A 2025-től a 4iG Csoport is értékesítheti az RTL+-t, így egyesek a televíziós előfizetésük mellé is elérhetik annak teljes kínálatát, többek közt az UEFA Bajnokok Ligáját is.
Miként a csatorna közleményében áll:
2025. „januártól az RTL Magyarország mellett kizárólag a 4iG Csoport értékesítheti, illetve terjesztheti az RTL+ streamingszolgáltatását a hazai távközlési szolgáltatók közül. Ennek köszönhetően a Vodafone Magyarország és a DIGI ügyfelei akár televíziós csomagjuk részeként is elérhetik majd az RTL+ teljes kínálatát, köztük az UEFA Bajnokok Ligája mérkőzéseket”
a közleményből az is kiderül, hogy az UEFA közvetítése nem csak egy évre szól, hiszen „a következő években a 4iG csoport műsorgyártási üzletága támogatja az RTL Magyarországot az UEFA Bajnokok Ligája-mérkőzéseinek közvetítésében.”
Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója így beszélt a megállapodásról:
„Ez az együttműködés stratégiai jelentőséggel bír az RTL+ szempontjából, egyúttal fontos állomás az RTL Magyarország transzformációjában is, ahol a partnerségek kulcsfontosságúak a hosszútávú üzleti fenntarthatóság megteremtésében. Nagy öröm számunkra, hogy a megállapodás révén az RTL Magyarország hozzájárulhat a 4iG Csoport értékajánlatának gazdagításához. Két vezető piaci szereplő megállapodása ez, aminek legfőbb nyertesei nézőink lesznek.”
Fekete Péter, a 4iG Csoport vezérigazgatója hozzátette:
„Fontos mérföldkő a 4iG Csoport életében a most bejelentett megállapodás, hiszen vállalatcsoportunk az egyedüli hazai távközlési szolgáltató, amely jövő év januárjától az RTL Magyarország teljes portfólióját biztosíthatja ügyfeleinek, legyen szó lineáris televízióról, streaming szolgáltatásról vagy szabadon fogható csatornáról. A partnerség nem csupán a nézőkért és előfizetőkért zajló versenyben jelent fontos állomást, hanem támogatja a hazai televíziózási szokások megújulását, valamint a háttérben végzett fejlesztéseinknek köszönhetően magasabb szintre emelhetjük a digitális televíziózást, illetve a streamingszolgáltatásokat Magyarországon.”
A bejelentés ugyanakkor azért meglepő, mert a 4iG a NER projektje, az RTL pedig kifejezetten kritikus a kormánnyal szemben.
A kegyelem fajtái
A kegyelem fajtái egy három részből álló mese egy az önálló döntésektől megfosztott férfiről, aki próbálja megszerezni az irányítást tulajdon élete felett; egy rendőrről, aki... Időpontok
A tizedes meg a többiek – 4K felújított változat
A film egyike a legsikeresebb magyar vígjátékoknak. A tizedes és társai a II. Világháborúban egy olyan helyen próbálják meg túlélni a vészterhes időket, ahol az oroszok már a spájzban... Időpontok
Egy család rövid története
Kínában az egygyerek-szabály feloldása utáni időszakban egy középosztálybeli családhoz egyre gyakrabban érkezik látogatóba a tizenéves fiú nehéz körülmények között élő,... Időpontok
Egércsapda
Alex a 21. születésnapján a munkahelyén ragad egy játékteremben. Barátai ezért úgy döntenek, hogy meglepik és zárás után besurrannak a játékterembe. A meglepetésparti hamarosan... Időpontok
Fekete pont
Ájuldozó gyerekek és végeláthatatlan beszédek az ünnepélyes tanévnyitón. Finomfőzelék és hipós felmosóvíz jellegzetes szaga a menzán. A Berlinből hazaköltözött tízéves Palkó... Időpontok
Lottóőrültek
Egy kis francia szigeten élő két régi cimbora rájön, hogy az egyik helyi lakos nyerte meg a főnyereményt az országos lottón. A két férfi megpróbál rájönni, hogy a markonyi lakos... Időpontok
Monte Cristo grófja
Edmond Dantès fiatal tengerészt hamisan vádolnak árulással, majd tárgyalás nélkül bebörtönöznek If várába, egy Marseille melletti zord szigeterődítménybe. Sok évnyi fogság után... Időpontok
Star Wars: A Sith-ek bosszúja 4K
A tanács Obi-Wan Kenobit (Ewan McGregor) bízza meg azzal, hogy felkutassa és a törvény színe elé hozza őket a klónháború felelőseit. Ezalatt Palpatine szenátor (Ian McDiarmid) egyre... Időpontok
Figyelmeztetés
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!