Dogmatikus igazság: sláger az, amit tíz rádiós kedvel, és ebből kifolyólag egy egész ország hallgat - írtuk a múlt héten, amikor a rogyásig hallgatott külföldi számokat vettük sorba és ti kedves olvasók, követeltétek a magyar listát is és ahogy a címből is kiderül még nincs vége.

United: Hófehér jaguár

A United anno részben azzal a céllal alakult meg, hogy kiűzzék a zenetévékről a Kozma Orsi-hangon jódlizó szellemi guppikat, és Tartalmas-Intellektuális-Igényes Konzervatóriumi Poppal töltsék meg az étert. Csakhogy a koktél jéghideg, szívószál minek-kaliberű üzenetek annyival voltak kíméletesebbek a szürkeállományhoz az UFO-féle Tarzan szövegéhez képest, mint amennyire a Szexi vagy nem c. korabeli tévéműsor egy ampulla Krajczár-vodkához viszonyítva. A futószalagos dance-alapok fröccsöntött zuhatagában a zenekar által képviselt lakossági jazzpop még akár minimális felüdülést is nyújthatott volna, csakhogy a Hófehér jaguár félóránkénti rádiós lejátszásának hatására bizony visszasírtuk Cynthia és Doris millivanillizését.

Bon-Bon: A sexepilem

Vannak bestiálisan mizantróp élelmiszerüzlet-hálózatok és taxisofőrök, akik szent küldetésüknek tekintik, hogy vásáróikat/utasaikat dohos retróslágerekkel traktálják, akik aztán ezek dallammenetét egy zacskó lúgkővel sem tudják kisikálni elméjükből. A hasonló dalok egyik prototípusa A sexepilem, mely egykor elmaradhatatlan volt minden házibuliból, ahol a hűtő dugig volt tömve citromos sörrel, és a társaság több tagja fékevesztett limbópartit kezdeményezett. És

hiába menekültünk arra hivatkozva, hogy csincsillánk otthon agyalapi szamárköhögéstől szenved,

a mariachi-trombitaszólamok és a jópofa szófordulatok hetekre garantálták a PTSD-t.

Republic: Szállj el, kismadár

Hogy a Best of Magyar Néplélek című fiktív válogatáslemezen pontosan hány szerzemény kaphatna helyet kötelező jelleggel, arról lehet vitatkozni, de nem kérdés, hogy az Egy jó asszony mindent megbocsájt és az Utcára nyílik a kocsmaajtó mellett a Szállj el, kismadár mellőzése is népharagot generálna. Tény, hogy presszószintis körökben mindhárom dal az egészségtelen mértékű túljátszás áldozatává vált, de ezek közül kettőt kivédhettünk azáltal, hogy elkerültük a vaddisznóbőrös falidekorral és a „hitel nincs” táblával operáló helyeket. Ellenben a Republic slágerét nemcsak a zenetévék és rádiók zúdították ránk, de a perui pánsípos indiánoktól kezdve az aluljárós tilinkóművészeken át a kristálypoharakon xilofonozó oroszlánfókákig mindenki.

Ámokfutók: Meghalok egy csókodért

Hihetetlen Magazin-kompatibilis értekezések szerint Elvis halála csak néphülyítés volt, és sutyiban jelenleg is milliárdos dalszerzőként herdálja a jogdíjakat egy eldugott szigeten. Ezek után legalább ilyen gyanakvással viszonyulhatunk Erdős Péter kapcsán emlegetett „néhai” jelzőhöz is. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint Erdős egy svájci klinikán teljesen új fizimiskát kapott, majd miután egy avantgárd borbély megborotválta, és homlokára szegezte Füles befont farkát, újra popcézárként tért vissza a magyar zenei életbe. Ezúttal azonban vesztünkre a sztárgyártás mellett saját zenei karrierjét is beindította, egyik alig titkolt célkitűzéseként pedig eleve unásig játszott világslágereket magyarul varázsolt elviselhetetlenül elcsépeltté.

V-Tech: Éjfél után

A gimnáziumi sulidiszkó – ahol ugye az alkoholválaszték a szaúd-arábiai talponállók kínálatával vetekedett - eleve embert próbáló volt azok számára, akik nehezen tűrték a glicerináradatot, az ún. lassúzós blokk pedig a poklok poklát testesítette meg. De ne legyünk igazságtalanok, az ominózus V-Tech-sláger a maga módján tökéletesen megindító volt – pláne, azon 16 év körüli lánykák számára, akik egy környező restiben már elérték az üzemi hőfokot, és szíve választottjuk az érettségire való készülés ürügyén dobta őket. A szárnyait bontogató Z+ is előszeretettel szőnyegbombázta nézőit a szóban forgó dallal, melynek fényében a Re-Tech(!) nevezetű utódzenekar a magyar poptörténet legnagyobb talányai közé tartozik.

Folyt.köv.