillanat, amit megjósolt – na akkor következik be a borzongás.

De mint mindennel, ezzel kapcsolatban is vannak eltérő elméletek: például Jaak Panksepp neurológus szerint a szomorú zenéktől gyakrabban borzongunk, mivel a melankolikus dallam egy ősi, hidegrázás érzést aktivál, amit őseink akkor éreztek, ha elszakadtak a családjuktól. Ami érdekes ebben, hogy ez nem szomorítja el a hallgatót, mivel

a művészet által átélt szomorúság kellemesebb, mint a hétköznapi keserűség.

Egy másik elmélet szerint az érzelmeket feldolgozó amygdala egyedi módon reagál a zenére. Egy komor dallam félelmet válthat ki, de amikor az agy rájön, hogy nem valós a veszély, pozitív választ küld, ám a hidegrázás megmarad.

A kutatók nemrég állítottak össze egy listát, amin azok a dalok szerelnek, amiktől biztos, hogy megborzongunk.

(via Mental Floss)