Billie Eilish elkészítette legújabb videoklipjét

A 19 éves szupersztár már nem csupán rendezőként, de vágóként is bemutatkozik a Male Fantasy című számhoz készült kisfilmben.

A Male Fantasy című dal már a hetedik kislemezre és videoklipre másolt tétel a hétszeres Grammy-díjas énekesnő idén nyáron megjelent Happier Than Ever című második stúdióalbumáról, és sorban a hatodik, amit rendezőként is Billie jegyez.

Forrás: Rodin Eckenroth/FilmMagic

 

Eilish az Instagram oldalán jelentette be, hogy új videoklippel jelentkezik, a posztban pedig azt is elárulta, hogy a rendezés mellett ezúttal már a vágásért is egyedül ő felelt, ami óriási öröm és hatalmas élmény volt számára. 


A melankolikus, akusztikus ballada a Grammy-díjra is jelölt Happier Than Ever című korong zárótétele, amelyet korábban már élőben is előadott bátyja és producere, Finneas társaságában a Vevo Live akusztikus minikoncert keretein belül.


A szám szövegében a pornográfia megjátszott, hamis világára való utalás mellett egy szerelmi csalódás története rajzolódik ki, a dalt pedig Eilish az egyik személyes kedvencének nevezte.

Forrás: Gary Miller/WireImage

 

“Nehéz sebezhetőnek, őszintének és nyitottnak lenni a jelenlegi életemmel kapcsolatban. Sokkal könnyebb, ha a múltamról, illetve arról írhatok, hogy hogyan éreztem magam, hogy új nézőpontot találjak valamire, ami korábban történt velem, ezzel is kiemelve magam a szituációból. Nem gyakran írok arról, amin éppen keresztül megyek, mert nehezemre esik feldolgozni. Így ez a dal is a korábbi érzéseimről szól. A megírása egyszerre volt kemény, megnyugtató, leleplező, kitárulkozó és hihetetlenül katartikus is.”

 

 

A PORT.hu zenés műsorának vendégét legtöbben onnan ismerhetik, hogy szinte állandóan síkideg, csak ő nem alakul át tomboló zöld szörnyeteggé, mint Bruce Banner. Turai Barna sokat köszönhet ennek az oldalának, emiatt kaphatnak nagyobb teret komolyabb projektjei is.