Demjén Ferenc: Honfoglalás

Ha a Honfoglalásból készült is anno bakiparádé, az vélhetőleg egy jól felfogott érdekből soha nem került nyilvánosságra: a közönség nem tudta volna megkülönböztetni a mozikban bemutatott produkciótól. De ne legyünk igazságtalanok, abból a hálátlan alaphelyzetből, hogy a húszfős ősmagyarság vezérét egy olasz színész alakítja, Stanley Kubrick sem lett volna képes előnyt kovácsolni. És bár a mai napig nem találkoztunk élő emberrel, aki méltatta volna Koltay Gábor produkcióját, Demjén Rózsi Honfoglalása amolyan alternatív Himnusszá avanzsált. Ennek köszönhetően pedig szintetizátoros feldolgozásai aluljárós túljátszottságban megelőzték Vangelis 1492-ét, a Keresztapa-betétdalt, de még a Székely himnuszt is.

Takáts Tamás Dirty Blues Band: Pocsolyába léptem

Amíg a Földön magyar szív dobog, a vőfélyhumor uralmát nem sok minden veszélyeztetheti. Titkon ugyanis mindannyiunkban ott él egy cipóképű kistérségi nagybácsi, aki körömlakklemosó-ízű házipálinkájának kínálgatása közben csuda frappáns pajzán viccekkel szórakoztatja a rokonságot. Ezt a Takáts Tamás Dirty Blues Band is felismerte, és az etyelepetyés-kikacsintós áthallásnak köszönhetően a Pocsolyába léptem nem kerülhette el sorsát: lakodalmas zenekaros átiratára a mai napig olyan vonatozást generál, melyről George Stephenson legvadabb lázálmaiban sem mert volna gondolni.

Soho Party: Az éjjel soha nem érhet véget

A magyar foci évtizedekig hasonló állapotban volt, mint a szovjet párttitkárok, akiket saját haláluk sem gátolt meg abban, hogy a Vörös téri tribünről integessenek a felvonulóknak. Persze egyesek már azt is diadalként élték meg, ha a válogatott 1-1-es döntetlent játszott az panamai vesebeteg vízidisznók csapatával, de ez mit sem javított a valós helyzeten. Aztán jött a 2015-ös EB-selejtező és a reménysugár – vele együtt pedig minden idők egyik legbizarrabb focihimnusza. Az Éjjel soha nem érhet véget ugyanis azáltal öltött induló jelleget, hogy valaki a lelátón ezen dallal tudatta szurkolótársaival poszttraumás stresszszindrómáját. Egy évvel később pedig már a Nagykörúton zúgott a szerzemény, és még így is hálásak lehetünk a sorsnak, hogy a vírusgazda anno nem Zoltán Erika Túl szexi lány c. klasszikusába kezdett bele. (A focira nézve hasonló relevanciával bírt volna ugyanis.)

Magna Cum Laude: Pálinka dal

Abban az országban, ahol a májcirrózis nemzeti sport, és minden második családban fellelhető Janka néni vagy Konc bácsi egy-egy alteregója, már-már alanyi jogon jár egy himnusz a nemzeti italhoz intézve. Ugyanakkor a magyar cannabis környezetvédelmi jelentősége sem elhanyagolható, ugyanis a fogyasztók bámulatos energiákat fektetnek a PET-palackok újrahasznosításába. (Általában ugyanezen réteg a jégkrémes dobozok funkciójának újradefiniálásáért – avagy pörköltmaradékkal való feltöltéséért – is Bolygó Kapitánya-érdemérmet zsebelhetne be.) A pálinka nemzetösszetartó – mások szerint szétverő - jellegéről megannyian értekeztek már a magyar könnyűzene történetében. Hogy mégis a Magna Cum Laude szerzeménye lett „a” hivatalos himnusz, az leginkább talán annak tudható be, hogy a mulatós manírok terén inkább hivatkoztak Boban Markovic-ra, mintsem Bunyós Pityura, ezáltal pedig a téma óhatatlanul formabontó jelleget öltött.

Family Frost-szignál

Ha a magyar vidéket csupán hanghatásokkal jellemezhetnénk, az alábbi effektek semmiképp nem hiányozhatnának a repertoárból: fűnyírás, flexelés, kakaskukorékolás és természetesen a csengőfóbiás vízóraleolvasó csatakiáltása, miszerint „Jónapoooot, kutya van?” De még ezekkel együtt is súlyos hiányérzet gyötörné az embert, ha nem szűrődne be valahonnan a távolból a legendás „szólj anyádnak, hozzon pénzt” melódiája. Mellesleg a mai napig találkozunk materialista szkeptikusokkal, akik váltig állítják: nem láttak még élő embert, aki vásárlás céljából leintette volna a sárga furgont. Márpedig kevésbé hihető, hogy a Family Frost 1992(!) óta nonprofit jelleggel járja a magyar vidéket, csak azért, hogy az ominózus szignál beleolvadjon a magyar néplélekbe. (Bárhogy is legyen, ez utóbbi menthetetlenül bekövetkezett.)